A Privet Drive 4. szám alatt élő Dursley-ék az unokaöccsüket a lépcső alatti aprócska lyukban tartják, rendszeresen megalázzák. A fiú Vernon bácsi levetett gönceit hordja, törött a szemüvege, és ha rosszul viselkedik, nem kap vacsorát. Az első kötet 20. oldalának végére az egyszeri gyerekjogásznak már csak egyetlen kérdés motoszkál a fejében: HOL A FRÁSZBAN VAN A GYERMEKVÉDELEM, ÉS MIÉRT NEM VISZI EL EZEKET A RETTENETESEN ANTIPATIKUS GYERMEKBÁNTALMAZÓ ELMEROGGYANTAKAT A MUGLIVILÁG LEGSÖTÉTEBB SZEGLETÉBE?!
Tudjuk, hogy sajnos a valóságban is sokan és sokféleképpen bántalmaznak gyerekeket, anélkül, hogy annak következménye lenne, de az, hogy a Harry Potter-sorozat hét kötetének egyetlen sora sem utal arra, hogy bármilyen eleme működne a gyermekvédelemnek, mindenképpen megér egy kis magyarázatot.
Angliában 1991-ben fogadták el az első olyan gyermekvédelmi törvényt, ami nagyobb beavatkozási lehetőséget adott a szakembereknek gyerekbántalmazás és elhanyagolás esetére, de ennek a gyakorlati érvényesülése nem ment könnyen. Sokan még évekkel később sem tudtak arról, hogy mit jelent a „jelzési kötelezettség”. Az első HP-könyv eredetileg 1997-ben jelent meg, ami azt jelenti, hogy ha a sztori nem Angliában, hanem Magyarországon játszódna, és egy Henri nevű kisfiúval történne mindez a Fagyalbokor utca 4-ben, akkor is ugyanez lenne a helyzet. Leginkább azért, mert 1997-ben még nem létezett a mai értelemben vett gyermekvédelem Magyarországon. Maga a gyermekvédelmi törvény 1997 novemberében lépett hatályba, így ha valaki tudta is, hogy mi történik egy gyerekkel a gondosan karbantartott előkert mögötti ház zárt ajtaja mögött, hivatalosan vajmi keveset tehetett ellene.
De a HP-univerzumban az ügyeket egyébként is máshogyan oldják meg. Nincsenek gyermekvédelmisek, se iskolai szociális munkások, se gyermekpszichológusok vagy képzett kortárs segítők. Barátságok vannak, meg néhány odafigyelő felnőtt, aki, ha nem is professzionálisan, de szívből és őszintén nyújt segítséget a gyerekeknek – a végeredményt tekintve igen jó hatásfokkal. Akin meg semmi sem segít, azt elvarázsolják.
Mit nem adnék néha egy varázspálcáért, vagy pusztán csak azért, hogy minden iskolában legyen egy McGalagony professzor! Egy olyan tanár, aki következetesen és tiszta szívvel terelgeti, óvja és védi a gyerekeket. Mert bár úgy tűnik, a varázsvilágban lazán veszik a tankötelezettséget, és az oktatáshoz való jog sem egyetemes (elég sokszor fenyegetik a gyerekeket kirúgással), azt senki sem vitatja, hogy a bentlakásos iskolákban nemcsak tanítás, de nevelés is folyik, és a tanárok egyfajta pótszülei is a gyerekeknek. Ezért különösen nagy szívás, ha a lélek finom rezdülései iránt (látszólag) totál közömbös Piton professzor a vezető tanára annak a háznak, ahová beosztottak, vagy ha épp akkor jártál a Roxfortba, amikor ő volt az igazgató.
HP története az oktatás és az iskola fontosságáról is szól. Hiába kötelező az oktatás, nem mindegy, hogy hova jársz és ott milyen hatások érnek. Miközben persze sehol sem könnyű. A kortárs zaklatás és az iskolai erőszak, a rossz típusú versengés, és azok a tanárok, akik stigmatizálnak és kirekesztenek gyerekeket, alapvetően meghatározzák egy intézmény atmoszféráját. A Roxfort ebből a szempontból nem a legjobb hely. Az iskolai tradíciók felerősítik a versengést és hagyományt teremtenek a kortárs erőszakból. Dolores Umbridge méltatlan, és a testi fenyítést, fizikai erőszakot és érzelmi zsarolást vegyítő aljasan gonosz tanári működése ugyan az egész történetből kiemelkedik, de azért azt mindenki tudja, hogy ebben az iskolában nem a Sötét Varázslatok Kivédése órán a legnagyobb a traumatizálódás kockázata.
