Hol írt Charles Dickens vagy Mark Twain? – Kuckók, ahová az írók elvonultak

Valuska Gábor fotós néhány évvel ezelőtt mutatta meg a kortárs magyar szerzők dolgozószobáját a Könyves Magazin print kiadványában (itt mutattunk néhány képet), azelőtt pedig arról írtunk, milyen körülmények között dolgoztak a nagy női írók. Vajon mi a helyzet más ismert szerzőkkel? Virgina Woolf óta ugyanis tudjuk, hogy mindenkinek kell egy saját szoba. Mutatunk néhány példát, hogy hová vonulnak el az írók, ha nyugalomra vágynak!

Tengerre néző menedék

Dylan Thomas például a háza melletti fészerbe. A walesi költő-író a sziklán álló, tengerre néző menedékben írta több jelentős művét, például az öböl túloldalán álló Sir John-hegyről.

A ház és a kis fészer ma múzeumként működik. 

Mindkettőben igyekeztek visszaállítani azt az állapotot, mint amikor a szerző ott élt. Többek között ma megtalálható ott néhány eredeti bútordarab, Dylan Thomas édesapjának az íróasztala, és a szerző egyik mellszobra is, ami korábban Richard Burton és Elizabeth Taylor tulajdonában volt. 

Ami a Wes Anderson-filmekben is feltűnik

Ez a kis fészer adta az ötletet Roald Dahlnak, hogy ő is kialakítsa a saját írókuckóját. A feleségével 1954-ben vásárolták meg a Buckinghamshire-i otthonukat, ahol a Karcsi és a csokoládégyár és a Matilda szerzője gyakorlatilag újraépíttette Dylan Thomas fészerét, ugyanazokkal az arányokkal.

Erről a BBC-nek mesélt egy 1979-ben adott interjúban:

Egy kicsi kunyhó, a függönyök behúzva, hogy ne lássam a mókusokat az almafák között. A villany felkapcsolva, távol a háztól.

Se porszívózúgás, se semmi... Amikor itt vagyok, ez az én fészkem. Az anyaméh!" – fogalmazott.

Dahl 36 éven át, egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig élt itt. A kunyhót pont úgy őrizték meg, ahogy ő maga hagyta: az édesanyjától örökölt zöld fülesfotellel, amiben alkotott, előtte egy írótábla, az asztalon pedig számára fontos fontos tárgyak, mint például egy alufóliagolyó, amit gyerekkora óta gyűjtött az általa elfogyasztott csokipapírok fóliáiból.

A kunyhó feltűnik Dahl történetének Wes Anderson-féle filmes feldolgozásaiban, A fantasztikus Róka úrban és a Henry Sugar varázslatos történetében.

Milyen pókhálók?

Philip Pullman akkor épített egy kerti fészert dolgozószobaként, amikor a fia elkezdett hegedülni. Ide menekült, miközben Az Úr sötét anyagai regénysorozatot írta. „Megvannak a magam kis babonái, az egyik ilyen, hogy nem szedem le a pókhálókat, amíg egy könyvön dolgozom. Csak akkor takarítok, amikor elkészültem vele" – árulta el a BBC-nek.

A roskatag kis kunyhót 2017-ben Az Év Fészerének választották.

Az építmény most Ted Dewan gyerekkönyvíró-illusztrátor alkotókuckója.

Egyszerűség

Henry David Thoreau egész filózófiát húzott fel az elvonulásra és a természetközeli életre. Az önkéntes egyszerűségre alapuló elveit magán próbálta ki. Saját kezével építette fel kunyhóját a Concordhoz közeli Walden-tó partján, ahol 1845 és 1847 között élt. Alkalmi munkákából, gyűjtögetésből, halászatból, növénytermesztésből tartotta fenn magát. 

Henry David Thoreau kunyhója - forrás: wikipedia

Kell bele valami csavar

Mark Twain szintén a természetközeliségét részesítette előnyben. Egy domb tetején álló nyolcszögletű házacskában alkotott, aminek hatalmas ablakain át gyönyörködhetett a tájban a Chemung-folyó völgyében.

Olyanra tervezték, mint egy mississippi-i gőzhajó vezetőfülkéjét.

Ahogyan Twain emlegette: „a legbájosabb dolgozószoba, amit valaha láttál”. A házikót Twain sógornője, Susan Crane építtette a New York állambeli Elmirában lévő birtokukon, mert megelégelte az író láncdohányzását a házban. 

Meleg napokon az író kinyitotta a kunyhó ablakait, a papírjait téglákkal rögzítette és könnyű vászon ruhában dolgozott. Viharban is szívesen időzött itt, amikor látta a völgyben cikázó villámokat, a csúcsos tetőn pedig kopogott az eső. Az alkotókuckó jelenleg az Elmira College területén található, ahol 1952 óta az egyetemistáknak nyújt inspirációt. 

George Bernard Shaw is a saját kertjében húzta fel a dolgozókuckóját. 

A lakot egy forgatható talapzatra helyezte, így tudta követni a napsugarak útját, mindig arra fordítva a házat, ahonnan sütött a nap.

A drámaíró építményéről a Modern Mechanix című lap 1932-ben riportot közölt. A faházba még a telefont is beköttette. A házikót Londonnak keresztelte el, így amikor valaki kereste, ő pedig írt, azt felelte, hogy Londonban van.

