Finy Petra: Szerintem [Egy kiállítás képe]

Szerintem

Szerintem a hangodat hallottam,

Felettébb különös érzés volt, megsüketített a gondolata is,

Egyáltalán nem szoktam meg, hogy beszélsz, általában néma vagy.

Szavaid sincsenek, tudom én jól, csórikám,

Folyton másoktól lopod el őket, szűkölködsz, szűkölsz nélkülük,

Elég rosszul is állnak a szádban, mint egy rághatatlan, nehéz falat.

Szüntelenül küzdesz persze, pislákolva, gyatra

Fénnyel és erővel, mint egy lélegeztető gépre kötött Nap,

Egy haldokló meteor végső ellobbanása előtt az éterben.

Szedd össze magad, és végre ne akard magad összeszedni,

Felejtsd el azt, hogy állandóan hinni akarsz valamiben,

Elvégre mit ér a hit, ha nem bennem hiszel, hanem önmagadban?

Szolid voltál eddig, udvarias és láthatatlan,

Finom, aki nem okoz fájdalmat a jelenlétével,

Erre egyszercsak megjelensz itt, és létezni akarsz.

Szenderegtél csak a sorsodban, arról álmodva, hogy majd

Falhoz csapod a béklyóid, aztán átfordultál a másik oldaladra,

Ernyedt képzelettel aludva hajnalig, de az ébredés sem ébresztett fel.

Szaladni akartál, de eltűnt az út a lábadból, elfogyott a rohanás,

Futni is már elfelejtettél, egyik lábadat előre vajon, vagy a másikat?

Elnémultak az izmaid is, van ez így, hogy a csend mindent letaglóz.

Szárnyaltál volna is, láttam én rajtad, az ilyen dolgokat én rögtön

Felfedezem a másikon, rejtélyes radarom van arra, ki az, aki

Engedély nélkül repülni akar mellettem.

Szerdánként soha nem sóhajtottál, csütörtökön nem sírtál,

Fokozatosan engedted csak bele magad a bánatba,

Elég mosolyt erőltettél az arcodra ahhoz, hogy majdnem boldognak tűnj.

Szeretnél beszélni, meg gondolkodni, pedig

Fogalmad sincs róla, milyen az élet, hiszen nem

Engedtelek levegőhöz jutni, nem mindenki jogosult az oxigénre.

Szórakozol velem, állandóan csak szórakoznál,

Fecsegnél, duruzsolnál, táncolnál, felvonulnál,

Egyedül vagy tömegesen, a lényeg, hogy nélkülem és ellenem.

Szavaid, azt suttogod, mégis vannak szavaid, de a

Fantáziád szüleménye csak ez is, ugyanúgy, mint

Elementáris vágyad arra, hogy kimondd végre azt, hogy én.

Szótárral sem érteni téged, ha meg is szólalsz, a

Fele annak, amit mondasz katyvasz, a másik fele kulimász,

Ezt jobb, ha tőlem tudod, én csak a javamat akarom, ja, nem, a te javadat.

Szertelen is vagy, feltűnt, hogy másfele mész, mint amerre előírom,

Figyellek már egy ideje, a lelkedbe bújva követlek mindenhová,

Engedetlenkedsz, elindulsz, pedig én olyan rossz vagyok hozzád.

Szerintem a hangodat hallottam,

Focizott a dobhártyámon, agyam óriás stadionján suhogott keresztül,

El sem hittem, azt hittem, csak a fülem káprázik.

Szerintem a hangodat hallottam,

Froclizott azzal, hogy olyan bátran csendül,

Elhessegettem persze gyorsan, ne szekáljon a szabadság zúgása.

Szerintem a hangodat hallottam,

Furmányosan, fiatalon tört elő, tőrként döfted belém,

Elevenembe vágott, mert annyira eleven volt, mint amilyen halott én.

Szerintem a hangodat hallottam,

Félelmetes volt és erős,

Erős, mert volt benne erő, félelmetes, mert nem volt benne félelem.