Fotó: Libri Kiadó
Idén igazi irodalmi esztrádműsorrá alakult a Libri Kiadó harmadik, tehát immár hagyományosnak számító könyvheti gálája. Miközben átkeltünk Budapesten, antipatikus rockzenészek, mártírhaláltól visszatáncoló özvegyek, kéjesen daraboló sztárséfek, nehéz sorsú sváb anyák és fideszes politikusok kezét szorongattuk, és többször is elégedetten nyugtáztuk, hogy a kortárs magyar írók humorérzékével az égvilágon semmi baj nincsen. Pedig egyiküknek sem a hepiend a legjobb barátja.
Az esten bemutatkozó írók Lévai Balázs, Simon Márton, Szélesi Sándor, Lanczkor Gábor, Csányi Vilmos, Térey János, Nemes Z. Márió, Bartók Imre, Bíró Zsófia, Farkas Tiborc és Kukorelly Endre voltak. A zenét Lovasi András és Dióssy Ákos szolgáltatta, a könyvekből pedig Fullajtár Andrea, Pálmai Anna és Rezes Judit olvasott fel. Az est címét, az Átkelés Budapestent Térey legújabb könyvének címéből kölcsönözték, a beszámolónk címét Nemes Z. Máriótól vettük kölcsön.
Nagyot téved az ember, mikor azt gondolja, a kortárs írók és költők 60-70 évesek, előtte például egy teljesen új világ nyílt meg, miután elolvasta az est szereplőinek könyveit, vallja be a házigazda, Alföldi Róbert. Alföldi az est folyamán hol szerethető diktátorként (a színházban ezt úgy mondják, rendezőként), hol a nevetéstől a térdére borulva instruálja a szerzőket, akik kettes csoportokban, kezükben könyvvel, fejük felett Korai Zsolt vizuáljával üldögélnek a színpadon.
Lévai – Simon (meg a Lovasi)
Van az Annie Hallban az a jelenet, amikor Woody Allent felidegesíti, hogy a mögötte álló férfi hülyeségeket beszél Marshall McLuhanről, de szerencsére a paraván mögül előkerül az illetékes is, így eldőlhet, hogy kinek van igaza. McLuhant Lovasi András alakítja, Woody szerepében pedig ezúttal magyar hangja, Lévai Balázs bújt. A mások bőrébe bújás egész jól megy neki, egy teljes könyvön keresztül volt például klasszikus felszínes popzenész (sic!), aki hol turnékról és nőkről, hol meg a pécsi bányászéletről sztorizik. Lovasi csak a lányok miatt próbál komolykodni, ráadásul a visszatekintés sem megy könnyen neki, mert annyira utál visszafordulni, hogy ha eltéved, még akkor is más irányból próbál visszajutni a kiindulási helyére. Az Idáig tudom a történetet megszületésének elsődleges oka a pénz volt, Lovasi épp most fejezett be egy házat, úgyhogy át kellett gondolnia, mit lehet még értékesíteni a portfóliójából, hogy ki tudja fizetni a kivitelezőket. Alföldi egy saját anekdotával bizonyítja be, hogy az új ház elég nagy ösztönző erő tud lenni, és egy anonimitásban hagyott rendezőről mesél, aki egy kevésbé jól sikerült rendezése után a Gyulai Várszínház lépcsőjén csak annyit mondott, „építkezem”. Simon Márton a legmagasabb költő, akivel valaha találkoztam, folytatja a személyes vallomások sorát Alföldi, ám a slampoéta szerint Pollágh Péter még nála is magasabb. (Az est első párosának nem csak a könyveiket sikerült remekül párosítani popkulturális síkon, de még össze is öltöztek, amit Simon egy nagy rajongód vagyokkal, Lévai pedig egy megvettem az előző könyved a lányomnakkal intéz el.) A Dalok a magasföldszintről (vö. Roy Andersson: Dalok a második emeletről) 2010-ben jelent meg először, és 5 év verstermését foglalja magában. Mikor elkészült, Simon úgy gondolta, hogy szikár, tömör nyelvet alkotott, ám mikor az újrakiadáshoz újraolvasta, már egy érzelmes, szétfolyó, idegesítő masszának látta az egészet, bár azért örült, hogy ismét megjelent. A versről korábban teljesen mást gondolt, és bár van nála új szöveg, inkább nem mutatja meg, mert nagyon depressziósra sikerült.
