Idén június 13. és 16. között rendezték a szombathelyi Bloomsday Fesztivált, amely James Joyce Ulyssesének állít emléket immár hosszú évek óta (mi is ott voltunk, írtunk is róla). Ez alkalomból hangzott el Fehér Renátó alábbi szövege, amely az ír Roisín McGuigan, illetve Fusz Mátyás alkotása apropóján született.
Ulysses útja Szombathely falain
A szóban forgó képek a 2021-ben indult Murális Műhely + Symposion elnevezésű projekt keretében készültek. A kezdeményezés résztvevői a regény tizennyolc epizódját dolgozzák fel egy-egy nagyméretű falfestmény (murália) formájában – minden évben két új darabbal. Mutatjuk, Fehér Renátó költőt hogyan ihlették meg a legfrissebb művek:
Írásjelek napfogyatkozás idején
Salamon Júliának és Vincze Bencének, köszönettel
A szombathelyi zeneiskolában hárfát hangolnak.
Megint összeáll a Molly Bloom Quartett? Az lehetetlen, mert soha nem léteztek, hiszen én alapítottam őket az előző mondatban. Talán ez volna az irodalom? A teremtés istenkísértő gőgje és éteri kamarazene egyszerre? Akkor kimondom újra: a szombathelyi zeneiskolában hárfát hangolnak. Itt állunk az ablakai alatt. Most már ti is kezditek hallani.
Alattatok föld, fölöttetek ég, bennetek hárfa.
Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy hárfát hangoljanak a zeneiskolában. Hárfa van ugyanis Írország címerében. De nincs időm elkalandozni. Brian Boru hárfája, Lehel kürtje, same in Hungarian. Mégis elkalandoztam. Elkalandozó magyar. Pedig a jó irodalom nem kalandozik el. A jó irodalom mindentudó.
Nem helyesbítgeti folyton önmagát, nem tereget ki műhelytitkokat, nem kommentálja saját működését.
Nem vagyok jó irodalom. Hol a követhető cselekmény, Mr. Joyce? Hol a szabályos szépség, Señor Picasso? Hol a dallamos harmónia, Herr Schönberg?
A 2021-ben indult Murális Műhely + Symposion célja, hogy a festészet kortárs vizuális nyelve a murális festészet eszközeivel aktívabban és tevékenyebben legyen jelen Szombathelyen. A meghívott, elismert és magas kvalitású művészek részvételével egy országos, illetve nemzetközi képzőművészeti esemény is létrejön.
A Murális Műhely + Symposion részt vesz a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett Bloomsday-programsorozatban. A tervek szerint ez az együttműködés kilenc évre szól.
A program szakmai vezetője: Szántó István DLA, festőművész.
De hol is tartottam? Ja, igen: Írország és hárfa. Szabad a ’sszociáció, akkor viszont Guinness. Ugyanez a hárfa cégéren és korsón. És amíg a zeneiskolában a hárfákat hangolják, addig a zeneiskola előtt stoutot csapolnak. Portert. Ír feketét. Barna sört. Egy pikoló világos helyett egy pint űrsötét. Nem süt át rajta a nap. Sört éhgyomorra? Csak korgás a válasz. A válasz: gorgonzolás kenyér, Bloom ebédje, nyolcadik fejezet. De az ebédidő mostanra elmúlt, öt perc múlva három, mondja egy átsuhanó jezsuita a tizedik fejezetben. Aztán egy szempillantás múlva nincs sehol.
De mi fér be egy pislantás éjsötétjébe?
Pislogásunk szabadalja fel a történetet, amit életnek hívunk. Snitt. Egyik jelenetet követi a. Snitt. Mozaikos lesz minden észlelé’. Snitt. Miben különbözünk akkor az Ulyssestől? Snitt. Mintha rövid videókat görgetnénk magunk előtt, és katatón azt motyognánk közben. Snitt. Hogy figyelemgazdálkodás. Snitt. Pislogáskor csuklik a tekintet. Hetet kell kortyolni az űrsötét stoutból, eltartott kisujjal.
Fusz Mátyás: Napfogyatkozás, bal szemmel, majd jobb szemmel
A kisujjam hegyével kitakarom a Napot. De nemcsak a napot takarom ki, hanem az utat is, ami odáig vezetne. A Nap immár körömpiszok. Nem hiszek a szememnek. Behunyom.
De melyiket hunyom be, és melyiknek higgyek, ha mindkét elbeszélői nézőpont én vagyok?
Hunyor és Magor. Nem tudja a bal szem, mit is lát a jobb. Ujjpercről ujjpercre változik a kép. Könnyebb elképzelni, mint elmagyarázni. Költő vagyok, nem csillagász. Hallom sírni a vasat. Hallom, hogy a zeneiskolában hárfát hangolnak. Hallom, ahogy kopnak a napok. De napfogyatkozik-e belőlem Stephen Dedalus lánglelke? Mint Leopold Bloom árnyéka: kóválygok köztetek középkorún. Csak állok itt a zeneiskolánál és nincsen szavam a holdvilágos éjre.
Roisín McGuigan: Stellae Erraticae
Apropó szavak. Várunk-e még választ az örökké szótlan égtől? Új magyar űrhajóstól, ózonlyuktól, üvegházhatástól, kémműholdtól, tech-oligarchától, azonosítatlan repülő tárgytól, hullócsillagtól, gyermekded kívánságtól, gondviselő tekintettől?
Válasszunk-e még magunknak csillagot?, kérdezem, mint költő a költőt.
Vagy a csillagok mind kövek? Üres az ég? Zár az égbolt? Kemény a menny? Mit írunk az égre örök tanulságul? És ki ír majd az égre, ha minden összetört?
Ma gyilkos drónok állomásoznak a lángoló ég alatt. Nekik mellékjelek vagyunk, jelentéktelen mellékszereplők, járulékos veszteség. De Joyce válasza is az Ulysses volt egy régi háborúra. Úgyhogy nem hallgatnak a múzsák. És nem hallgatnak az írásjelek sem, nem tátognak, nem suttognak. Tőlünk kérdezik éles hangon, hogy mit tudunk, mit merünk és mit akarunk mondani. Ezért írjuk közéjük a falra, ezért írjuk plakátra és zászlóra, újságba és könyvbe, hogy a kérdőjel nem gránát, a pont nem golyónyom és a vessző nem kanóc.
Hogy az aposztróf nem töltényhüvely, hanem állócsillag.
És a felkiáltójel nem halálsikoly, hanem eufória, empátia és epifánia. And yes I said yes I will Yes.
Alattunk akna, fölöttünk drón, bennünk a hárfa.
A zeneiskolában hárfát hangolnak.
(Elhangzott 2025. június 13-án, Szombathelyen, a 2025-ös Bloomsday nyitónapján, Roisín McGuigan és Fusz Mátyás muráliáinak avatásán.)
Fotók: Bonyhádi Zoltán/Savaria Fórum
