Nagy rajongója vagyok a kerek évfordulóknak. Nem azért, mert mindig olyan jó ünnepelni, hanem azért, mert egy természetes rendet ad ahhoz, hogy a műalkotás ne porosodjon be, ne rögzüljön annyira, hogy utána megközelíthetetlenné váljon. A hagyományra, valószínűleg Esterházy nyomán, mindig úgy gondoltam, mint egy párbeszédre a múlt és jelen között, valamire, ami folyamatosan mozgásban van. Hogy a múltunkat folyamatosan alakítjuk, ami a jelenünkre is hatással van. Új kérdéseket teszünk fel, újraolvasunk műveket.
Mészöly Miklósnak nincs kultusza, nincs története. Pedig lehetne.
Molnár Miklós néven született Szekszárdon 1921. január 19-én. A Sorbonne-ra akart menni a negyvenes években továbbtanulni, helyette háborúba ment, ahol fogságba esett. Lehet, hogy embert is ölt - ez a kérdés foglalkoztatta egész életében. Hosszú évekig meséket írt, a bábszínházban dolgozott. Hajlíthatatlan alaknak írták le. Több nemzedék tartotta mesterének: Bereményi, Esterházy, Lengyel, Krasznahorkai, Nádas, Németh Gábor vagy Péterfy. Életműve sok szempontból előzmény nélküli: Az atléta halála, a Saulus, a Film, a Megbocsátás, a Magasiskola, a Jelentés öt egérről mind-mind olyan olvasmány, aminek ha nem néz utána az olvasó, akkor meg sem tippelné, hogy a hatvanas-hetvenes években jelentek meg. Mészöly kísérletező író volt, de a kísérletezés nem önmagában érdekelte, hanem azért, hogy megtalálja a megfelelő elbeszélői nézőpontokat.
Szolláth Dávid irodalomtörténész Mészölyről írt monográfiája új utakat ajánl a Mészöly-életműhöz, és amely olyan izgalmas, hogy egy 20 perces filmet is forgattunk a Jelenkor Kiadóval közösen. Mészölyt ugyanis újra fel kell fedezni, mert meglepően keveset beszélünk róla mi, olvasók.
