Az első sorozat, ami a fiatalokról szólt
A 90-es évek elején az amerikai tévécsatornák között hatalmas volt a verseny a nézettségért, éppen ezért borzasztó fontos volt, hogy melyik adó tud olyan friss ötlettel előállni, amivel le lehet ültetni esténként az embereket a tévé elé. Abban az időszakban a stúdiók, a kábelcsatornák és a forgatókönyvírók is leginkább a Seinfield nevű sorozat sikerét szerették volna megismételni, amely sokak szerint teljesen átírta a szitkom szabályait és épp ezzel ütött nagyot. Arról viszont mindenkinek csak sejtései voltak, hogyan lehetne egy hasonló kaliberű és legalább olyan népszerű sorozatot létrehozni.
Saul Austerlitz a korabeli társadalmi és médiaviszonyok elemzése során arra jutott, hogy Marta Kauffman és David Crane (az ötletgazdák és vezető forgatókönyvírók – a szerk.) hat barátról szóló ötlete azért mehetett olyan nagyot, mert éppen valami nagyon újat és aktuálisat sikerült elkapniuk, valami olyasmit, amivel a Seinfieldre is rátromfoltak. A 90-es évekre ugyanis már nagyon megérett a helyzet, hogy valaki a fiatal felnőttek életéről is meséljen. Bár ez utólag talán evidensnek tűnik, akkoriban kockázatosnak hitték, hogy csak a huszonéveseket célozzák meg egy szitkommal, hiszen a nézőközönség bázisát a középkorú, családos emberek jelentették.
Kauffmanék és az NBC azonban felismertek egy korjelenséget, amely korábban nem létezett: megszületőben volt egy új életszakasz, az egyetem és a családalapítás közötti önkeresés, karrierépítés, szórakozás időszaka, amikor a családot leginkább a barátok jelentik.
„A Jóbarátok merészen arra épített, hogy a huszonévesekről fog mesélni, és igaza lett. A sorozat, bár vádolhatjuk azzal, hogy sok mindenről nem beszélt, vagy hogy túlzásokba esett, mindenképpen olyan dolgokról szólt, amelyek mérföldkőnek számítanak a fiatal felnőttek életében: az első munkáról, az első kapcsolatról, házasságról, családról. A történet mintát adhatott a fiatalabb rajongóknak, hogy versenyre keljenek a karakterekkel, vagy a helyükbe képzeljék magukat. Így néz ki tehát a felnőtt élet, vagy legalábbis az ifjak azt szeretnék, ha ilyen lenne. A Jóbarátok azt ígérte, hogy bármilyen kihívást gördít is elénk a felnőttség – szerelmi bánatot, magányt, karriergondokat –, azokat a legjobb barátaink társaságában fogjuk átvészelni. Minden változik, de a barátság örök. Ez pedig nagyon is erős ígéret egy olyan korszakban, amelyben egyébként annyi minden bizonytalan.”
Érdekes mozzanat, hogy bár utólag tisztán látszik, hogy a sikernek a fiatalok szerepeltetése volt az egyik titka, 94-ben a tévések még azon aggódtak, hogy egy ilyen sorozat elé nem ülnek majd be az idősebbek és így nem fogja tudni hozni a számokat. Éppen ezért akarták kikényszeríteni, hogy legyen egy idősebb szereplő is, aki egyfajta felnőtt mentor a barátok számára. Így született meg Pat, a zsaru figurája, aki aztán annyira nem illett a koncepcióba, hogy végül a sorozat készítői ejtették, mielőtt képernyőre kerülhetett volna. Cserébe viszont megígérték, hogy a huszonévesek szüleit gyakrabban szerepeltetik, ami így is lett.
