„Mindentől függök, de alig függök ö s s z e” – Fodor Ákosnak ez a sora most bizonyára sokakra illik, ahogy a Jelentés-vázlat a jelenidőről című vers maga is azt az érzetet kelti, mintha a mostani jelenről írták volna. A járványhelyzet generál az emberben egyfajta olyan csecsemőérzést, kiszolgáltatottságot, mint amivel ebben a versben is találkozunk.
Úgy érzem Fodor Ákos, ahogyan a haikuiban is, úgy ebben a versben is nagyon pontosan eltalált egy meghatározó létállapotot. Talán ezért is olvasódik rá ebben a helyzetben olyan könnyedén a koronavírus-járvány. Benne van a mindennapi körforgás monotonitása, a függés, az unalom és a szorongás váltakozása, de még az érintésekkel kapcsolatos felemás érzések is. És benne van a jövő is, ami akármilyen is lesz, már felénk tart.
Fodor Ákos: Jelentés-vázlat a jelenidőről
valahogy úgy, mint a csecsemők:
iszom, iszom és szomjazom,
megkívánok és elúnok,
fogok, megszorítok és elejtek,
elsírom magam,
unatkozom, félek.
Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.
Bízom. Ragaszkodom. Hamar
felejtek. Valahogy így.
Jöhet
a jövő -
úgyis jön
- nem hívom.