A Dunajcsik Mátyás lehetőség
Dunajcsik Mátyás, a Libri kiadó főszerkesztője úgy döntött, hogy Izlandon folytatja az életét, és megtanul egy olyan nyelvet, ami 350 ezer olyan ember beszél, aki amúgy tökéletesen tud angolul. Utazását Zsákos Bilbójéhoz hasonlítja, a Librit pedig egy szülészethez, ahol minden évben 250 új gyerek születik. Kollégái, a kiadó vezetői, Sárközy Bence és Halmos Ádám az esten jelentették be, hogy búcsúajándékul megalapítják a Dunajcsik Mátyás lehetőséget, amivel minden évben egy elsőkönyvest jutalmaznak. Az első elismerést jövőre adják majd át, ám a rajongóknak a Balbec Beach szerzőjét sem kell nélkülözniük, mert hamarosan tőle is érkezik egy újabb kötet.
Szélesi – Lanczor (meg az ősi mítoszok)
Egy újabb őszinte vallomás Alfölditől, aki sosem gondolta, hogy valaha is elolvas egy tudományos fantasztikus könyvet, most még is ott ül a színpadon Szélesi Sándorral, a Szörnyeteg a hajtóműben szerzőjével, és űrhajókról, szubtérről és Alien-filmekről beszélget vele. Szélesinek csak díszletként volt szüksége a sci-fi elemekhez, regénye bárhol játszódhatna. Abból indult ki, hogy az emberiség megőrzi az ősi ösztönöket, amelyek öntudatlanul törnek a felszínre, amint valamilyen váratlan esemény avatkozik az életünkbe. A saját szörnye az emberiség tudatalattijából, a legősibb bűnökből eredeztethető, a jó sci-fi felvállalja az aggódást, Budapesten élni pedig tudományos fantasztikum. Lanczkor Gábor egyetlen dolgot akart elkerülni mítosz-újraértelmezés közben, hogy a Folyamisten ne váljon new age-dzsé és sci-fivé. Az ősi mítoszok tétje pedig szerinte nem más, mint hogy „hogyan vérzik át a folytatólagos történelem szövetét”.
Csányi – Térey (meg a generációkon át hurcolt kereszt)
Mi az, hogy megbocsájtás? – kérdez vissza Csányi Vilmos, akit A sértett című kisregényéről faggat Alföldi. Könyve a svábok kitelepítéséről mesél, a sérelem valódi, az igazi tragédia pedig az, hogy egy emberre vetítjük ki ezt a sérelmet. Csányi szerint legalább két generációnak ki kell halnia a felejtéshez, könnyen beszél, kontráz rá Alföldi, hiszen alig pár mondattal korábban vallotta be, hogy tízezer generációban gondolkodik. Két generáció egy pillanat alatt eltelik, a változáshoz pedig Csányi szerint legalább 30-40 év kell. Mennyire különbözik az elme és az íróasztal? – teszi fel a találós kérdést az est házigazdája, és Térey János válaszával megkezdődik az est irodalmi stand up comedy része (a szó legpozitívabb értelmében). „A matériában mindenképp.” Térey lelkes cetlin ötletelő, ám a cetlik nem az asztalfiókban, hanem egy idő után a szelektív kukában landolnak. Alkalmi szöveget nem szeret írni, minden azért van, hogy megtalálja a helyét egy könyvben, Budapest lelke pedig bűnös és sötét, bár Alföldi szerint inkább csak nagyon ismerős.
