Kovács Bálint a könyvfesztiválon tartott bemutatón (forrás: Bookline)
A Ponyvaregényt, Az angol beteget, a Kill Billt jegyző Harvey Weinstein egy többszörös Oscar-díjas producer, akiről 2017 októberében írta meg a The New York Times és a The New Yorker, hogy hatalmával visszaélve nőket kényszerített szexuális vágyai kielégítésére. Az ügy nem maradt elszigetelt eset, az egész világon végigfutott a hatása, a Twitteren elindult a #metoo mozgalom, nők írták meg, hogyan lettek szexuális ragadozók áldozatai, de ebbe bukott bele Kevin Spacey is. A Time magazin az utóbbi évtizedek leggyorsabb társadalmi változásának nevezte a csend megtörését, és az év emberének választotta azokat, akik beszélnek. 2018. január 1-jén hollywoodi színészek, celebritások kezdeményezésére indult el a Time's Up mozgalom. Magyarországon Sárosdi Lilla színész volt az első, aki a nyilvánosság előtt előbb név nélkül, majd Marton László színházrendezőt megnevezve elmondta saját történetét: a Vígszínház volt főrendezője egy barátjával orális szexre akarta rávenni egy autóban. Később az Operettszínház korábbi igazgatóját, Kerényi Miklós Gábort vádolták meg szexuális visszaéléssel, majd rúgták ki állásából. A szexuális erőszakról és a #metoo-jelenségről Kovács Bálint, az Index újságírója írt könyvet.
A szexuális erőszak a hatalommal való visszaélés egyik formája, hogyan működik ez a hatalomgyakorlás?
A szexuális zaklatás soha nem az erotikus vágyak kiéléséről szól (már csak ezért sem lehet összetéveszteni az udvarlással), hanem arról, hogy az egyik fél bármi áron ráerőltethesse az akaratát a másikra. Nem a szexualitás, hanem a hatalom birtoklásának megélése a cél, ami persze lehet szexuálisan izgató a zaklató számára, de ez másodlagos. Több zaklatástörténetből sejthető, hogy akár mindkét fél örömére szolgáló közeledésről is lehetett volna szó, de a zaklató nem ezt akarta. A zaklatáshoz mindenképp hatalmi viszony kell, de ehhez nincs szükség hierarchikus különbségre: a nyugati társadalomban rejtetten eleve hatalmi pozícióban vannak a nőkkel és a kisebbségekkel szemben a többségi férfiak. Viszont épp ezért ahhoz, hogy egy nő szexuálisan zaklathasson bárkit, már tényleges hierarchikus fölérendeltség kell.
Kovács Bálint: Puszild meg!
Bookline Könyvek, 2018, 152 oldal, 2499 HUF
Mi lesz a #metoo után? Milyen hatással vannak az elmúlt hónapok a a hierarchikus, patriarchális rendszerek felépítményére?
Szerintem egy nagyon fontos dolog mindenképp megtörtént a #metoo hatására: a világ nagy része szembesült azzal, hogy a szexuális zaklatás határai máshol vannak, mint ahol sokan sejtették őket – körülbelül a sötét sikátorban megtámadott nők történeteinél –, és hogy sokan sokkal többször élnek át kisebb-nagyobb traumákat emiatt, mint gondoltuk volna. Így talán rengetegen átgondolják, oké-e kifejezett rossz szándék nélkül akár csak rácsapni egy jó csaj fenekére a kocsmában, oké-e elfordítani a fejünket, ha valami enyhébb zaklatást gyanítunk a környezetünkben, az áldozatok pedig biztosabbak lehetnek abban, hogy amit átéltek, az nincs rendben, amiatt tényleg ki szabad nyitniuk a szájukat. Az olyan nagy cégeknél, mint a filmgyárak, ez ahhoz vezet, hogy a menedzsmentek számára is nyilvánvalóvá vált, hogy egy-egy ilyen, eddig elnézett ügy most már profitvesztéshez vezet, így többé nem éri meg legyinteni rá.
