A felvezető köszöntők kiemelték, hogy Schabert 1989-es könyvének különlegessége az, hogy a politikatudományban addig szinte példátlan közelségből és részletességgel vizsgálja egy vezető hivatalban lévő politikus, Kevin White hatalomgyakorlását. Távolabbról nézve viszont a kötet nem a konkrét politikus, hanem a benne munkáló kreativitás elemzése.
“A politika a kreativitáson keresztül válik művészetté, minden, ami a kreativitáson innen van, csupán igazgatás, de nem kormányzás”
hangzott el a bevezetőben, és hasonló gondolatokat fogalmazott meg G. Fodor Gábor is a mostani Indexnél megjelent legutóbbi interjújában, amikor az orbáni politizálást, illetve a szerinte hatékony, jó politizálást elemezte. Ugyanakkor, bár Boston Politics témája miatt adta volna magát (sőt, már a fülszöveg is kimondta), hogy a résztvevők párhuzamokat vonjanak a hetvenes évekbeli Boston és a mai Magyarország között, a napi hazai politikával egyedül Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója szőtte át dúsan a nyitóbeszédét - ő írta egyébként a magyar kiadás előszavát is. Szánthó kiemelte, hogy a Boston Politics nem egy univerzális receptkönyv a hatalomgyakorlásra, ezért sem fél attól, hogy ha a könyv a magyar ellenzéki politikusok kezébe kerülne, az veszélyeztetné a jobboldali kormányzást. Szántó különösen azt kritizálta, hogy az ellenzék és a független sajtó arra használja a könyvet, hogy “kényszeredetten” próbálja bebizonyítani, hogy a magyar jogállamiság deficitben szenved.
Az amerikai jobboldal Budapesten rendezett konferenciáján a magyar miniszterelnök felsorolt 12 számára iránymutató pontot, melyek között akad olyan, amelyik kifejezetten az olvasásról szól.
Tilo Schabert, a Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg emeritusz professzora beszéde elején név szerint köszönetet mondott a könyv magyar kiadásában résztvevő fordítóknak és szerkesztőknek is az esemény szervezői mellett. Schabert szerint a magyar kiadásnak különösen örülne “a könyve hőse”, Kevin White is, aki egy közös ebédjük során elárulta neki, hogy a sírba két könyvet vinne magával, az egyik a Biblia, a másik a Boston Politics. Schabert a kötet főbb aspektusaira hívta fel a figyelmet, elsőként mindjárt arra a politikai realitásra, amit ő fluiditásnak nevez: ez azt jelenti, hogy minden folyamatosan változik. “Politikusként majdnem minden reggel három katasztrófa vár rád, hogy kezeld.” Aki ennek a kihívásnak meg tud felelni, az Schabert szerint maga is fluiddá válik, ez pedig a kreativitás maga.
Fotó: MCC / Holla Dániel
A könyv második fontos aspektusa a hatalom mozgásait figyeli meg:
a fluid valóságban a vezető káoszt teremt,
amiben például a kormánya tagjai folyamatosan versengenek egymással. A harmadik aspektus kapcsán kérte, hogy olvassuk el a lábjegyzeteket is, mert az állításait és megfigyeléseit részben ott bizonyítja - ami szerinte nyilvánvalóan akadémiai gyakorlat -, és a lábjegyzetekben hoz a bostoni mellett időben és térben máshonnan vett példákat is. A célja ezzel az volt, hogy az olvasóknak nyilvánvalóvá tegye, hogy
a kötet nem egyszerűen egy bostoni esettanulmány, hanem annál általánosabb érvényű, univerzális megállapításokat tartalmaz.
A kerekasztal-beszélgetés során Schabert elmesélte, hogyan jutott abba a kiváltságos pozícióba, hogy a hivatalban lévő bostoni polgármester működését közelről vizsgálhassa. Eleve azzal a céllal érkezett német doktori kutatóösztöndíjjal az Egyesült Államokba, hogy a politikaelméleti és - tudományi tudást ötvözze a politikai gyakorlat megfigyelésével. Korábban már tanulmányozta az önkormányzatok működését, és hasznos forrásként említette Robert A. Dahltól a Who Governs?: Democracy and Power in the American City című könyvét, valamint hangsúlyozta, hogy szerinte magatartástudományi ismeretek nélkül nem lehet jól megérteni a döntéshozatali folyamatokat.
"Az ember feljavítása többé nem fikció" - írja a jogi végzettségű Jamie Susskind Politika a jövőben című könyvében, amiben a digitális kor egyre gyorsabb, megállíthatatlan és már most érzékelhető dilemmáit tárgyalja többek között a demokrácia, igazságosság mentén, vagy hogy mit jelent egyenlőnek vagy szabadnak lenni (a könyvbe itt beleolvashatsz). A kötet magyar bemutatóját a Magvető Caféban tartotta a Republikon Intézet, az Athenaeum Kiadó és a Líra, amin Bíró Marianna, a Telex újságírója kérdezte Filippov Gábort, a kötet szerkesztőjét, történész-politológust, Rab Árpád kulturális antropológus, szociológust és jövőkutatót (bár ő nem szereti ez utóbbi titulust) és Nagy Zsolt politológust. A beszélgetésről a nagy témákat kiemelve tudósítunk. A teljes beszélgetés online visszanézhető. Fotók: Republikon Intézet / Láng Péter
Akkoriban Boston más amerikai nagyvárosokhoz hasonlóan krízisben volt, az ipar hanyatlott, sokan elköltöztek - White ezt a folyamatot fordította meg, és Schabert szerint neki köszönhető, hogy Boston mára ismét virágzó nagyváros. A harmincas évei első felében járó polgármester jó szakértőket és tanácsadókat fogadott, köztük volt például A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása szerzője is, az akkor még szintén fiatal politikatudós, Samuel P. Huntington is.