A varázsvilágban senki nem egyetemen tanulja a segítést, viszont vannak, akik olyan természetességgel és bölcsességgel segítik a gyerekeket abban, hogy megerősödjenek, ami minden gyermekvédelmi szakma dicsőségére válna. Imádtam Lupin professzort, a meghasonlott, kétségek és világok között vergődő, de elképesztően érzékeny és fantasztikusan finom gondolkodású tanárembert. Milyen végtelenül cinikus (és tipikus), hogy azért hagyja el a Roxfortot, mert a szülők veszélyesnek tartanak egy vérfarkas tanárt – hogy aztán Dolores Umbridge később majd vidáman terrorizálja a gyerekeket a rózsaszín moherpulcsijában, a falra lógatott cicaportrés tányérkái alatt. Mondani se kell, hogy Umbridge legnagyobb baja nem az, hogy a puszta léte egy vizuális környezetszennyezés, hanem hogy minden akciója legalább négy-öt pontban megsérti a Gyermekjogi Egyezményt.
Tilos a gyerekeket megalázni. Tilos a gyerekeket testi fenyítésnek alávetni. Tilos a gyerekek közötti hátrányos megkülönböztetés származásra, családi körülményeikre, vagy bármi egyébre hivatkozással. Tilos a gyerekek egészséges fejlődését veszélyeztetni. Már ennyiből is látszik, hogy Umbridge aljas működése nemcsak emberileg, de gyermekjogilag is elítélendő. Milyen jó, hogy kontroll nélküli tombolása nem tart sokáig.
Gyurkó Szilvia (fotó: Valuska Gábor)
A tanárok mellett a szülők is nagyon fontos tényezők a gyerekek életében. Vannak, akik veszélyeztetők, mint Draco Malfoy szülei, akik sokáig bábuként mozgatják a gyereküket, de vannak, akik védelmezők és megerősítők. Harryt már-már örökbefogadja Ron családja, majd Sirius Black, ez pedig fontos szerepet játszik abban, hogy ki tudja bontakoztatni a benne rejlő képességeket. Az árva, elnyomott és rendszeres megalázásokat elszenvedő fiú, akit érzelmileg és fizikailag is elhanyagolnak és bántanak, néhány felnőttel és gyerekkel kialakított bizalmi kapcsolata eredményeképpen, az idő előrehaladtával képes megtalálni önmagát, sikeres lesz és igazi példaképpé válik. Ha a Harry Potter-történet egy gyermekvédelmi szakkönyvben szerepelne, így írnánk róla: mint köztudott, a gyerekek rezílienciáját (ellenálló képességét) az élet viharaival szemben legjobban az növeli, ha van körülöttük olyan felnőtt személy, akivel jó, bizalmi kapcsolatot tudnak kialakítani, és ebben a kapcsolatban megtapasztalhatják, hogy szerethetőek, és úgy vannak jól, ahogy vannak.
Egy ideális világban minden gyerek körül sok-sok támogató felnőtt lenne. Harryéknek jut néhány ilyen kapcsolat a Roxfortban (például Hagriddal) és azon kívül is (a Főnix Rendje tagjaival), azonban a varázsvilág sem ideális. És akkor ez az a pont, ahol nem lehet tovább halogatni, hogy beszéljünk Dumbledore-ról. Nagyon nehéz ez, mert Harry is szerette őt, és mindenki más is, akivel olvasóként azonosulni lehetett. Mégis, a kezdetektől van egyfajta kettősség a Roxfort igazgatójában. Egyszerre példakép a gyerekeknek, és elrettentő minta. Utóbbi leginkább azért, mert rejtőzködő és kiszámíthatatlan, nem igazán tud együttműködni, túl könnyen áldoz fel kapcsolatokat, manipulatív, és nem biztos, hogy minden döntésében a gyerekek legfőbb érdeke vezeti (ami viszont az egyik legfontosabb gyermekjogi alapelvünk!).
