A Margó Irodalmi Fesztivál péntek esti programja felolvasással kezdődött, majd Csepelyi Adrienn újságíró a dühről mint a szövegre szerinte leginkább jellemző érzésről kérdezte a szerzőt, aki elmondta, ő maga nem dühös, de van fantáziája és elképzeli, mit érez Maria: “Minden emberben van düh, ugyanúgy ahogy víz is van, de míg ez utóbbi 70, a düh csupán 7 százalék".
A kötetben kétfajta düh jelenik meg markánsan, az egyik a család felé, a másik pedig a társadalom felé irányul.
Felmerült a kérdés, hogy a társadalom, a család vagy a tágabb értelemben vett emberi közösségek álszentsége mennyire tükrözi az író gondolatvilágát. Hotakainen elmondta, az ő világképe jelentősen melegebb, mint Mariaé, de mindenképp azt akarta ábrázolni, mit érez az, akinek nem jó sors jut osztályrészül. Kétségtelen, tette hozzá, hogy vannak körülötte olyan emberek, akik étteremkritikákat olvasnak, és nagyon dühösek lesznek, utalva a regény Ínyenc nevű szereplőjére.
Ezután a regény hepiend nélküli Pygmalion-jellegéről esett szó, és arról, beszélhetünk-e vajon boldog végkifejletről abban az esetben, ha ugyan jobbá teszi a főhőst, de közben teljesen más emberré is. Hotakainen ugyan nem nagyon szokta a könyveit olvasgatni, de ezt a kötetet néhány hete újraolvasta, és úgy gondolja, van benne hepiend, mert Maria kapcsolatot létesít benne a rendőrrel, azaz létrejön egy közösség. Azt szándékosan kihagyta, hogy elmennek-e később kávézni, ahogy a való életben történne, de nem is kapna érte Nobel-díjat, ha beleírná, mondta. Ezután Csepelyi Adrienn azt a kérdést feszegette, a való életben összeérhet-e olyan emberrel az életünk, aki teljesen más közegből jön, és vajon mennyire befolyásolják az életünket a születésünk körülményei. Az író szerint az első öt év meghatározó, de később mi is színezhetjük ezt a képet, változtathatunk a felálláson. Csepelyi szerint Maria szemüvegén keresztül nagyon könnyű felületesnek, akár gonosznak is látni a nevelőszülőket vagy az elrabolt embereket, de nem egyértelmű, hogy valóban rosszak-e, vagy inkább meg vannak róla győződve, hogy ez a legjobb, amit tehetnek Mariával. Hotakainen úgy véli, senki nem bűnös abban, amit Maria tesz.
A továbbiakban a közösségi média világának szereplőiről volt szó: vajon realista elképzelés-e, hogy egy influenszer kívülről jövő kritikát kap és megváltozik. Lehetségesnek tartja, de alapvetően úgy látja, a színészek a színészekkel élnek, a csőszerelők a csőszerelőkkel, nehéz a buborékból kitörni. Elmesélte azt is, hogy írt egyszer egy újságcikket arról, hogy az írók nyáron ahelyett, hogy egymással találkoznának, elmehetnének egy mezőgazdasági szakkiállításra. Ehhez kapcsolódóan a regény groteszk jellegére terelődött a beszélgetés, és Hotakainen elismerte, hogy szeret humort is vinni a műveibe, mert
ugyan nyomasztó dolgokról ír, de tisztán tragédiát nem képes alkotni.
Szerinte a tragédiák a fiatal íróknak valóak, neki már meg vannak számlálva a napjai, jó dolgokra kell koncentrálnia. A regényben van lehetősége kiélni magát, családapaként, nagyapaként egy nyugodt ember. Kundera értelmezését hozta fel ekkor, aki azt vallotta, minden rendben van addig, amíg a könyv jobb, mint a szerzője.
Majd a főszereplő bibliai eredetű nevére terelődött a szó, és arra, a szerző mennyire állt párbeszédben az írás során ezzel a komplex, csapongó karakterrel. A válaszból kiderült, hogy bizonyára minden karakterben jelen van az író egy része. Amikor elkezd írni, még nem sok mindent tud a szereplőiről, körülbelül a századik oldalnál alakul ki a végső karakter. A való életből a személyes ismerkedést hozta fel példának, hiszen éveken keresztül ismerkedünk a másikkal, mire teljesen kiismerjük, de sajnos a társadalom perifériáján bűnözővé válók esetében is csak később derül ki, hogy sorozatgyilkosok. Hotakainen nem tagja az egyháznak, de olvasta a Bibliát és nagyon érdekesnek találja Maria néhány értelmezését. Van olyan, ami egyezik az ő elképzelésével, de nem egy az egyben ugyanaz. A következőkben a nevelőapa, Laurie karakterét tárgyalták meg, és persze szóba került a közösségi média ferde tükre is, amelyben senki sem olyan, amilyennek láttatja magát. Felmerült, hogy a férfi szereplő azt mutatja, mennyire nem tudja az ember értékelni a kiváltságait, sokszor észre sem vesszük, mennyi mindenünk van, mert hozzászoktunk a jóhoz.
Bár a regény a leírása szerint pszichothriller, Csepelyi szerint nagy sok esszéisztikus, filozofikus része van a szövegnek, ami egyben szatíra is. Az író erre úgy reagált, hogy rengeteg műfajban alkotott már, de például amikor Maria imádkozik, az a költői múltja, és a dohos szövegek a saját gondolatai. Vannak benne ugyanakkor kedves, hajlékony részek, ezeket nem tudja megmondani, honnan származnak, csak jönnek belőle. A munkafolyamatról elmondta, hogy mindig egy ötlettel kezdődik, és
ha jó az ötlet, akkor hat hónap alatt kiderül, életképes-e.
Akkor ugyanis az ötlet megtalálja a saját műfaját. Az író elmondása szerint két műfajban nem alkotott még, ez az opera librettó és az önéletrajz, de mivel sok zenét hallgat, egy-két jelenet teátrális, már-már opera jellegűnek tekinthető.
