Mircea Cărtărescu: A diktatúra mindig rossz ötlet

Mircea Cărtărescu: A diktatúra mindig rossz ötlet

Az évek óta Nobel-díj esélyesként emlegetett román író, Mircea Cartarescu a PesText idei egyik kiemelt vendége. Látogatása alkalmából beszélgettünk vele szabadságról és diktátorokról, a naplójáról és az álmairól, fantasztikumról és valóságosról az irodalomban és az emberi léttapasztalatban. Interjú.

Sándor Anna | 2022. szeptember 29. |
Mircea Cărtărescu
Káprázat - A jobb szárny
Ford. Koszta Gabriella, L'Harmattan, 2020, 608 oldal
-

Márciusban azt írta: “Putyin akarata ellenére egyesítette Európát és az egész világot, jobban, mint bármely gazdasági, társadalmi vagy kulturális tényező.” Még mindig így látja?

Többször jelentek meg írásaim a nemzetközi sajtóban erről az őrült háborúról – nem mintha persze bármelyik háború logikus lenne. Természetesen még mindig úgy gondolom, hogy be kell fejeződnie. Abszurd, hogy a 21. században ilyen típusú háborút vívnak, ráadásul már túl régóta tart és túl sok életet tett tönkre szerte a világon. Azonnal le kell állítani.

És az egység, amiről írt, ön szerint még kitart?

Az EU-s és a NATO-s országok egysége még megvan, és remélem, kitart egész télen, hiszen az most mindenki számára kihívást jelent majd. De optimista vagyok, és hiszek benne, hogy ez az erőteljes egység megmarad az európai országok között.

Mircea Cărtărescu: Putyin most nem Ukrajnával háborúzik, hanem velünk, mindannyiunkkal
Tovább olvasok

Az író már nem véleményformáló, mondta a Literának, mégis megírta a fenti publicisztikát. Miért érezte, hogy meg kell szólalnia? Van az írónak felelőssége a nyilvánosságban? Ha igen, milyen értelemben vagy területeken?

Úgy vélem, egy értelmiséginek továbbra is állampolgárként kell viselkednie és részt kell vennie a közösségének fontos ügyekben. Ugyanakkor többféle okból kifolyólag a hangja már nem olyan erős, mint akár 20 vagy 30 éve volt. Például az új technológiák miatt már mindenkinek saját hangja van, a média, a blogok, a Facebook megváltoztatták a gondolkodást, és a sok hang között nem hallhatóak igazán nagy hatással bírók. Húsz éve volt 10-15 olyan mérvadó értelmiségi Romániában, akik nagyon elkötelezték magukat a demokrácia, a liberalizmus, az emberi jogok mellett. Ám mára már nem hallhatóak annyi ember számára. 

Ez egy globális jelenség, de csak a technológia a ludas benne? Vagy például Kelet-Közép-Európában hozzájárulhatnak olyan történelmi okok is, hogy generációk éltek elnyomásban, és most nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal, félnek tőle. A szabadságért ugyanis folyamatosan dolgozni kell és felelősségvállalással is jár, amihez nem szoktak hozzá, így könnyebb manipulálhatónak lenni.

Nagyobb szükségünk van a szabadságra, mint az ételre vagy az áramra. Ez a nagyon egyszerű gondolat már sokszor bebizonyosodott a történelem folyamán. Az embereket nemcsak az étel tartja életben, hanem szükségük van a szabadságra, a szólásszabadságra, a gondolataik, a véleményük kifejezésének a szabadságára. Szerintem a romániai és a kelet-európai emberek elvesztették az ellenségüket. Elvesztették a zsarnokokat, a diktatúrákat, az elnyomó miliőt, amiben egyértelműen érezték annak az igényét, hogy önmaguk és szabadok lehessenek. Időnként a romániaiak azt hiszik, mindegy, hogy fellépnek-e valami ellen vagy sem. Ez egyfajta fásultság, a vágy hiánya, hogy változtassanak bármin. Az emberek pesszimisták, nem hisznek abban, hogy a hangjuk még számít. Ezért fordulnak például a közösségi médiához, ahol megkapják azt az érzést, hogy hallhatóak.

