A gyermekkor
Apja jómódú „chirurgus” volt, azaz borbély és felcser, anyja egy szűrszabó mester leánya. A család tisztes jómódban élt Debrecenben – bár igaz, hogy vert falú, nádfedeles vályogházban. Csokonai gyenge egészségű gyermek volt, és szüleitől örökölt tüdőgyengesége egész életében elkísérte, felnőtt férfiként is sovány testalkatú maradt, ehhez társult a korban nagynak számító testmagassága. Barátja, Gaál László visszaemlékezése szerint öt láb és hét hüvelyk magasságú volt, vagyis nagyjából 171 cm. Ugyanő írta le azt is, hogy Csokonai kissé raccsolt, az r hangot nem tudta erősen pergetni, és a költő külsejét is megörökítette:
„haja tömött, gesztenyeszínű barna, ábrázatja hosszas, himlőhelyes, de vonzó tekintetű; szemei sötétkékek, elevenek (…), bajusza ritka a himlőhelyek miatt”, az orra pedig: „tülök forma gömbölyeg”.
A botrányos debreceni diákévek
A legendás hírű református kollégium diákjaként kiemelkedő tehetséget árult el, a latin és a görög mellett féltucatnyi nyelvet ismert, rendkívül olvasott volt, és már gyermekként irodalmi igénnyel verselt. 1794-ben a poétai osztály tanítója lett, diákjai rajongtak érte, mert lebilincselő előadó volt, óráit gyakran a szabadban tartotta, s együtt dalolt, táncolt velük. De későn kelt, rendetlenül jelent meg a tanulók előtt és pajtáskodott tanítványaival. A poétikai osztály tanulói között sok volt az öreg diák; egyik-másik idősebb az akkor huszonegy éves Csokonainál; ezeket maga mellé vette,
pipázott és ivott velük éjjelenkint, olykor még táncoltak is az osztályteremben.
A kollégium vielkedéséért az iskolai törvényszék elé állította és megdorgálta. Végül sorozatos fegyelemszegései miatt 1795-ben kicsapták.
"1794-ben megbízták a poétikai osztály tanításával, de a gondjaira bízott fiúkat hanyagul vezette. Az órákon készülés nélkül jelent meg, együtt mulatott tanítványaival, leckeadás és templombamenés helyett a mezőre vitte őket fűvészkedni. Kihágásaiért az iskolai törvényszék elé idézték, szigorúan megrótták. A fegyelmi eljárás után sem javult, egyik tanárával szemben sértő magaviseletet tanusított, ezért megint megbüntették és megfosztották tanítóságától. Könnyelműsége újabb bajokba sodorta. Mikor 1795 húsvétján Halasra küldtél legátusnak, az adományok egy részét elköltötte, otthon nem igazolta magát, hanem folytatta rendetlen életét. Az iskolai esküdtszék 1795 nyarán lesujtó módon ítélkezett személyéről: botrányos dolgaiért ünnepélyesen kizárták a debreceni kollégiumból."
"Tudós koldulás", a Diétai Magyar Múzsa
Ezután Sárospatakon tanult jogot, de 1796 nyarán távozott innen, és elindult, hogy kiadót keressen munkáinak. Pozsonyban éppen akkor ülésezett az országgyűlés, a nagyszámban összegyűlt mágnások és nemesek között pártfogókat szeretett volna találni, de nem akadt sem kiadója, sem mecenása. Költői hetilapot indított, a Diétai Magyar Múzsát, ebben közölte írásait. Tizenegy számot nyomatott ki a maga költségén, előfizetője kevés akadt, a nyomdásszal is csak nehezen tudott kiegyezni. Abban reménykedett, hogy a nemzet vezérférfiai örvendeni fognak, ha támogathatják a költészetet, de kiderült, hogy
a politikusok szemében nem egyéb ő szegény vándordiáknál, kellemetlen kéregetőnél, lenézett versfaragónál.
A nagy szerelem, Lilla
1797-ben Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával, egy gazdag kereskedő leányával, akit költeményeiben Lillának nevezett. A lányt csak azzal a feltétellel ígérték oda neki, ha állandó megélhetést szerez, de sem a keszthelyi Georgikonban, sem Csurgón nem kapta meg a megpályázott tanári állást. A lányt végül máshoz adták. A beteljesült, majd mégis csalódást hozó kapcsolat ihlette Lilla-verseit, a magyar szerelmi líra kiemelkedő alkotásait. Csokonainak azonban egész életében Lilla marad a múzsája, és a lány sem feledte el soha a költőt. Halálos ágyán állítólag Csokonai egyik hozzá írt versét idézte, és a tőle kapott gyűrűt húzta újára. Sírkövére is ez a név került: Lilla.
Dunántúli vándorlás
A költő ezek után a balatonvidéki tájakon vándorolt, ha ráuntak valamelyik vendéglátó házban, keresett egy másik portát. A nemesurak nem sajnálták tőle az enni- és innivalót, szállása is akadt egy-egy fölösleges szobában vagy lakatlan kamrában. 1799 májusában végre a csurgói református gimnázium tanára lett. Itt sem igazgatója, sem tanártársa, sem szolgája nem volt; ő vezette az egész gimnáziumot, azaz
egy szobában kilenc diákot tanít hittanra, latin nyelvre, poetikára, retorikára, számtanra, történelemre, földrajzra.
Korai halála
1802-ben leégett debreceni háza, kiújult tüdőbaja, gondjait csak a költő Fazekas Mihályhoz fűződő barátsága enyhítette. Utolsó nagy műve A lélek halhatatlansága, amely egy gazdag bihari földbirtokos, Gróf Rhédey Lajos feleségének temetésére született, és a szertartáson ő olvasta fel a költeményt. Különösen hideg volt az április abban az évben és a nagyváradi templomban is hűvös volt. A költő megfázott, majd tüdőgyulladást kapott, amelyből már nem épült fel. Ekkor írta Tüdőgyúladásomról című versét, melyben a betegségnek már-már klinikai pontosságú leírását nyújtja:
„Fojtó szirokkónak hevétől / Asznak tüdőhólyagjaim, / S a kriptáknak fagyos szelétől / Borsódznak minden tagjaim
(…) Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, / Vagy egy kivégez már, vagy más, / Ájúlok, érzek és ocsúlok: / Haj! mely szörnyű hányattatás!... (…) Sándorffym ül ágyamnál… s ennek / Köszönhetem, hogy élek még? / Zendűlj, ekhózz esti csendesség! / A hálá engem dalra ránt. / Telj bé, kettős szent kötelesség, / Az orvos és barát eránt!”
Halála szülővárosában érte utol 1805. január 28-án. Öntudata állítólag utolsó percéig megmaradt, ágyában fekve csendesen tűrte szenvedéseit, és közismert humora sem hagyta el. Temetésén résztvett Kazinczy Ferenc is, a diákok sorában ott szorongott az akkor még mindössze 15 esztendős Kölcsey Ferenc is.
Csokonai húszéves diákként, 1793-ban írta szatirikus színdarabját, melynek címe A méla Tempefői, avagy Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon. Ha rövid élettörténetén végigtekintünk, elmondhatjuk, hogy a cím második felének megállapításában sajnos nem tévedett.
(Forrás: MTI Sajtóarchívum, Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténet)
