Kányádi Sándor verse óda a tavaszhoz, az újjászülető világhoz, süt belőle az életöröm és az élni akarás. Többek között ezért is választottam költészeti gyógyszertárunk kínálatába ezt a verset most, május elején. Az Útravaló énekben benne van a télből, a bezártságból való kitörés motívuma. Arról a szabadságról szól, amelyre mi is olyan nagyon vágyunk most. 

Kányádi gyönyörű verse az évszakok változásán, a télből a tavaszba való átmeneten keresztül meséli el nekünk, hogy milyen nagy ereje van annak, ha ki tudunk szabadulni a félelemből és a szorongásból. „Megáll a nap a delelőn / s dúdolja döngicséli/ a legeslegnagyobb öröm/ félelem nélkül élni/ és ontja ontja sugarát/ hogy jutna bár egy résnyi/ oda is ahol nem lehet / félelem nélkül élni ”

Kányádi Sándor: Útravaló ének

Tavasz jöttén a kis patak 
akár egy kis egérke 
kikukkint s nyomban kiszalad 
a jég alól a jégre 
Cincogat szaglál szimatol 
és azt mondja no végre 
kijutottam a jég alól 
a sötétből a fényre. 
 
És elindul megy mendegél 
cincogat mondikálgat 
és fölbiggyeszt - hamár egér - 
bajszul egy szénaszálat 
Térül-fordul s már szembejön 
és egyre azt zenéli: 
a legeslegnagyobb öröm 
félelem nélkül élni 
 
Elzirrenti a szúnyog és 
a szúnyogtól a szellő 
és tőle megfújja szél 
az a semmirekellő 
és azt se mondja köszönöm 
világgá fütyörészi: 
a legeslegnagyobb öröm 
félelem nélkül élni 
 
Vigyázba állnak a határ- 
sorompók égre néznek 
a tetejükbe gólyapár 
épít magának fészket 
és azt keleplik odafönn 
s még a béka se kétli: 
a legeslegnagyobb öröm 
félelem nélkül élni 
 
Zengik fütyülik huzalok 
a szerelő s a pózna 
cinkék cinegék víg rigók 
ereszen a csatorna 
Zengi lanka és hegytető 
s fújja ahogy csak bírja 
az éppen égre röppenő 
parányi kis pacsirta 
 
Megáll a nap a delelőn 
s dúdolja döngicséli 
a legeslegnagyobb öröm 
félelem nélkül élni 
és ontja ontja sugarát 
hogy jutna bár egy résnyi 
oda is ahol nem lehet 
félelem nélkül élni 

oda is ahol nem lehet 
félelem nélkül élni