Úgy tudom, ismerik egymást Nádas Péterrel. Ő Nagy karácsonyi gyilkosság címmel írt esszét a Ceausescu-házaspár elítéléséről és kivégzéséről. Azt írta, a felvételen látottak alantasak, mégsem tudta levenni róla a szemét. Majd egy kulcsmondat: “A diktatúrának csak bejárata van, nincsen kijárata.” Amikor a diktátorokat erőszakkal söpörjük el, a következő rendszer is bűnben fogan. Van erre alternatíva? Vagy ha egyszer beléptünk a diktatúrába, az mindent megfertőz, és ez egy beteg spirállá alakul?

Csak egyszer találkoztam Nádas Péterrel Hamburgban. Akkor még nem ismertük egymást, de annyira megörültem, amikor megláttam, hogy odamentem hozzá az étteremben, és elmondtam neki, mennyire csodálom. Barátságban Esterházy Péterrel voltam, akivel Berlinben találkoztunk és hat hónapig a szomszédom volt, így időről időre nagyon élvezeteseket beszélgettünk.

A kérdésre válaszolva, a diktatúra mindig rossz ötlet, mindegy, hogy kommunista, fasiszta, vagy bármi más. Már az ősidőkben is az volt. Platón szerint a legrosszabb kormányzási forma. A diktatúra mindig bűn a saját néped, a saját állampolgáraid ellen. Senki sem akarja, hogy így kormányozzák, így 

a diktátorokat előbb-utóbb megdöntik, és a történelem szemétdombjára kerülnek.

Ez viszont visszavezet az előző kérdéshez, hogy vajon egy társadalom hogyan tud megszabadulni az erősen beszabályozott, elnyomott életmódtól. Évtizedek alatt megtanulhatunk szabadon élni?

Vannak olyan társadalmak, amik eladják a szabadságukat a jólétért. A tranzakciónak köszönhetően ugyan jobban élnek, de ennek az az ára, hogy nem szabadok többé. Még mindig vannak olyan társadalmak Európában, akik megkötötték ezt az üzletet a politikusokkal vagy a diktátorral, ami működhet egy ideig, de mindig katasztrofális pszichológiai, morális és gazdasági következményekkel jár. És nem is tarthat sokáig, mert Európa nem arra hivatott, hogy így vezessék. Demokrata vagyok, és úgy gondolom, a demokrácia a valaha kitalált legkevésbé rossz módja az emberek kormányzásának.

Tizenhat éves kora óta naplót ír, meg is jelentette. Milyen viszonyban van önnél egymással a naplóírás és a szépirodalmi prózaírás? 

A naplóm jövőre lesz ötvenéves, és ez a legfontosabb írásom. Azt el tudom képzelni, hogy mégsem lettem író, hogy nem írtam meg a regényeimet és a verseimet, de nem tudom elképzelni magam a naplóm nélkül.

Ez a második bőröm.

Ezáltal látom magam íróként, mert az író az, aki minden nap ír, aki élethosszig interjúvolja önmagát. A naplóm tehát egy véget nem érő interjú magammal – nappal és éjszaka, mert több száz álmomat is leírtam már. Írok a könyvekről, amiket olvastam, és mindenkiről, akivel találkoztam. Írok a fény kis változásairól, hiszen ősz van, és a fények csodálatosak, ragyogóak, különlegesek. Szóval feljegyzek mindent, ami személyként, tudatos létezőként meghatároz engem. Eleinte természetesen nem terveztem kiadni, de észrevettem, hogy olyan 35 éves korom körültől ugyanolyan kifejező lett, mint bármelyik másik könyvem. Egyszer aztán kiadtam belőle 500 oldalt, ami nagyon sikeres lett Romániában, szóval úgy döntöttem, hogy hétévente kiadok egy-egy részt. Mára a naplóm négy része jelent meg, 28 év olyan 2000 oldalban. És most jelentetem meg az ötödiket.

Mircea Cărtărescu: A homogén nemzeti identitás utópisztikus elgondolás
Mircea Cărtărescu: A homogén nemzeti identitás utópisztikus elgondolás
Tovább olvasok

Hogyan döntötte el, hogy az életéből mi kerül kiadásra?

Nem válogattam, minden megjelent. Nem féltem megmutatni magam, és persze szenvedtem is tőle, de úgy gondolom, így sokkal őszintébb. A naplóm nem bántó, tele van szeretettel, így senkinek sem okozott fájdalmat a publikálása. Például írok a szerzőkről és emberekről, akiket szeretek, vagy akik a legnagyobb hatással voltak rám. Szóval nem arra használtam, hogy igazságtalan vagy erőszakos legyek másokkal, hogy kifejezzem a megvetésemet vagy a lenézésemet, épp az ellenkezője.

