Versterápia: „ne bízd el magad, minden összedőlhet!”

Csukás István versében megremeg a föld és kiderül, hogy még a biztosnak hitt dolgokat sem lehet alapvetőnek és megingathatatlannak tekinteni. A földrengés allegóriája végigvonul az egész szövegen: a csillár megremeg, az ágy megcsúszik, a kutya vonyít, a lakók menekülnek.

Ami mindaddig a stabli menedék volt, arról kiderül, hogy ráomolhat az emberre és veszélybe sodorhatja, a félelem pedig felülírja az otthonosságot is. A vers beszélője isteni intésnek tekinti a földrengést, amely megmutatja, hogy a világ ingatag, bármi bármikor összedőlhet.

Csukás István: Hajnalban megrengett a föld

Hajnalban megrengett a föld,

meglódult a csillár, megcsúszott az ágy,

kiskutyánk nyüszített, egymásba

gabalyodva, egymásba fogódzva

menekültünk ki a házból, mely

eddig álmunkat óvta s most

ránk omolhat, kint az utcán

vacogtunk, s nem a hidegtől,

hanem a félelemtől: kirázta

szívünkből az otthonosságot,

egy iszonyú pillanatra idegenként,

ősemberi gyanakvással néztük

a házat, a földet, az eget,

s kínlódva értettük meg az intést:

ne bízd el magad, minden összedőlhet!