George Bernard Shaw írókuckója - forrás: wikipedia

A házaspár otthona és a kunyhó érintlenül maradt az író 1950-es halála után, mindkettő látogatható.

Charles Dickens és a tükrök

Charles Dickensnek egy barátja 1864 karácsonyára egy lapraszerelt kétszintes svájci faházat küldött, hogy legyen hol írnia. A színész, Charles Fechter ajándéka 58 dobozban érkezett meg a highami állomásra.

Dickens úgy gondolta, a legjobb karácsonyi elfoglaltság, ha a családja és barátai együtt legózzák össze az épületet.

Sajnos azonban egyiküknek sem volt nagy gyakorlata az ilyen munkában, amin a francia nyelvű útmutató sem sokat segített, így végül az ajándékozó küldött egy mestert is, aki összeállította a faházat. Az épületett az író Gad’s Hill-i birtokának kertrészében húzták fel. Úgy helyezték el, hogy az emeletről kilásson a Temzére. Hogy elkerülje a zsúfolt és sáros utat, amelyen át kellett volna kelnie, építettett egy aluljárót az út alatt (ez még ma is létezik).

Dickens itt írt, illetve itt gyakorolt a nyilvános szereplései előtt. Állítólag a felső szinten körben tükrök voltak ebből a célból. A házikó 1960 óta az Eastgate Gardensben áll, jelenleg az állapota miatt nem látogatható.

És a női kuckók

Virginia Woolf és férje egy 16. századi házat vásároltak Sussexben, egy Rodmell nevű faluban. A Monk House-nak keresztelt birtokon pedig Woolf egy kerti fészerben kialakította a saját kis dolgozószobáját. A házikó épp csak akkora volt, hogy egy nagy asztal elfért benne, a hatalmas ablakon át a környező vidékre látott. Télen viszont olyan hideg volt a kunyhóban, hogy nem bírta tartani a tollat, így kénytelen volt visszahúzódni a házba. 

Virginia Woolf írókuckója - forrás: National Trust FB-oldala

Bár az írónőnek folyton elvonta a figyelmét a férje, aki a padláson almát válogatott, a kert végéből felhallatszódó templomi harangok vagy a szomszédos iskola udvaráról a gyerekzsivaj, esetleg mellételepedett a kutya és mancsnyomokat hagyott a papíron, imádta ezt a kis menedéket. Öt évvel később áthelyezte az írólakot a kert távolabbi végében álló gesztenyefa alá, a templomkert falához.

Itt írta például a Mrs. Dalloway nagy részét és a Felvonások köztöt is. 

J. K. Rowling közismerten kávézókban, például az edinborough-i The Elephant House-ben írta a Harry Potter fejezeteit, miközben munkanélküli egyedülálló anyaként próbált boldogulni. 2014-ben felröppent a hír, hogy skóciai birtokán egy erdő szélén megépítteti Hagrid kunyhójának pontos mását és bár ő maga nem erősítette meg, a rajongók rögtön összerakták, hogy ez a legtökéletesebb írókunyhó. Főleg, ha továbbra is marad a Varázsvilágban játszódó történeteknél. 

(Források: The Guardian, Cottage Life, Amusing Planet, Atlas Oscura, Norfotk Prestige Fencing, Finding Time To Write blogNational Trust FB-oldala, Visit Medway)

Nyitókép forrása: National Trust Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Miért bújnak álnevek mögé az írók? 4 izgalmas történet

Amikor az íróknak jó okuk volt álnevet választani. 

...

Hogy mondod, hogy Cixin Liu? – Írók, akiknek eddig NEM merted kiejteni a nevét

Vitatkoznál menő könyvekről, de nem mered kimondani a szerzők nevét? Segítünk!

...

Kipróbáltuk a legújabb AI-őrületet: akciófigurákat varázsoltunk a magyar írókból

Akciófigurákat csináltunk a kortárs költőkből és írókból a ChatGPT segítségével. Ha lenne valahol egy feltörő játékgyár és úgy figurákat keresnek, mi biztosan ezeket ajánlanánk elsőnek.

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
Kiemeltek
...

Horváth Viktor: Mennyire kenheti össze magát egy regény a saját kora közéletével és politikájával?

"A bolgártól optimális távolságra vagyunk."

...

Besétálsz a József Attila-lakótelepre, és Portugáliában találod magad

Bruno Vieira Amaral Az első dolgok című regényében a portugál és magyar lakótelepek között elmosódik a határ. 

...

Dr. Meskó Bertalan: Mindenkinek van jövőbeli Énje, csak nem beszélget vele, el kell kezdeni! // Futurotheca 01.

Ez a Futurotheca, a Könyves Magazin nonfiction könyvekkel foglalkozó podcastje. Műsorvezető: Valuska László.

A hét könyve
Kritika
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól

Az ünnepélyességet és az iróniát ötvöző, tablószerű nagyregény, az Illegalisták a hét könyve. 

SZÓRAKOZÁS
...

Cserhalmi György visszatér a színpadra

Őszinte visszatekintés lesz az emberi élet törékenységére és humorára.

...

A gyászoló Benedict Cumberbatch-et egy varjú kísérti Max Porter könyvének adaptációjában

Erős, pörgős előzetes érkezett A bánat egy tollas állathoz.

...

Így még sosem hallottad a Harry Pottert: 200 színész és egy zenekar kelti életre a történetet

Nagyon izgalmas hangoskönyv készült.