Fehér Renátó továbbgondolta József Attila versét, és egy PR-ügynökség bőrébe bújt: íme az eredmény!

Fehér Renátó továbbgondolta József Attila versét, és egy PR-ügynökség bőrébe bújt: íme az eredmény!

Fehér Renátó költő elképzelte, milyen lenne, ha József Attila Majd emlékezni jó lesz című verse valójában válasz egy „hiperkapitalista felkérőlevélre”. Ne ijesszen el a bonyolultnak tűnő felütés, nagyon izgalmas eredmény született, mutatjuk!

ta | 2025. április 11. |

Idén a magyar költészet napja egyben kerek évforduló is, hiszen ezen a napon van 120 éve, hogy az egyik legfontosabb magyar költő, József Attila megszületett. Ez alkalomból arra kértünk fel néhány szerzőt, hogy ajánljanak egy-egy verset a Könyves Magazin olvasóinak, és indokolják is meg, hogy miért arra a költeményre esett a választásuk. Összeállításunkat itt olvashatjátok.

Többek között Fehér Renátó írót, költőt is megkerestük a felkéréssel, aki olyan sajátosan értelmezte a levelünket, hogy úgy döntöttünk, külön cikket szentelünk a szövegének. 

Majd emlékezni jó lesz című verset választotta 1935-ből. „A szöveg, amit írtam, a vers három sorát gondolná tovább (»adjátok meg a munka örömét, / adjatok kedvet, nékem nem elég / a munkabér, a munkaerő ára«), miközben az általam elképzelt dramaturgia szerint a Majd emlékezni jó lesz tulajdonképpen az antikapitalista József Attila válasza lenne erre a József Attilának nak szóló hiperkapitalista »felkérőlevélre«” – írta Fehér a felvezetésében.

A gondolatkísérletből nagyon érdekes végeredmény született, olvassátok:

„Kedves Szerző, kedves Attila,

a Glass Marbel kreatív ügynökség nevében köszönjük, hogy olvasod neked szóló levelünket. Egy egyedülálló alkotói projekttel kapcsolatban keresünk, és örömmel osztjuk meg veled a részleteket.

Mi a Glass Marbelnél mélyen hiszünk abban, hogy a költészet egyedi módon segít kapcsolódni a hétköznapokban másokhoz és önmagunkhoz, hogy ezáltal jobban megérthessük a világot körülöttünk. A kreatív marketing és az irodalom komplex üzeneteket is lebilincselő erővel képes átadni, mindezt a közvetlen megszólítás, a hatékony kommunikációs stratégia és a szavak ereje által. Ezért a kreativitás egy kulcsfontosságú erőforrás a számunkra, amelynek kiaknázása és egy életen át tartó ápolása elengedhetetlen prioritás ahhoz, hogy az eredetiség és a siker útját járhassuk.

Mi a Glass Marbelnél elkötelezettek vagyunk az irodalmi kultúra fejlődése és a feltörekvő tehetségek felkarolása és népszerűsítése iránt.

A közös értékteremtés a filozófiánk – ezért fordulunk most hozzád, hogy csatlakozz ehhez az izgalmas kalandhoz.

Arra kérünk, hogy válassz a csatolt portfóliók közül: melyik prémium termékcsaládot vagy munkakörnyezeti innovációt érzed a legközelebb magadhoz és a művészi látásmódodhoz? Melyik inspiráló számodra annyira, hogy akár meg is verseld?

Kreatív közösségünk nem titkolt célja, hogy egy rendhagyó reklámkampány keretében a költők munkássága mellett kliens-fókuszú csapatunk és nagyvállalati partnereink értékeit is minél többekhez eljuttassuk. Online médiatámogatás is a rendelkezésünkre áll ezekhez a virális tartalmakhoz.

Együttműködésünk szinergiát teremt a PR, a fenntarthatóság és a kulturális sokszínűség területén, mindkét fél számára előnyös módon.

Ez a lehetőség térítésmentes és széleskörű láthatóságot és elérést generál művednek, ezáltal pedig olyan célközönség is felfigyelhet rád és munkásságodra, akikhez korábban nem jutottál el. Továbbá szeretnénk megajándékozni egy exkluzív vezetett látogatással az általad megverselt partner showroomjában és flagship szaküzletében.

Alig várjuk, hogy csatlakozz formabontó irodalmi projektünkhöz! Kérjük, erősítsd meg számunkra részvételed egy válasz e-mailben!

Üdvözlettel:
A Glass Marbel csapata nevében
Fehér Renátó”

Nyitókép forrása: Wikipedia, Fehér Renátó Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

5 József Attila-verset ajánlunk 5 új nézőpontból – Ünnepeld velünk a magyar költészet napját!

120 éve született József Attila. Neked melyik a kedvenc versed tőle?

...

József Attila késsel támad kezelőorvosára a költőről szóló film új előzetesében

Rózsa Gábor filmje nem ígér könnyű utazást.

...

Fehér Renátó: Holdosinál a szégyen leginkább viaskodás [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Fehér Renátó Holdosi József egyik regényéről írt.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

Hírek
...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)

...

Tompa Andrea: „Szeretnék ebből a pizsamázásból megélni”

...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

Olvass!
...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

...

Milyen férfi az ilyen? Olvass bele Charles Bukowski újra megjelent novelláskötetébe!

„Senki sem engedhette meg magának, hogy kiszakítsa az egyik nadrágját a térdénél, mert akkor kiderült volna, hogy szegény, és hogy seggfej…”

...

Hol van az otthon? Olvasd el Csepelyi Adirenn novelláját!

Részlet Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetéből.

Listák&könyvek
...

5 regény, ami újrameséli az Odüsszeiát – a kisembertől a bátor nőkig

...

Rémeket rejt a magyar vidék – 5 hátborzongató könyv

...

6 könyv a balatoni történetek rajongóinak