Miért akart ilyen módon láthatóvá válni? 

Mert ez vagyok. A napló nem önmagam idealizálása, hanem ilyen vagyok. Sokat nevetek, és szerintem ez jól van így. Természetesen senki sem egy angyal, és senki sem mondhatja, hogy soha nem tett semmi rosszat vagy gonoszat. De ha tettem is, mindenképpen helye van a naplómban, mert úgy gondolom, ez így fair. Sok író naplója a halála után jelent meg, mint Virginia Woolfé vagy Franz Kafkáé. Ezeket az íróik eredetileg nem publikálásra szánták, az örökösök mégis kiadták és tartalmilag sem szelektáltak bennük. Szerencsések vagyunk, hogy olyannak láthatjuk Virginia Woolfot, aki valójában volt, és nem olyannak, akinek ő vagy mások láttatni akarták. Kafka más ügy. Ő zseninek bizonyul a naplóiban, ahogy zseniálisan írta meg a novelláit és a regényeit is. Igazából nem is volt külön jegyzetfüzete a naplónak és a novelláinak, hanem a naplójába írta a novellákat.

Mircea Cărtărescu szerint természetellenes, hogy nem látjuk a jövőt
Mircea Cărtărescu szerint természetellenes, hogy nem látjuk a jövőt
Tovább olvasok

Örülök, hogy említette az álmokat, mert az interjúra készülve felmerült bennem, hogy vajon leírja-e őket. A regényei alapján ugyanis olyasvalakinek tűnik, aki emlékszik rájuk. Miért kezdte leírni őket, és hogyan hatnak az írásra?

Szerintem az álmok fontosak. Azért is írom le őket minden reggel, mert a fél életünket az álmokban töltjük, és azok nem különböznek a valós életünktől. A valós életünk is egy álom, hiszen a valóság az elménk konstrukciója, nem abszolút vagy valószerű. Így hát érdekelnek az álmok. Nemcsak azért, mert rávilágítanak, mik vagyunk, hanem azért is, mert néha elképesztő a képi világuk. Szerintem a galériákban látható legtöbb festmény igazából álomként kezdte. Nemcsak a szürrealista festmények, nemcsak Giorgio de Chirico, aki nyilvánvalóan egy álmodó, de minden egyes allegória is, amit a barokk képeken látunk például. Ezek álmok. 

A nagy történetek, a történetmondás és a narratívák reneszánszát éljük, az ön írásaiban ugyanakkor erősek a vizionárius, álomszerű, poétikus szakaszok. Ön szerint megragadható az emberi léttapasztalat a történetekkel vagy mindenképpen szükséges hozzá a költői, absztraktabb, misztikusabb nézőpont is?

Vannak írók, akik történetmondónak vallják magukat és ennyi a céljuk az írással. Számomra a történet az irodalom legalapvetőbb eleme. Nem a regény csúcsa, hanem az alapzata. A történetek nagyon fontosak, de szerintem nem a történetmondók a legnagyobb írók. Felépíthetsz egy történetet, és lehet az a ház alapzata, de aztán ráépíted az elméd valódi történeteit: a szimbolikus réteget, a parabolikus réteget, a filozófiait, a teológiait. Ahogy egy háznak, a regénynek is van alapzata, és vannak emeletei és padlása. Engem különösen a padlás érdekel, a metafizikus, a filozófiai és az utolsó réteg, a kapcsolódás a máshoz, a fantasztikushoz. Mindahhoz, amit csupán érzékelünk anélkül, hogy képesek lennénk felfogni.

Olyan íróként, aki maga is sokat használ fantasztikus elemeket, hogyan látja, milyen igény jelenik meg abban, hogy az elmúlt két évtizedben ennyire előretört a fantasztikum az irodalomban és a szórakoztatóiparban?

