A kármentés diadala [vasárnapi liezon]

Vasárnapi liezon című sorozatunkban kommentár nélkül egy-egy irodalmi szöveget hozunk és hozzá képeket, bízva abban, hogy egy futó, de annál izgalmasabb viszony kerekedik ki belőle. Az aprópó ezúttal a magyar konyha és annak rejtelmei Mikszáth Kálmán megfigyeléseire alapozva.

Mikszáth Kálmán: A MAGYAR KONYHA (Fecsegés)

„(...) Mert gyönyörű dolog az, kedves olvasóm, ahogy most a vendéglői étlapok készülnek.

Mikor nyári időben délben vagy este megered a szapora zápor, s künn a vendéglői asztaloknál megázik a sok kifli, zsemlye (a lótó-futó pincérek nem győzik mind behurcolni), akkor másnap majdnem az egész városban az étlapokon megjelenik egy régi ismerősünk, a »kifli-schmarn«, aki, ha egy kicsit inkognitó akar lenni, a »császár-morzsolya« nevet is szokta használni.

Az aktuális étlap mindig hű fotográfiája az előző nap időjárásának. Ha almásrétes vicsorgatja rád a fogát júliusban, akkor tudd meg, hogy a környéken tegnap vihar volt, és az éretlen almákat lerázta a gallyakról.

De nem... nem akarok leleplezéseket tenni (az én megfigyeléseim rémületesek), csupán egy kedvencüket álcázom le egy kissé. Ez a piréleves.

Önöknek fájni fog ez, mert a leves már különben is előkelő perszóna az ételek közt. Gyakran lelhetni embereket, akik büszkék rá, hogy sok levest esznek, s épp olyan kevély hangon dicsekszenek, hogy: »no, ma két levest ettem«, mint mi újságírók: »no, ma két cikket írtam«.

Mindegy, meg kell mondanom, hogy az az alakosdi, amit a piréleves véghez visz, egészen galád dolog. Egy aggszűznek is szégyenére válnék.

Első föllépésénél, mint marhahús egészen őszintén viseli magát. »Marhahús céklával.« Hiszen elég szép, tisztességes titulus ez! Sőt, oda lehet még tenni, hogy »körítve«, ha nagyon bántja a rangvágy.

De ha el nem fogyott, másnap már mint »gőzön sült rostélyos« figurál az étlapon. Ha így sem akad szerencséje, harmadnap fölvagdalva savanyú szószban »Vadász-szelet«-nek áll ki a piacra.

Végre negyednapra, annyi viszontagság után célját éri a ravasz stréber, mint piréleves.

Hiszen elég épületes példa ez, hogy az erős akarat előbb-utóbb sikert arat (s a szakácsoknál is éppoly szép az erős akarat, mint más mesterségű embernél), sőt azt is elismerem, hogy a francia konyhában van könnyedség, szellem, ötlet, lelemény, pikantéria, de hiányzik belőle az a masszív alaposság, amit a magyar gasztronómia felmutat (...).”

Wayne Thiebaud: Lunch Table, 1964

John Bratby: Still Life with Chip Frier', 1954

3 gomolyfelhő, 1 halastó [vasárnapi liezon]

Versek, idézetek, fotók, festmények. Vasárnaponként egy-egy irodalmi szöveget hozunk és hozzá képeket – kezdésnek Örkény egypercesét és az elkapott pillanatok nagy mestereit: André Kertészt, Robert Doisneau-t, Friedrich Seidenstückert és Louis Faurer-t.

Versterápia - Nádasdy Ádám: A reggeli

Minél régebb óta vagyunk bezárva, annál több dolgot kell újradefiniálnunk életünkben. A rutinok, melyek biztonságos keretet adtak napjainknak, eltűntek, pedig fontosak lennének. Most nem csak arra van alkalmunk, hogy ezeket átgondoljuk, de akár arra is, hogy új szokásokat építsünk be a mindennapokba. Például a komótos, az egész napot megalapozó és mindent eldöntő reggelit!

Versterápia - Ady Endre: Kávéházban

A hajdani kávéházak hálózata maga volt a megtestesült információs társadalom, mindent meg lehetett tudni, csak jelen kellett lenni, figyelni, hallgatni, beszélgetni. Vasárnapi versterápia az információs társadalom napja alkalmából a századfordulós kávéházakról.

Szerzőink