Finy Petra: Kék fal [Olimpia]

Finy Petra: Kék fal

Sípolás, duda, üvöltések és a hangosbemondó monoton zaja keveredik a levegőben. Még szurkolói hangot is hallani, pedig szurkoló nincsen a lelátókon, járvány van, ugye, de a versenyek megszokott hangjait bekeverték a sportolóknak. Hogy érezzék a törődést és a drukkolást. Hogy olyan legyen, mintha tömve lenne az uszoda nézőkkel, és nem csak a távolból biztatnák őket.

A kék fotófal, ahol a riporterek elkapják az egyes országok versenyzőit az úszószámok után, vizes, néha összefröcskölik az úszók. Mintha a medence vize csillogna a hátuk mögött, a bőrükön, a tekintetükben. Hiszen páran sírnak is, ha lecsúsztak a vágyott éremről.

Olyan ez a néhány négyzetméter az uszoda egyik sarkában, mint valami különös előhívószoba, ahol a fájdalom és az öröm azonnal láthatóvá válik, felfokozott érzelmek kapszulája ez a hely,

pár perc múlva már minden sportoló másként nyilatkozna, fontos őket azonnal elkapni, hogy még az őszinteség inkubátorában találjuk őket.

A riporter néha akadozva kérdez, az úszó gyakran még liheg a frissen leúszott számtól, csöpög a víz a hajából, és szaggatottan felel. Nem jut levegőhöz, nem fér a tudatához, még maga sem tudja, mi történt, pár perc kell az elmének, mire felfogja mit művelt a kar és a láb ott bent a medencében.

Eldorádó versenyzője széles vállú, magabiztos, a szemüveget úgy tépi le magáról, és lobogtatja meg, mint valami nemzeti zászlót. Csak úgy dülled a mellkasa a magabiztosságtól, meg persze az izomtól. Meg még valamitől, ami egyszerre tűnik kenetteljességnek és kioktatásnak, a riporter elsőre zavarba is jön tőle, pedig látott már nagyképű sportolókat, de ez most valahogy más, manipulált, máshol fakad az eredője, nem ebben az úszóban, inkább rajta kívül valahol, sokkal távolabb. Ő csak egy felerősítő csatorna, egy húsból és izmokból álló, emberi jeladó.

A riporter úgy dönt, nem vacakol kreatív kérdésekkel, az úszóból áradó, különös lelki disszonanciával, inkább a biztosra megy, kérdezi, amit szokott. Ezzel nem lehet mellélőni.

–Hogy érzi magát olimpiai aranyérmesként?

Az úszó alig liheg, és hiába néz a kérdező szemébe, a válasza olyan, mintha olvasná.

–Fergeteges érzés volt a nemzetemért úszni, a nemzetért, ami a legnagyszerűbb úszónemzet, ahol az úszók a nemzet legnagyobb támogatását élvezik, ahol egy nemzeti úszó a legtöbb segítséget kapja, hogy erkölcsösen és hazafiasan úszhasson.

A riporter vakar egyet fülén, otthoni idő szerint hajnal három van, már majdnem összeesik a fáradtságtól, de most hirtelen felébredt, ekkora hülyeséget még sosem válaszoltak neki. Mi a fene ez a bődületes hazafias sablonszöveg? Hol a tökben is van ez az Eldorádó, ahonnan ez a sportoló jött? Na jól van, menjünk tovább.

–Milyen támogatásra gondol pontosan, amit a nemzetétől kap a nemzeti úszáshoz?

A riporter közben igyekszik nem feltűnően ráguglizni a telefonján az országra, hogy Eldorádó. Azt tudta, hogy jók úszásban, de mi ez a hülye szöveg a nemzetről?

–Hogy milyen támogatást kaptam pontosan az én nemzetemtől, hogy hazafiasan és erkölcsösen úszhassak a nemzetem legnagyobb dicsőségére? Hát vegyük először is azt a rengeteg pénzt, amit kapok, rendben, nem annyit, mint egy focista, de hát azért szép összeg, nincs mit csúfítani rajta. Aztán ott van az a rengeteg táplálékkiegészítő, vitamin, Eldorádó színeiben természetesen, hiszen a vitaminok is száz százalékosan nemzetiek. Ott vannak a vitéz edzők, akiknél nagyszerűbb hazafit nem ismerni, hiszen még edzés közben is a nemzeti himnusz megy. 

Vagy ott van az a figyelmesség, amikor az ország vezetője behívatta az úszók feleségeit, hogy motivációs beszéddel inspirálja őket, véletlenül se akadályozzák a férjüket a felkészülésben, tudja, milyen hálás volt a feleségem érte?

Hiszen magától még lehet, hogy megkért volna arra, hogy kézbe vegyem a gyerekem, összebújjak vele este az ágyban, vagy elmenjek boltba. De mindenre kiterjedő figyelmű országunk vezetőjének, még erre is jutott energiája. Sőt továbbment a figyelmével, mert ez a férfi, a nemzet első embere, tényleg mindent elkövet, hogy mi csak a felkészülésre koncentrálhassunk: támogató szándékkal ellenőrző programot telepítettek a sportolók telefonjába, hogy véletlenül se tévedhessünk rossz útra.

Figyelték az sms-einket, leveleinket, ha kellett, használták a telefon mikrofonját, kameráját, hogy megvédhessenek minket.

Akár magunktól is. Azért, hogy csak a sportra és a nemzetre koncentrálhassunk.

–És persze a hazafias és erkölcsös úszásra, gondolom – reagál cinikusan a riporter, de az úszó nem értette a humort.

–Természetesen, hogy találta ki? – kérdez vissza Eldorádó olimpiai aranyérmes úszója.

A riporter telefonképernyőjén, csigalassúsággal tölt be a Wikipédia oldal, szar a 4G, de most megvan, megvan végre, ez a távoli kis ország, ahonnan az úszó érkezett. Eldorádó. Pörgeti a netet a telefonján, nem is hallja a sportoló köszönését, amikor elmegy.

Eldorádó. Fák és növények régen nincsenek az országban, mert kiirtották őket.

Melegek sem élnek ott, mert elüldözték őket. Mindenki helikopterrel közlekedik, és saját focistadionja van a kertjében. A világ leggazdagabb és legerkölcsösebb országának vallják magukat. Az ország vagyonának alapját az ellenséggyárak adják, ahol akár importra is termelnek ellenségeket. Nem számít a matéria, a szelíd alapanyag, nem számít az ártatlanság, bárkiből azonnal ellenség lesz a szorgalmasan termelő, nagy nemzeti gyárakban. Szegénység nincs, COVID is alig, tejben-vajban fürdő kánaán.

–Hát ez egy remek ország a leírások alapján! Vajon miért nem érzek vágyat arra mégsem, hogy ott éljek?

De sokáig nincs ideje ezen merengeni a riporternek, mert már jön is a következő úszó a kék fal elé, és kérdezni kell, kérdezni kell.

Mindig ez van, sosincs idő semmit rendesen átgondolni, csak a rohanás marad, meg a kék fal, meg a vacak kérdések. És a még vacakabb válaszok.