Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
1972-ben írt riportkönyve (regénye?) műfajteremtő alkotás. Innentől kezdve beszélhetünk ugyanis a Tom Wolfe által annyira áhított amerikai Új Újságírásról, pontosabban annak egyik ágáról, a gonzóról (Thompson kifejezése). A gonzó „szabályrendszere” elég egyszerű: végy magadhoz minél több (és minél változatosabb fajtájú) hallucinogéneket, locsold meg bőségesen rummal, és ne törődj a külső történésekkel, írj magadról. Ezáltal a riport voltaképpeni eseményei csupán valós keretként szolgálnak a belső utazáshoz - írtuk még 2007-ben a Félelem és reszketés Las Vegasban című zseniális könyvéről, amiről azt tartják, hogy az irodalmat emelte be az újságírásba. A két férfi becuccozott ámokfutása során útba ejti a Mint 400-as motorversenyt és egy drogprevenciós konferenciát is. A könyvben olvasható ez az idézet is: „A sajtó szar alakok könyörtelen bandája. Az újságírás se nem szakma, se nem üzlet. Menedék a frusztráltaknak és a beilleszkedni képteleneknek – lepattant kiskapu, ami az élet mocskos oldalára, egy ótvaros, húgyszagú rejtekhelyre nyílik, és hiába szögezte be a körültekintő gondnok, maradt elég hely ahhoz, hogy meghúzhassa magát egy-egy szeszkazán, és békésen rejszolgasson, mint a csimpánz az állatkerti ketrecben.”
Anna Politkovszkaja: Orosz napló
2006-ban egy bérgyilkos gyilkolta meg a Kreml-kritikus Anna Politkovszkaja orosz újságírót egy liftben. Magyarul 2018-ban jelent meg Orosz napló című könyve, melyben korrupcióról, a szabadságjogok csorbításáról és a megfélemlítésről ír. A non-fiction a 2003 decemberétől 2005 nyaráig tartó időszakot dolgozza fel. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szorgalmasan tanulnak egymástól. A putyini hatalmi eszközök vírusként terjednek a világban, és ha nem ismerjük fel őket időben, sikerre is vannak ítélve. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről - igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja. Az Orosz naplóból a Katona József Színházban Fullajtár Andrea főszereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében készült előadás.
Gabriel García Márquez: Az évszázad botránya
A Nobel-díjas írót elsősorban két főműve, a Száz év magány és a Szerelem kolera idején miatt ismerjük, miközben az újságírás volt az első szerelme, tárcáiban, cikkeiben formálta egyedülálló elbeszélői stílusát (bővebben itt írtunk a kötetről). A világ legjobb mesterségének nevezte az újságírást, melyhez haláláig hű maradt. Ebből a kevésbé ismert hagyatékból jelentetett meg válogatást a Magvető idén márciusban. A latin-amerikai író pályája 1947-ben indult a bogotai El Espectador című napilapnál, és bár lakóhelyváltásai, európai utazásai miatt több újságnál dolgozott, hivatásáról soha, még világhírű íróként sem mondott le. Az előszóban olvasható Márquez ars poeticája is: „Alapvetően újságíró vagyok. Egész életemben újságíró voltam. A könyveim újságíró munkái, még ha ez alig látszik is.”
Truman Capote: Hidegvérrel
Nem klasszikus újságírói munka Capote műfajteremtő dokuregénye, de a szerző munkamódszere a legjobb oknyomozó munkákra emlékeztet: állítólag nyolcezer oldalnyi jegyzetet készített a brutális gyilkosságról. 1959-ben a frissen szabadult Dick Hickock és Perry Smith betör egy kansasi család otthonába, mert – tévesen – azt hiszik, hogy a családfő nagy mennyiségű készpénzt tart otthon. Hickock és Smith végül a család mind a négy tagját (a házaspáron kívül 15 és 16 lányaikat) kegyetlenül megölte. A gyilkosokat hat hét múlva kapták el, 1965-ben kivégezték őket. Egyébként Capote-t elkísérte az útra a Ne bántsátok a fekete rigót szerzője, Harper Lee is, aki egy cikkben dolgozta fel saját nézőpontjából a gyilkosságot.