Talán ő is, mint minden bölcs ember, hosszabb távban gondolkodik, mint egyetlen emberöltő – egy gyerek számára ez azonban rémisztő, kétségbeejtő és dühítő lehet. Főleg a kiszolgáltatottság miatt, ami abból fakad, hogy nem érthetők a felnőtt lépései és döntései. Harry is átélte ezeket az érzéseket, megharcolt velük, és végül ebben a küzdelemben nőtt fel igazán. Ha innen nézzük, Dumbledore megkérdőjelezhető döntései is hozzájárulnak Harry személyiségfejlődéséhez. De akkor is. Ez az út nehéz és küzdelmes.Bár az élet végső soron erről szól.
A gyermekkori tapasztalásaink révén válunk azzá a felnőtté, aki a halálig erőt merít majd az első tizennyolc év pozitív élményeiből, és harcol a démonokkal, amelyekkel gyerekként megismerkedett. Ezért fontos az út, amit Harry bejár, és mindaz az élmény, amit Dumbledore révén (is) szerez. A gyermekjogi megközelítés is ezt mondja: a gyerek nem „lesz”, hanem „van”. Mindaz, amit megél és megtapasztal, a felnőttkora bázisa lesz. Ekkor tanulja meg elmondani a véleményét, és meghallgatni másokét, gyakorolni a jogát az őt érintő ügyekben való részvételre, tiszteletben tartani mások gondolatait és meggyőződését, küzdeni olyan alapértékekért, mint az egyenlőség, a szabadság és a közösség értékei, az összetartozás, az elfogadás, a testvériség. Ezért törvényszerű, hogy a történet legvégén a nagy csatát egy iskolában vívják, és a gyerekek kulcsszereplők benne. Mert csak az a felnőtt tud majd könnyen és jól kiállni a számára fontos dolgokért, aki gyerekként is megtapasztalta az ilyen küzdelem erejét.
Sokan gondolják, hogy a gyermekjogok elvont jogszabályok gyűjteménye, ez azonban nincs így. A gyermekjogok összessége nem több és nem kevesebb, mint azoknak a dolgoknak a katalógusa, amire egy gyereknek szüksége van a jó gyerekkorhoz, és amitől meg kell védeni a gyereket, hogy ez a jó gyerekkor ne sérüljön.
Kemény Zsófi: Tegyél úgy, mintha nem is létezne - Erős nők a Harry Potterben - Könyves magazin
Épp az a korosztály és évfolyam vagyok, ak i a Roxfortba járó gyerekekkel együtt volt szerencsés felnőni. Ki ne zokogott volna közülünk a boldogságtól, amikor kijött egy új rész a könyvből? Ki ne várta volna olyan extázisban, ahogy az először-meglátni-a-tengert-a-szerpentinről-élményt? Ki ne fetrengett volna át a földön napokat, amikor végre hozzájutott?
A gyermekjogok nem azt jelentik, hogy egy gyereknek mindent szabad, és nem is azt, hogy majd akkor lesznek jogaik, ha a kötelességeiket teljesítik. A gyermekjogok azt jelentik, hogy odafigyelünk a gyerekekre, és reagálunk a szükségleteikre.
A gyerekeket a felnőttek odafigyelése és elfogadása teszi ellenállóvá az élet viharaival szemben, ezért nem elég pusztán a védelmükkel foglalkozni. Képessé kell tenni őket arra, hogy megvédjék magukat – és nem csak mágiával. Sőt, az egész történet arról szól, hogy a varázslás valójában csak egy eszköz. Ami igazán erővel ruházza fel a főszereplőket, az önmaguk elfogadása, a felelősségvállalás a saját döntéseikért és a közösségért, valamint hogy képviselni tudják az értékeket, amikben hisznek. A Gyermekjogi Egyezmény ezt úgy hívja: „empowering”. A gyerek felruházása mindazon képességekkel, amelyek lehetővé teszik számára, hogy megvalósítsa és megvédje önmagát. Ha innen nézzük, a sok borzalom ellenére (vagy épp azzal együtt), Harry Potter története az egyik legszebb és legerősebb kortárs gyermekjogi történet, ami minden nehéz sorsú gyereknek azt ígéri, hogy van rá esély, hogy beteljesítse a sorsát, és azzá a felnőtté válhasson, akinek született.