Bostont több szakember is Schabert figyelmébe ajánlotta, mint jó esettanulmányi alapanyagot, viszont az egyértelmű volt, hogy a polgármester nehezen megközelíthető, Schabert így a makacssága mellett kihasználta a “németség kártyát” is, azaz az akcentusával jelezte, hogy előtte nyugodtan beszélhetnek, hiszen ő nem amerikai, hamarosan visszamegy az óceánon túlra, és nem zavar sok vizet. Azt már csak a kutatásai végén mondta el, hogy a könyvét angolul fogja megjelentetni.
Fotó: MCC / Holla Dániel
A beszélgetés során hosszasan elemezték az erős kezű hatalomgyakorló politikus alakját, akire Schabert Machiavelli nyomán az “il principe”, azaz az olasz ‘herceg’ fogalmat használta - ez magyarul fejedelemként terjedt el. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója szerint a Boston Politics a politikai erős emberek megértését szolgálja, amilyen Kevin White vagy Orbán Viktor. Szerinte az ilyen politikusokra jellemző az alternatív, “dobozon kívüli” gondolkodás, és az, hogy nem engedik, hogy eltántorítsák őket a céljaiktól.
Schabert szerint minden politikus bejár egy utat, amikor hatalomra kerül. Ebben a pozícióban szerinte nincsenek ártatlan kapcsolatok, bárki, aki belép a politikus irodájába, érdekeket képvisel, ezt pedig nehéz kezelni, személyiségtől függően sokféleképpen lehet reagálni rá, van, aki cinikus megvetéssel, van, aki összeomlik. Ám az út elején még senki számára sem világos, vajon ő hogyan fog.
“Feleszi az ember lelkét, erősnek kell lenni.”
És aki ezt kibírja, Schabert szerint az az igazi fejedelem, aki tudatosan lép bele a hagyományos hatalomgyakorlási formába.
Ennek kapcsán felmerült, hogy vajon miért van olyan rossz megítélése napjainkban az autokrata vezetésnek. Werner Josef Patzelt, a Drezdai Egyetem összehasonlító politikatudomány professzor emeritusa szerint a vezető elsődleges feladata a stabilitás megteremtése, ám a stabil demokráciában elfelejtettük, mi vezetett el a jelenlegi állapotig, és hogy a bizonytalanságban fontos, hogy valaki vezető szerepet vállaljon. A témára később is visszatértek annak okán, hogy a megszólalók szerint Nyugaton a jólét miatt puhább a politika és puhábbak az emberek, és nincsenek erős politikai vezetők, mert nincsenek igazi politikai krízisek és konfliktusok sem, pedig a konfliktus inherens része a politikának.
Szétveri a demokráciát a rengeteg lájk, komment és emoji? Hogyan befolyásolja a közösségi média a választásokat? Van élet a véleménybuborékunkon túl? Pető Péterrel, a 24.hu főszerkesztőjével, a Leshatár és a Halálka írójával beszélgetünk Gyilkos lájkok című könyvéről (itt beleolvashatsz), amelyben a Facebookról, a fake newsról és a média szerkezetének változásáról írt. Az olvasók országa című tematikus sorozatunk könyvek segítségével igyekszik körbejárni a legaktuálisabb közéleti kérdéseket a választások előtt. Interjúk, podcastek, recenziók, beszámolók, beleolvasók sorával hozunk képbe, mert hisszük, hogy a széleskörű tájékozódás is segít építeni a társadalmunkat. A sorozat többi cikkét itt találod.
Gallai Sándor ezen a ponton többször rákérdezett, hogy vajon Schabert, illetve a többi résztvevő lát-e pozitív példát Európában, olyan mai fejedelmet, aki megérti a politika fluiditását, ám Schabert szerint ez nehezen megválaszolható kérdés, mert ő arról tud beszélni, amit empirikusan is megtapasztalt, és ennek kapcsán francia példákat elemzett, amik szerinte pont azt mutatják be, hogyan nem viselkedhet egy fejedelem.
Fotó: MCC / Holla Dániel
Érdekes pontja volt a beszélgetésnek az, amikor Schabert a kreatív vezetés példája kapcsán arról beszélt, hogy White-nak a maffiával is meg kellett találnia a hangot, hogy a városban béke legyen. A hetvenes évekre Boston történelmi központjában vöröslámpás negyed volt. A nappal nagy cégek irodáinak otthont adó utcák éjszaka veszélyessé váltak, ráadásul két New York-i maffiacsalád is megvetette a lábát a városban. A polgármesternek nyilvánvalóan kezelnie kellett ezt, de az is nyilvánvaló volt, hogy ő maga nem ülhet le ebédelni, egyeztetni ezekkel az emberekkel. Volt viszont egy olasz származású munkatársa, aki gyakorlatilag híd lett a maffia és a közigazgatás között. Az eset pikantériája, hogy Schabert a könyvében megnevezte ezt a kollégát, amiből aztán botrány lett, és a férfit végül bíróság elé is állították. A társadalom “sötét oldalával” való kapcsolat témáját egyébként Lánczi András politikatudós, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem kuratóriumi tagja vetette fel, aki szerint a politikai sikert aszerint mérjük, hogy béke, stabilitás, fejlődés van-e. Ám szerinte ennek megteremtéséhez olyan szükségszerűségekkel kell élni, ami miatt
a politikában rossz út a moralizálás, mert mindennek ára van.
A beszélgetés zárásában Schabert a politikatudomány atyjaként Arisztotelészt említette, aki a Politika című művében már egyszerre használta az empirikus megfigyelést az elméletalkotó gyakorlattal.