A fantasztikus nem olyan valóság, ami független a mindennapok valóságától. A reális és a fantasztikus keverékében élünk. Vegyük például azt, hogy most online beszélünk egymással, ön talán Budapestről, én Bukarestről. Ez száz éve, de még húsz éve sem történhetett volna meg. Ez a valóság fantasztikus oldala, ami realitássá vált, és már nem éljük meg fantasztikusként. A fantasztikus az, amit csodaként észlelünk, amiről az emberek úgy érzékelik, hogy dacol a természet vagy a fizika törvényeivel. Ám az atomi szint alatt minden ellentmond a fizika évszázados törvényeinek. Ezek a rétegek nincsenek szétválasztva egymástól, így a fantasztikus ott van az író tekintetében. Mint a humor esetében például, a humoros írók mindenhol észlelik a humort, ott is, ahol mi, többiek észre sem vesszük. Ugyanez a helyzet a költészettel: ahol a költők meglátják a költészetet, a többi ember semmit sem lát. Így 

a fantasztikus irodalom nem a realisztikus ellenében létezik, hanem lehetőséget ad meglátni a dolgok félelmetes és megmagyarázhatatlan természetét.

Amit Kant úgy nevez, az önmagában álló dolog, ami az emberi megismeréstől függetlenül létezik.

Egyetemen tanít román irodalmat – ön szerint mik ma a kelet-európai, és ezen belül a román irodalom nagy témái, nagy kérdései?

Tavaly nyugdíjba mentem, de professor emeritusként még mindig taníthatok. Úgy látom, a kortárs román irodalom nagyon lendületes és érdekes. A legfontosabb jelenség szerintem a költészet feltámadása és a női próza. Természetesen mindig voltak érdekes és fontos női íróink, ám a jelenlegi tendencia elsöprő, és a legizgalmasabb írók az elmúlt évtizedben bukkantak fel. Emellett van egy érdekes fajta költészet is, szintén főleg nőktől. Ez nem csupán a feminista trendbe illeszkedik, mert vannak sokkal kevésbé ideologikus szerzők is, akik egyszerűen szükségét érzik, hogy írjanak az életükről a romániai valóságban.

Természetesen ez nem csak romániai jelenség, de számomra nagyon kellemes meglepetés, hogy ma ilyen sok női írónk van. Sokan írnak a szexualitásukról, az anyaságról, az érzéseikről, hogy milyen terhesnek lenni, milyen megszülni a gyereküket, szóval olyasmiről, amit a nők jobban ismernek, hiszen ezek a legintimebb tapasztalataik. Természetesen azt nem állítom, hogy a férfiak teljesen ki lennének zárva ezekből a tapasztalásokból, hiszen az író igazából androgün, ezért írhat bármiről. Az viszont nyilvánvaló, hogy vannak dolgok, amiket jobban ismerünk másoknál, például a saját testünket, a pszichénk működését vagy a biológiai állapotunkat.

Ez nagy vita manapság. Miről írhat a többségi társadalomhoz tartozó, férfi író? Nem azoknak kéne-e megírni a tapasztalataikat saját magukról, akik például valamelyik kisebbséghez tartoznak? Mit gondol erről a jelenségről?

Azt hiszem, néha túl sok a világban az ideológia. Jómagam soha nem voltam ideológus, nem álmodoztam arról, hogy megmondjam az embereknek, hogyan éljék az életüket, mit tegyenek és mit ne. Ezek bonyolult dolgok, de mindenkinek megvan a maga felelőssége. Hiszek az emberi jogokban, és hiszek a kisebbségek jogaiban. Ugyanakkor szerintem ezekkel a dolgokkal néha túlzásokba esnek. Például hajlamosak vagyunk megváltoztatni a történelmet, hajlamosak vagyunk a cenzúrára, hajlamosak vagyunk betiltani könyveket. Véleményem szerint az ilyesmi semmire sem vezet, ráadásul kontraproduktív még azokra nézve is, akik támogatják ezeket a szélsőséges ideológiákat. Én mindig a szélsőségek ellen voltam, 

most ezek az újfajta diszkriminációk is falakat építenek és nem hidakat.

Vannak magyar írók (Dragomán György, Tompa Andrea stb.), akik Romániából költöztek Magyarországra, és magyarul írják a regényeiket, amikben erőteljesen megjelenik a romániai élettapasztalatuk. Hogyan látja ezeket az írókat? Hogyan kapcsolódnak a romániai irodalomhoz? 

Ők a határvidék írói. Ahogy Herta Müller, akinek német volt az anyanyelve, de Romániában élt, tanult és a romániai valóságról írt. Ez teljesen normális. Jól ismerem Dragománt, barátok vagyunk, ő egy nagyon-nagyon kedves ember, nagyon kedvelem. És szerintem nagyon jól is ír.