Nemes Z. – Bartók (meg bél és halál)
A hercegprímás elsírja magát Alföldi szerint nem könnyű olvasmány, ám a színpad jól áll neki. Olyannyira, hogy amikor a Fullajtár-Pálmai-Rezes triumvirátus beleharsogja a Katona nézőterébe, hogy „(…) kifordul a puttók bele…”, azonnal eldöntöm, hogy ezt a fordulatot beépítem a szókincsembe. A szerző, Nemes Z. Márió szerint fontos, hogy elmondva is működjön a szöveg, és örül annak, ha az olvasó odaképzeli a mondatai mögé a fityiszt mutató kezet. Néha prózával is próbálkozik, de hozzá a vers összetettsége sokkal közelebb áll, ám még így is hajlamos a túlsűrítésre. Bartók Imre filozófus-trilógiájának második része, A nyúl éve nincs ugyan sűrítve, ennek ellenére nagyon könnyednek tűnik. Bartók szerint a rövid szöveg jobban megbosszulja magát, a hosszúban nincs annyi rizikó, több mindent elbír, az ő regénye esetében például rengeteg műfaji vagy épp nyelvi elemet, komédiát, groteszket, horrort. Tízéves lehetett, amikor látta a tévében az Alföldi által rendezett Macbeth werkfilmjét, amiben a rendező azzal oltotta le a ripacskodó Stohl Andrást, hogy „Ez a Macbeth, ez nem a Rambo.” Az ő könyvének viszont épp az volt a kiindulópontja, hogy rambósítani kell Shakespeare darabját. Aztán elképzelte, hogy Heidegger él, és egy láncfűrészt forgat a feje felett, és ez annyi kérdést vetett fel benne, hogy innen már egyértelmű volt, hogy csak egy trilógiányi tér lesz elég, hogy mindet megválaszolja.
Bíró – Farkas (meg a darabolás)
Még soha életében nem röhögött annyit más nyomorán, magányán és elhagyatottságán, mint A boldog hentes felesége című Bíró Zsófia-könyvön, folytatja a vallomások sorát Alföldi. Bíró nem tud főzni, arra tartja otthon az urát, bizonyos Takács Lajos sztárséfet. Könyve nem fest túl hízelgő képet a nőkről, hiszen szerencsétlen feleség bármit is tesz, férje többször turkál idegen húsokban, mint az övében. A házasság Stockholm-szindróma, a szakácsfeleség kedvenc étele pedig a túró rudi. Szerencsére nem csak a boldog férj, de Farkas Tiborc is szeret darabolni, bár ő inkább regénye, a Vadidegen lapjain. Ennyi gyilkolás és vér és élettelen testrész után Alföldinek muszáj megkérdeznie, hogy a szerző jól érzi-e magát, aki erre elmeséli, hogy gyerekkorában nagyon érdekelte a szellemidézés, a regényét pedig el akarta emelni a mai magyar getymától (sic!), amit igazából úgy hívnak, valóság. A holnap getymájáról akart írni, könyve pedig szerinte csak azért pörög, mert több száz oldalt kihúztak belőle.
Kukorelly (meg a hiányzó Hankiss)
Amikor Kukorelly Endre először mondta el a 93 éves anyukájának, hogy könyvet akar írni a parlamentben töltött időszakáról, ő csak annyit mondott: senkit se bánts, de viccelni lehet, majd hozzátette, hogy úgyis elég torzonborz (sic!) társaság. Semmilyen titoktartás nem kötötte a könyv írása közben (bár mellékesen megjegyzi, hogy benne volt a nemzetbiztonsági bizottságban), és még senki nem szólt, amiért egy frakcióülés jegyzőkönyvének zárt részét is betette a könyvébe. Neki teljesen mindegy, hogy volt kollégái elolvassák-e, amit írt, a lényeg, hogy vegyék meg. Az Országházi divatokat egy leíró könyvnek szánta, hiszen így kevésbé tűnik tragikusnak, a politikusok pedig szerinte nem jobbak és nem rosszabbak, mint más szociológiailag értékelhető embercsoport. „Magyarország nem volt, hanem nincs” – ezt már nem ő, hanem az estet betegség miatt kihagyni kényszerülő Hankiss Elemér írja A befejezetlen ember című könyvében. A gála viszont nélküle sem maradt befejezetlen, remek felvezetőként a 85. Ünnepi Könyvhéthez, és a 4. Margó Irodalmi Fesztiválhoz.
(Előbbi holnap, utóbbi pedig ma este 18 órától indul a Petőfi irodalmi Múzeumban.)