Dezső András: Maffiózók mackónadrágban
2019 legjobb könyveit összegző listánkon a 19. helyre került Dezső András Maffózók mackónadrágban című könyve. A volt indexes újságírót a hetvenes években ismertté vált Los Angeles-i magyar maffia története kezdte érdekelni. A Maffiózók mackónadrágban első ránézésére egy fontos oknyomozómunka, ami a magyar alvilág működését, szerkezetét és kapcsolatrendszereit tárja fel, miközben a mainstream maffiatörténetekhez hasonlóan kitermeli a maga rendkívüli karaktereit, valamint elbeszéli az elmúlt ötven év társadalmi változásait egy sajátos nézőpontból: a társadalmon kívüliekéből. Ahogy kritikánkban írtuk: "A Maffiózók mackónadrágban is kitermeli a szerethető hőseit, és valószínűleg az alvilág ilyen távolságból tényleg olyan, mint egy agresszív, hataloméhes, utcai és erkölcsi szabályokon működő Futrinka utca, amiben Menyét, Patkány, Gyurma, Pufi, Ragyás Tóni, Colos, Csontkezű és mások szerepelnek. Pedig ezek a nevek mind valódi bűnözőket jelölnek, súlyos rablások, garázdaságok és halálok köthetők hozzájuk".
Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?
Az indexes Földes András először Erőss Zsoltról írt riportkönyvet, majd cikksorozatából kiindulva feldolgozta a menekültválságot is. 2015-től folyamatosan utazott egyik konfliktuszónából a másikba, hogy megértse, mi történik a világban, és közben ő maga is megváltozott. Ez a könyv nem a menekültekről szól, hanem a világról, amiről alig tudunk valamit. Az Útikönyv a felfordult világhoz alcímű riportkötet érthetőbbé, sőt átélhetőbbé teszi azokat a konfliktuszónákat Szíriától Irakig, amelyek az esti híradóban csak pár percet kapnak. Interjúnk a szerzővel>>
Munk Veronika: Kéjutca – Magyar szex euróért
Az Index mai nappal felmondott főszerkesztő-helyettese 2016-ban csapott le egy sztorira, ami a magyar szexmunkások életét mutatta be. A kiindulópont Böbe, a Németországban dolgozó magyar madám volt, aki bevezette Munkot a történetek legmélyére, hogy hathónapnyi kutatómunka és számos német út után összeálljon a könyv, ami leszámol a szexmunkások egysíkú ábrázolásával. A Kéjutcáról a szerző a nekünk adott interjúban azt mondta, hogy "Az ő világuk egy rengeteg tabuval és előítélettel övezett világ. Ezek a nők a társadalom kirekesztettjei, és érthető módon óvatosak mindenkivel, aki a nyilvánosság felé jelent kaput. Engem többeknek a madám mutatott be, aztán eldönthették, akarnak-e velem beszélni. Sokan nem akartak. Egyszer utaztam egy magán-autóbuszjárattal, ami menetrend szerint közlekedik a piroslámpás negyedekbe, és a buszból voltak, akik lazán beszélgettek, míg mások azt kérték, ne mutassuk őket semennyire, és ne is kérdezzünk tőlük semmit."
Kovács Bálint: Puszild meg!
2017 októberében robbant a bomba a New York Timesban és a New Yorkerben, hogy a Ponyvaregényt jegyző Harvey Weinstein, a többszörös Oscar-díjas producer hatalmával visszaélve nőket kényszerített szexuális vágyai kielégítésére. Ezzel indult el a #metoo mozgalom, ami Magyarországra is begyűrűzött, miután Sárosdi Lilla színész a nyilvánosság elé állt történetével: Marton László, a Vígszínház volt főrendezője egy barátjával orális szexre akarta rávenni egy autóban. Kovács Bálint az erőszak természetrajzát tárta fel cikkeiben és könyvében, illetve annak szélesebb társadalmi hatásait mutatta be. Kovács fontosnak tartotta, hogy "a nők elleni erőszak ne csak a nőket háborítsa fel, a cigányság helyzetét ne csak a cigányok érezzék fontosnak, a hospice-házakról beszéljenek olyanok is, akik még nem veszítettek el senkit. Vannak témák, amelyekről szerintem hovatartozástól, pártállástól vagy éppen biológiai nemtől függetlenül, egyszerűen morális alapon meg lehet állapítani, hogy nincsenek rendben. Ilyen a szexuális zaklatás, vagy akár a fegyveres rablás is: teljesen természetes(nek kellene lennie), hogy ezeket nem csak azok tartják fontosnak, akik maguk is áldozatok."