Boldogságbuborék, ahová mindenki (vissza)vágyik
A Jóbarátok-generáció két oldalról vizsgálja a sorozatot: egyrészt interjúkon keresztül jár utána annak, hogy a készítők közül ki hogyan élte meg a folyamatot, ahogy az első ötletektől egészen a világsikerig vezetett a Jóbarátok útja; a másik pedig, hogy mik lehettek azok a tényezők, amelyek miatt ennyire nagy rajongótábora és nem múló sikere lett. Austerlitz elmélete szerint az egyik tényező a fentebb említett szemlélet volt, miszerint fiatalok köré szervezték a sorozatot és a felnőtté válás folyamatát, problémáit temazitálták benne, ami nemcsak magukat a huszonéveseket érdekelte, hanem mindazokat is, akik nosztalgiát éreztek a fiatalkoruk iránt.
5 izgalmas kulisszatitok az új Jóbarátok-könyvből - Könyves magazin
Ha mindig is kíváncsi voltál rá, hogy hogyan született meg a Jóbarátok, akkor jó hírünk van: Saul Austerlitz megírta az eddigi legalaposabb és legizgalmasabb könyvet a sorozat születéséről és történetéről. Most öt izgalmas kulisszatitkot emeltünk ki a kötetből, de A Jóbarátok-generáció ezek mellett is rengeteg új és érdekes információt tartogat.
A másik ilyen tényező viszont szerinte az a fajta védett buborék volt, amelyet a szitkom megteremtett. A szerző a sorozatnak ezt az aspektusát egyszerre kezelte kritikával és elismeréssel: ez a tulajdonság ugyanis az, ami miatt mindenki szeret alámerülni a barátságról szóló otthonos történetben, és ami miatt minden rajongó kérdés nélkül beköltözne Monica lakásába vagy a Central Perkbe, ha tehetné. Ugyanez azonban a sorozat hátránya is: elrugaszkodik a realitástól, a manhattani élet valóságától, a valós társadalmi, politikai problémáktól.
„A Jóbarátok erőssége épp az érezhető gyengesége lett. A realizmus hiánya (most komolyan, hogy kerül Chandler és Joey West Village-be?) az idők során átfordult valami örökzöld, a fiatalságról szőtt fantáziába. Ezt a fiatalokról szóló tévésorozatot évről évre új nézőközönség fedezi fel, s mind arra keresnek választ, milyen lesz felnőttnek lenni. A műsornak ugyan igazából semmi köze nem volt New Yorkhoz, mégis évről évre tömegével érkeznek az emberek, hogy megnézzék, hol játszódott az imádott szériájuk. Eljönnek, hogy megköszönjék.”
A sorozat nem lehet rosszabb százszázalékosnál
Persze, ahogy arra Austerlitz is többször rámutat, egy kultikus sorozathoz nem elég egy jó ötlet és a korszellem eltalálása, hanem kell egy olyan alkotógárda is, akik éveken át százszázalékos munkát tesznek bele. Az elvárás leginkább az írócsapat felé volt hatalmas, de természetesen minden egyes színész, rendező, kellékes, öltöztető, castingos erőn felüli teljesítménye is benne van abban, hogy tíz ennyire jól összerakott évadért rajonghassunk.
Könyv jelenik meg a Jóbarátok kulisszatitkairól - Könyves magazin
Mindig is kíváncsi voltál arra, hogyan születtek meg a Jóbarátok karakterei, illetve kik és hogyan írták meg az epizódokat? Akkor most jó hírünk van: hamarosan megjelenik egy könyv, amely alapos betekintést enged a sorozat kulisszatitkaiba és abba, hogyan dolgoztak a forgatókönyvírók, akiknek egy egész televíziós korszakot meghatároztak az ötleteik.
A Jóbarátok-generáció többek között azért jó, mert nemcsak a színészekről kapunk anekdotákat és belső információkat (bár róluk is van szó bőven, például Matthew Perry alkoholproblémáiról vagy a fizetésemelésért vívott közös küzdelemről), de jobban megismerhetjük azoknak a háttérembereknek a munkáját is, akiknek a legütősebb poénokat köszönhetjük, akik megalkották a korszakot meghatározó Rachel-frizurát, vagy akik olyan elképesztő kellékeket készítettek el, mint Phoebe gumicukros, aromaterápiás, buborékfújó babaháza.
