Kányádi Sándor verse óda a tavaszhoz, az újjászülető világhoz, süt belőle az életöröm és az élni akarás. Többek között ezért is választottam költészeti gyógyszertárunk kínálatába ezt a verset most, május elején. Az Útravaló énekben benne van a télből, a bezártságból való kitörés motívuma. Arról a szabadságról szól, amelyre mi is olyan nagyon vágyunk most.
Kányádi gyönyörű verse az évszakok változásán, a télből a tavaszba való átmeneten keresztül meséli el nekünk, hogy milyen nagy ereje van annak, ha ki tudunk szabadulni a félelemből és a szorongásból. „Megáll a nap a delelőn / s dúdolja döngicséli/ a legeslegnagyobb öröm/ félelem nélkül élni/ és ontja ontja sugarát/ hogy jutna bár egy résnyi/ oda is ahol nem lehet / félelem nélkül élni ”
Kányádi Sándor: Útravaló ének
Tavasz jöttén a kis patak
akár egy kis egérke
kikukkint s nyomban kiszalad
a jég alól a jégre
Cincogat szaglál szimatol
és azt mondja no végre
kijutottam a jég alól
a sötétből a fényre.
És elindul megy mendegél
cincogat mondikálgat
és fölbiggyeszt - hamár egér -
bajszul egy szénaszálat
Térül-fordul s már szembejön
és egyre azt zenéli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Elzirrenti a szúnyog és
a szúnyogtól a szellő
és tőle megfújja szél
az a semmirekellő
és azt se mondja köszönöm
világgá fütyörészi:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Vigyázba állnak a határ-
sorompók égre néznek
a tetejükbe gólyapár
épít magának fészket
és azt keleplik odafönn
s még a béka se kétli:
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
Zengik fütyülik huzalok
a szerelő s a pózna
cinkék cinegék víg rigók
ereszen a csatorna
Zengi lanka és hegytető
s fújja ahogy csak bírja
az éppen égre röppenő
parányi kis pacsirta
Megáll a nap a delelőn
s dúdolja döngicséli
a legeslegnagyobb öröm
félelem nélkül élni
és ontja ontja sugarát
hogy jutna bár egy résnyi
oda is ahol nem lehet
félelem nélkül élni
oda is ahol nem lehet
félelem nélkül élni
