Csukás István versében megremeg a föld és kiderül, hogy még a biztosnak hitt dolgokat sem lehet alapvetőnek és megingathatatlannak tekinteni. A földrengés allegóriája végigvonul az egész szövegen: a csillár megremeg, az ágy megcsúszik, a kutya vonyít, a lakók menekülnek.
Ami mindaddig a stabli menedék volt, arról kiderül, hogy ráomolhat az emberre és veszélybe sodorhatja, a félelem pedig felülírja az otthonosságot is. A vers beszélője isteni intésnek tekinti a földrengést, amely megmutatja, hogy a világ ingatag, bármi bármikor összedőlhet.
Csukás István: Hajnalban megrengett a föld
Hajnalban megrengett a föld,
meglódult a csillár, megcsúszott az ágy,
kiskutyánk nyüszített, egymásba
gabalyodva, egymásba fogódzva
menekültünk ki a házból, mely
eddig álmunkat óvta s most
ránk omolhat, kint az utcán
vacogtunk, s nem a hidegtől,
hanem a félelemtől: kirázta
szívünkből az otthonosságot,
egy iszonyú pillanatra idegenként,
ősemberi gyanakvással néztük
a házat, a földet, az eget,
s kínlódva értettük meg az intést:
ne bízd el magad, minden összedőlhet!