„Crane és Kauffman soha nem érték be az „elég jóval”. Egyik nap, még az első évad idején, Jeff Astrof egy javaslattal kereste meg Crane-t. – Nézd, most száz százalékon dolgozunk, és van egy százszázalékos sorozatunk. Szerintem ha csak fele ennyi időt melóznánk, akkor lenne egy hetvenöt százalékos sorozatunk, úgyhogy talán ha hetvenöt százalékban kiegyeznénk, akkor lenne egy kilencvenszázalékos sorozatunk. – Crane hallani sem akart erről: – Szó sem lehet róla. A sorozat nem lehet rosszabb százszázalékosnál. – Talán lehetett volna gyorsabban és felszínesebben is dolgozni, de ez Marta Kauffman és David Crane szériája, az ő írószobájuk volt.”
A könyvben az is nagyon jó, hogy feltárja azt a sorozat mögött álló kulisszavilágot, amely kívülről éppen olyan vonzónak, inspirálónak és izgalmasnak tűnik, mint maga a a szereplők élete.
A színészek között ugyanolyan erős barátság szövődött, mint amit a képernyőn látunk, a forgatókönyvírók gyakorlatilag együtt éltek a sorozat tíz éve alatt, szinte haza se mentek. Elképesztő mennyiségű munka és energia van benne minden egyes epizódban, és minden bizonnyal ez az, ami olyan naggyá tette ezt a sorozatot.
Nosztalgia az okostelefonok előtti barátságok után
Austerlitz könyvét olvasva világossá válik, hogy közel sem egyértelmű, miből lesz világsiker és miből nem. Ahogy a vezetésével végigkövethetjük Kaufmann és Crane izgalmait az ötlet bemutatásától a pilotepizód felvételén át egészen a szereplőválogatás során felmerülő nehézségekig, tisztán láthatjuk, hogy a folyamat során bárhol elcsúszhatott volna a Jóbarátok, ahogy sok más sorozat is a süllyesztőbe kerül, mielőtt megismerhetné a világ. De nem így lett, a stáb lépésről lépésre haladt, a sorozat és a szereplői is egyre népszerűbbek lettek, a bevételek növekedtek és a siker végül tíz éven át kitartott.
De hogy miként szárnyalhat a 90-es évekbeli sorozat most, negyed évszázaddal az indulása után, mikor már teljesen más világban élünk, arra már nehezebb választ találni. Az biztos, hogy a sorozat még ma is elképesztő bevételeket hoz, jelenleg is egy csomó adón fut az ismétlése, és mind az HBO-n, mind a Netflixen hatalmas nézettséget produkált, ami azt jelenti, hogy a Jóbatátokat az új generációk is felfedezték maguknak.
Austerlitz véleménye szerint a mai fiatalok számára a sorozat már nem a jövőképet jelenti, hanem egy kellemes álomképet, amelyben menedéket lehet találni, amelyben vannak barátságok, saját otthon, valódi élmények, és nincsenek okostelefonok, mamahotel, diákhitel.
„A Jóbarátokat mai szemmel nézve érdekes megfigyelni, hogyan festi le a sorozat a szingli, városi fiatalok gondtalan életét – írja a New York magazinban Sternbergh –, de ugyanilyen érdekes az is, ami hiányzik belőle: a szociális média, az okostelefon, a diákhitel, a Tinder szexuálpolitikája, az, hogy az ember számára szinte természetes, hogy visszaköltözik a szüleihez, no meg az egész nemzetre jellemző, a szorongás és kishitűség között ingadozó sötét hangulat.”
A Jóbarátok sikerének egyik kulcsa Austerlitz könyve nyomán tehát az, hogy keveredik benne a reális és a fantázia, a humor és a meghitt pillanatok. Hiányoznak belőle az igazán súlyos problémák, de van benne barátság, szerelem, fejlődés, emberség és otthonosság. Egy olyan generáció felnövésének történetét mutatja be, amely talán sosem létezett, mégis meg tudja testesíteni a huszonévesek életérzését, vagy legalábbis azt a vágyképet, ahogy élni szeretnének.
