A Takarító férfi olvasható önállóan, de az Északi-trilógia harmadik részeként is a Boldog észak és a Megint hazavárunk után, nyitotta a beszélgetést szombat délután Turi Tímea, aki a könyv szerkesztőjeként a távolból dolgozott együtt a Norvégiában élő íróval. A kérdező érdekesnek tartotta, hogy mindegyik könyv valamennyire máshogy kavarja meg a fantázia és a boldogság viszonyát. A Boldog északban nem szerepel a szerző, illetve csak az epilógusban elrejtve, a Megint hazavárunkban ugyanakkor van egy Kun Árpád nevű szereplő, és kicsit mintha az ő élettörténetét folytatná a Takarító férfi, ám itt Medárdosnak hívják - ugyanaz az élettörténet másik névvel. “Folytatni akartam a történetet, de rájöttem, hogy picit másról szerettem volna beszélni”, válaszolta Kun Árpád. Azt tudta, hogy van egy autóbaleset és a kocsiban ülnek a gyerekek, de nem halnak meg, hanem mindig mások halnak meg helyettük, a könyv pedig arról szól, hogy itt van egy ajándék, amelyet meg kell becsülni. Ezt azonban már nem életrajzban, hanem fikcióban akarta leírni.
“Annyi okos dolgot mondtak a könyvemről, mióta hazajöttem, és okos emberek olyanokat kérdeztek, amire nem is gondoltam. Például, hogy ez a könyv nem a boldog észak, nem az elégedett észak” - tette hozzá. Erről Turi Tímeának az autofikció fogalma jutott eszébe, mint metafora az önéletrajzra, amikor úgy mondjuk el az életünket, ahogy van. A Takarító férfiban szerinte mintha apró üvegcserepekre törnénk össze az autofikciós és fantáziadús elemeket, jól összeráznánk és megnéznénk, hogy az egyes darabok egy kaleidoszkópban hogyan kapcsolódnak össze. Hozzátette, megtörténik az a bizonyos karambol, megismerjük a Justin nevű szereplőt, addig minden valószerűnek látszik, és onnan jöjjön, aminek jönnie kell alapon folytatódik a könyv.
Egy titokzatos idegen bukkan fel Kun Árpád új regényében, aki felforgatja hőse, a takarító férfi életét. Olvass bele!
Kun Árpád szerint az leszűrhető a Megint hazavárunkból, hogy mindenkinek meg kell adni az igazát, de a főszereplőnek nem adták meg, és a visszajelzések alapján kiderült számára, hogy a főhős nem volt túl szimpatikus figura, ezúttal erre jobban odafigyelt.
Majd Justinről esett szó, a Haitiről érkezett szerelő ugyanis a regény második legfontosabb figurája. Ekkor Turi Tímea említette, hogy az írók gyakran élnek azzal az eszközzel, hogy egy rokonszenves szereplő a történet egy pontján kételyt ébreszt és elidegenedünk tőle. A szerkesztő szerint a regény ezzel a korszellemmel teljesen szembemegy. Találkozunk Justinnel, aki színes bőrű, zöld haja van, excentrikusan öltözködik és egyből gyanús Medárdusnak, féltékeny is rá, mert a kislánya a bizalmába fogadja. Majd ez a dolog átfordul: a gyanúsból, a bizalmatlanságból egy hihetetlenül erős barátság története lesz. Kun Árpád ugyanakkor klisének gondolta, amikor ezt leírta, mert nagyon sok emberrel megtörténik: nagyon sokszor úgy is felkeltik az érdeklődésünket, ha valaki bosszant minket, aztán kiderülhet, hogy mégis nagyon sok közünk van hozzá. Justin, a haiti fekete férfi pandantja, tehát a párja valamilyen szinten az elbeszélőnek, de kezdetben még nem tudja róla. A házimunkákat ő csinálja, eteti is a kislányát, ezt nehéz minden szempontból elfogadnia Medárdusnak, ezért féltékeny lesz rá.
Végül egy nagyon szép barátság története bomlik ki előttünk.
A Takarító férfiban Medárdus mintha a Boldog északot írná, regény a regényben, erre utal némi párhuzam és a történetük közti hasonlóság. Kun Árpád hangsúlyozta, nagy hiánya a történetnek, hogy eufemizmussal élve Medárdus és a fekete férfi között szemérmes férfibarátság van, de mégsem merik egymásnak kiadni magukat, ugyanis Justinről olyan dolgok derülnek ki, amit korábban el kellett volna mondania. Az elbeszélőben, Medárdusban is sok minden benne marad, ami ellentétben áll azzal, hogy azt gondolja magáról, hogy közvetlen és nyitott ember. Mintha ez a barátság és a benne lévő elmulasztott dolgok a ellenkezőjéről beszélnének.
Visszatérve arra, hogy a Boldog észak Afrikában kezdődik, a Takarító férfi pedig eljut Haitiig, Turi Tímea megkérdezte Árpádot, másként ír-e, amikor Norvégiáról vagy az Elmű ügyfélszolgálattal való kommunikációról ír, és az másfajta anyaggyűjtést igényel-e, mint amikor Haitiről ír. Nem volt sem Haitin, sem Beninben, az eredmény mégis teljesen egynemű. Kun elmondta, hogy az Északi-trilógiában ugyanaz az ihletforrás, és bár máshol játszódnak, a könyvek összekötnek földrészeket. A trilógia végén jött rá, hogy amikor Norvégiába költöztek, ihletett kapott, amit ebben a három könyvben írt ki magából, így a kötetek összetartoznak. Az anyaggyűjtést illetően a háziápolást képes volt belülről látni, hiszen az élete része, ugyanakkor el is kellett távolítania magától, hogy megtalálja a súlypontokat. Haitiről pedig kívülről, más forrásokból merített. A Takarító férfiban könnyebb volt, hiszen már megtanult bánni az anyaggal, legyen az konkrét megélt dolog vagy olyan, aminek utánanézett. Ahogy korábban Benin kapcsán is volt egy meghatározó könyv, úgy a haiti utcákat ezúttal Dany Laferrière könyve segítségével képzelte el.
A továbbiakban a művészet szerepéről, a regényben ábrázolt matrónáról, a színes cserépdarabokról és a belőlük összeálló képekről esett szó. A Takarító férfiban a matróna nagymama egyik fő foglalatossága, hogy színes cserépdarabokból készít mozaikképeket - a borítón található bálna az egyik műalkotására utal.
A jacmeliek azt mondják, hogy ahova ezek a mozaikképek felkerültek, azok az épületek nem estek áldozatul a földrengésnek.
Turi Tímea megemlítette, hogy a helyiek varázserőt tulajdonítanak a művészetnek, mintha az, hogy darabokból összeteszünk egy egészet, megmentené a jövőt, az ebben való bizalom pedig áthatja a világot. Kun Árpád szerint rengeteg ilyen bizalom van a könyvben, és ő le akarta írni, hogy van valamink, amit nagyon meg kell becsülnünk az életben.
