Legyen az éjjeliszekrényeden fekvő romantikus könyv, amit évekkel ezelőtt kaptál karácsonyra; a sarokban lapuló Tolsztoj-kötet, amit nem olvastál, mégis azt mondod, hogy igen; vagy a legfelső polcra száműzött esszégyűjtemény, amire sosem éreztél elég agyi kapacitást – van rá egy tökéletes szó: tsundoku.
Tsundoku: a megvett, de el nem olvasott könyveket jelenti. Japán szó, amely megfogalmazza a könyvmoly lét megoldhatatlan problémáját.
De mi van, ha valójában semmi baj sincs a kötetek felhalmozásával? Mi van, ha a polcodon sorakozó könyvek nem megoldandó problémát, hanem értéket jelentenek – függetlenül attól, hogy eljön-e az a nap, amikor elejétől végéig elolvasod őket?
Eco könyvtára
Túl sok könyv, túl rövid élet. Először egy iskolai kiránduláson értettem meg a mondás igazságát. Egy kastélyban jártunk, és a faburkolatos könyvtárba lépve a vezetőnk kijelentette, hogy
a polcokon több könyv található, mint amit bárki is képes lenne kiolvasni.
Emlékszem, milyen elkeserítőnek találtam a gondolatot. Hiszen a könyvtár nem is volt olyan nagy! És még ennek sem lennék képes a végére jutni?
A kérdés Umberto Ecót is foglalkoztatta, aki a következő számítást vetette papírra: ha az ember 10 és 80 éves kora között minden nap elolvasna egy könyvet, végeredményben akkor sem tudná sokkal meghaladni a 25 ezret – ami csekély teljesítmény, tekintve, hogy a jobb könyvtárak kötetek millióinak adnak otthont.
De 30 ezer könyvével Eco személyes gyűjteménye is bevehetetlennek számított. Mi volt hát a célja ennek a hatalmas könyvtárnak?
Az antikönyvtár
Ahogy azt Nassim Nicholas Taleb A fekete hattyú című könyvében kifejti, tévedés volna Eco (vagy bárki más) könyvtárát megfeleltetni az általa elolvasott – vagy elolvasandó – könyveknek.
Eco gyűjteménye nem azért tartalmazott 30 ezer kötetet, mert elbizakodottan hitt abban, hogy képes lesz mindet elolvasni
– hanem azért, mert éhsége a tudás után nagyobb volt, mint aminek kielégítésére egyetlen emberi élet elegendő.
Taleb Eco példájából kiindulva hozza létre az „antikönyvtár” fogalmát, amely azon könyvek gyűjteménye, amelyet az ember még nem olvasott el. Hangsúlyozza, hogy az „antikönyvtár” lényege nem a bűntudat érzése; a kiolvasatlan könyvek emlékeztetnek a tudásunk végességére, és felébresztik bennünk a vágyat arra, hogy tovább olvassunk, tovább tanuljunk.
Did You Know...
— Welland Public Library (@WellandLibrary) September 4, 2020
...that the Japanese word tsundoku refers to the act of piling up books without reading them?
We have all been guilty one time or the other of buying multiple books and letting them pile without ever getting around to reading them. Oops! pic.twitter.com/pXxHpKCTJI
A tsundoku művészete
Nem mindenki ért azonban egyet az „antikönyvtár” fogalmával. Egy, a New York Timesban publikált esszé szerint hiba lenne ilyen szigorú keretek között értelmezni olvasatlan könyveinket: hiszen mi a könyvtár, ha nem könyvek gyűjteménye, melyek közül a legtöbb olvasatlan? Ha pedig az el nem olvasott könyveink a gyűjtemény részét képezik, hogyan állíthatnánk őket szembe a könyvtárral?
Ráadásul az „antikönyvtár” feltételez egyfajta tudatosságot – márpedig a köteteink egy része biztosan nem komoly mérletgelés eredményeként költözött be hozzánk. A múlt heti Könyvhétnek köszönhetően megint tudatosulhatott bennünk, milyen fontos szerepet játszik a FOMO a könyvgyűjteményünk létrehozásában: annyi, de annyi könyv jelenik meg, mégis honnan tudhatná az ember, hogy melyiket vigye haza?
Így érkezünk a tsundokuhoz, amely minden más szónál jobban fejezi ki az olvasó ember körül organikusan kialakuló könyvrengeteget. A késő 19. századi japán szó nem tartalmazza az „antikönyvtár” merevségét, ahogy a „bibliománia” tárgyközpontúságát sem – ez utóbbi esetében ugyanis a hangsúly a gyűjtemény építésén, és nem annak olvasásán van.
A tsundoku magában hordozza azt az örömet, amit roskadozó könyvespolcai láttán érez az ember;
segítségével megfogalmazható az a személyes és szeszélyes kapcsolat, amely összeköt embert és könyvgyűjteményt.
Úgyhogy legközelebb, mielőtt kétségbeesetten felsóhajtanál a padlón épülő torony láttán, emlékeztesd magad: nem rendetlen vagy, hanem a tsundokuművészetének mestere!
Nyitókép: Guilherme Rossi / Pexels
(Források: BigThink, The Paris Review, New York Times)