Könyves magazin 2018/1.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2018, 76 oldal, 15 pont + 100 Ft
Milyen hatással van/lesz a művészetre a #metoo vagy a #timesupnow hosszabb távon?
A tömegfilmek ritkán akarnak véleményt és szemléletet formálni, inkább a lehető legjobban próbálnak arra építeni, amire fogékonynak érzik a közönséget: ha úgy érzik, hogy mostantól a társadalom nem utasítja el a nőket a fontos szerepekben sem, vagy megütköznek egy-egy ostobán hímsoviniszta mozzanaton, akkor innentől megéri mindezt beépíteni a filmgyártásba. Azok, akiket zaklatni próbálnak, most talán könnyebben fel tudnak szólalni ez ellen, a potenciális elkövetők pedig lehet, hogy ma már egy kicsit rizikósabbnak érzik, ami addig jól megúszhatónak tűnt. Mindez persze Magyarországra nem vonatkozik: Marton László gyors és zökkenőmentes visszatéréséből, és abból, hogy többen mellette, és nem az áldozatok mellett érezték fontosnak a kiállást, úgy tűnik, mi tényleg megmaradunk következmények nélküli országnak.
A Puszild meg! az első könyv a #metoo után: milyen szerzői kérdéseket vetett fel, hogy férfiként, a hatalom nyelvét és nézőpontját használva mutatod be a jelenséget?
Hogy ez mennyire sikerült, azt nem tudom, mindenesetre igyekeztem férfiként sem a hatalom nézőpontjából írni, illetve legfeljebb arra használni azt, hogy szembenézzek vele. Egyébként mindig azt gondoltam, minden témának az tesz a legjobbat, ha nem csak a közvetlenül érintettek szólalnak fel: a nők elleni erőszak ne csak a nőket háborítsa fel, a cigányság helyzetét ne csak a cigányok érezzék fontosnak, a hospice-házakról beszéljenek olyanok is, akik még nem veszítettek el senkit. Vannak témák, amelyekről szerintem hovatartozástól, pártállástól vagy éppen biológiai nemtől függetlenül, egyszerűen morális alapon meg lehet állapítani, hogy nincsenek rendben. Ilyen a szexuális zaklatás, vagy akár a fegyveres rablás is: teljesen természetes(nek kellene lennie), hogy ezeket nem csak azok tartják fontosnak, akik maguk is áldozatok.
A szexuális zaklatások egyik legfontosabb problémája, hogy az áldozat nem mer előállni (magát hibáztatja, szégyelli a történteket, fél a megbélyegzéstől), a másik fontos probléma, hogy az ügyeket nagyon nehezen lehet felderíteni, nincs katartikus feloldás a végén (nem volt se Kerényinél , se Martonnál, se Havas Henriknél). Ezen szerinted változtat a #metoo, vagy csak egy egyszeri feloldozás marad (amennyiben a feloldozás egyáltalán lehetséges), ami remélhetőleg megelőzhet újabb eseteket?
A #metoo már önmagában is képes lehet valamilyen szintű segítséget nyújtani az áldozatoknak, akik így láthatják, hogy ami velük történt, azzal nincsenek egyedül, és a társadalom tényleg problémaként ismeri el. Mert az áldozatok traumáját még nehezebbé teszi, hogy – hacsak nem a legsúlyosabb támadásról van szó – legtöbbször azzal sem lehetnek tisztában, hogy ami történt, az tényleg probléma-e, nem csak ők túlérzékenyek-e. Pont azért, mert a társadalomban eddig nem igazán volt elfogadott válasz arra, hol a határ, sőt az áldozathibáztatás olyan népszerű hobbi, hogy a legtöbben rögtön azzal szembesültek, hogy nemcsak saját maguk, de a külvilág is inkább őket okolja, nem az elkövetőket. A #metoo ezt talán képes megváltoztatni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: az ilyen történetekben nagyon sokan hibásak, de az áldozatok pont nem.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/1. számában jelent meg.