Ön szerint létezik még egy jellegzetes és közös kelet-európai tapasztalat vagy ez kezd szétesni? 

A történelem történelem, a földrajz földrajz, az irodalom irodalom. Az irodalomban nem teszek történelmi vagy földrajzi különbségeket. Csak jó és rossz könyveket különböztetek meg. Nem hiszem, hogy fundamentálisan mások lennének a kelet-, a közép- vagy a nyugat-európai írók. Teljesen egyformák. Lehet, hogy különböző realitásokról írnak, de az irodalomban a kiválóság számít. Hogy mesterévé válsz-e a stílusodnak, mert a stílus fontos. Ahogy a kifejezésekkel bánsz, ahogy eléred, hogy az emberek elhiggyék a valóságodat. Mindegy, hogy Houellebecq a franciákról ír, Dragomán a magyarokról, az egyetlen, ami számít, hogy meggyőzzenek minket, olvasókat a kiválóságukról. A hátam mögött össze-vissza vannak a könyveim a polcokon, nem válogatom szét őket történelmi vagy földrajzi kritériumok szerint. Odatehetem Platónt Salinger mellé, vagy a saját regényeimet Murakami könyvei mellé. Szerintem a könyvek egyszerűen jók vagy rosszak. 

Mircea Cărtărescu a PesTexten:
Hol? Három Holló / Drei Raben Mikor? október 1. 19:00-20:30 Infók itt.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Mircea Cărtărescu: Putyin most nem Ukrajnával háborúzik, hanem velünk, mindannyiunkkal

Mircea Cărtărescu román író úgy véli Putyin Ukrajna-ellenes agressziója egységbe kovácsolta Európát és morális értelemben már elveszítette a háborút. 

...
Nagy

Mircea Cărtărescu: A homogén nemzeti identitás utópisztikus elgondolás

...
Nagy

Mircea Cărtărescu szerint természetellenes, hogy nem látjuk a jövőt

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.

Hírek
...
Beleolvasó

A gazdag kisvárosban a barátság látszata mögött gyilkos indulatok fortyognak

...
Beleolvasó

Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola

...
Nagy

A vágyak és a félelmek műfajában érzem magam otthon

...
Hírek

Bödőcs Tibor és Parti Nagy Lajos is az őszi Margó vendégei között

...
Hírek

Szeptember 28-án nyitja kapuit a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

...
Hírek

Az Anne Frank képregény miatt rúgtak ki egy texasi tanárt

...
Hírek

Különös nyomozás hét költő és hét illusztrátor munkái között

...
Hírek

Családi krízisek, identitásproblémák az idei Booker-díj rövidlistás köteteiben

...
Hírek

A „3 könyv”-szabállyal küzd az Amazon az MI generálta könyvek ellen

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Bognár Péter: Az erőszakról, a félelemről és a szavak jelentéséről

„A Haraszti-csemete által tollbamondott jegyzőkönyv alapján így beszélt tehát a fiú, így vagy valahogy ilyesformán, de hogy mindabból, amit összehordott, és amit a fiú őszerinte a fülébe sugdosott az autóban, mindabból mennyi és mi volt igaz, azt már sose fogjuk megtudni.” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesre - ez a nyolcadik rész.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

...
Nagy

Nem kell mindent megbocsátani, de ha képesek vagyunk rá, az egyfajta szupererő

Carley Fortune a pandémia alatt írta meg első, Minden elmúlt nyár című regényét, amiben arra a kérdésre keresi a választ, hogy meddig tart a kamaszkori szerelem varázsa. A szerzővel a kanadai tájról, a kamaszkori naplóírásról is beszélgettünk. Interjú.

A hét könyve
Kritika
Nem a nagy háború, hanem a barátod halála avat felnőtté
...
Gyerekirodalom

Rébecca Dautremer: A jó képeskönyv olyan, mint egy színházi előadás

A francia Rébecca Dautremer gyerekeknek szóló könyveket és olyan klasszikusokat is illusztrál, mint az Egerek és emberek vagy a Cyrano. A Pestext Fesztivál vendégeként járt Budapesten, mi pedig családi indíttatásról, egy elrontott gyerekkori rajzról, a vizuális utalások elrejtéséről, és az illusztráció meg a szöveg kapcsolatáról beszélgettünk vele.