Háy János: Létvizsgálatban vagyok érdekelt

Háy János: Létvizsgálatban vagyok érdekelt

Rendhagyó módon zajlott Háy János A cégvezető című regényének margós bemutatója, hiszen beszélgetőtársa, Bojár Gábor interneten keresztül jelentkezett be, az író pedig közönség előtt, a Várkert Bazár színpadán mesélt a szembesülés fontosságáról és a léttel szembeni jóindulatáról.

Fotó: Posztós János

Ruff Orsolya | 2020. október 18. |

  • A cégvezető című új regényéről Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója faggatta Háy Jánost – Bojár monitoron jelentkezett be, és felvezetőjében olyan íróként jellemezte Háyt, aki vesébe lát, barátként ugyanakkor jó humorú, társasági emberként ismerte meg. Válaszában az író elmondta, hogy általában hajlik a depresszióra, de azt humorosan szokta előadni.
Háy János
A cégvezető
Európa, 2020, 370 oldal
  • Háy szerint a körülöttünk lévő világ morálisan, ideológiailag be van árazva, és van egy háló, ami a dolgokat elhelyezi. Van tehát egy útmutatónk a világban, és azt hisszük, hogy tudjuk, ki kicsoda. Amikor az ember írni kezd, ennek a morális hálónak a háta mögé lép, és onnan akarja megragadni az embert, ahol még nincs morálisan beárazva. „Létvizsgálatban vagyok érdekelt” – mondta, a célja pedig, hogy minél mélyebbre ásson „ebbe a lénybe”, azaz a címszereplőjébe, akit ő maga nem tart annyira rossznak: „Alapvetően jóindulatú vagyok az emberi léttel szemben”.
  • Szerinte nem ír lehangoló könyveket, és inkább azokat a tévéműsorokat tartja lehangolónak, amelyek azt sugallják, hogy igenis szórakozzon. Merő optimizmusként jellemezte azokat a könyveket, amelyek arra kapacitálják az olvasót, vizsgálják felül, kicsodák a világban, mi a dolguk, és hogyan viszonyuljanak a világhoz és benne saját magukhoz.
  • Bojár szerint ugyanakkor nehéz szeretni ezt a cégvezetőt és nem könnyű pozitívan látni az ő életét és tragédiáját. Érdekelte viszont, hogy Háy miért pont őt kérte fel erre a beszélgetésre. A válasz: „Nem azért, mert rólad mintáztam a cégvezetőt”. Hozzátette még, hogy szeret olyan emberekkel beszélgetni, akik ugyan figyelmesek, de máshonnan látják a világot. Nem ért egyet azzal, hogy a cégvezető nem szerethető, és szerinte a saját elfogadó készségünk is próbára tehető azzal, vajon megszeretjük-e (ő megszerette).

  • Bojár olvasás közben kereste a közös pontokat saját magában és a cégvezetőben; talált is néhányat, ami szíven ütötte (ezek között említette, hogy az ő életében az apa-fiú kapcsolat áldozatul esett a cégépítésnek, vagy amikor inkább a vállalkozására figyelt és nem a feleségére). Bojár ugyanakkor vitatta a könyv azon mondatát, hogy a tőkének semmi más célja nincs, mint gyarapodni, de Háy azt felelte, hogy a regény alapvetően E/2-ben van megírva, és még véletlenül se keverjük össze azzal, hogy ő beszélne a könyvben – ez egy belső párbeszéd, amikor a narrátor számon kéri a cégvezetőt.
  • Háy szerint az élet teljesen átlagos, és az teszi különlegessé, hogy az adott személy éli meg. Éppen ez adja az egyediségét: „Amúgy, ha messzibbről nézem, onnan nagyon hasonlóak ezek az életek, és tök jó, hogy hasonlóak”.
  • Bojár szerint egy látszólag sikeres ember kudarcos élete jelenik meg a könyvben, amelynek akadt több olyan pontja, amely számára nem volt annyira ismert (ezek között említette a vidék-Budapest ellentétet, és megfogalmazása szerint megütötte a Rákosi-korszak funkcionáriusainak világa is). Háy János szerint minden könyvnek van valamiféle reália háttere, és írás előtt ennek a reália anyagnak az ismeretét nem lehet elodázni. 30-40 évet, tágabb értelemben 100 évet fog át ez a könyv, valamilyen jártasságnak tehát kell lennie, mert különben a történet nem tud elmozdulni. Ha olvasóként elkezdesz gyanakodni, hogy valamiben pontatlan a szöveg, akkor elindul egy mély gyanakvás a könyvvel szemben, ami ellenségessé teszi az olvasót. A háttér megteremtése ahhoz szükséges, hogy elrugaszkodjunk, a valódi és végső célja pedig nem más, mint hogy íróként a lehető legnagyobb mértékben fel tudjon tárni egy sorsot, és egy igazi világot tudjon ráépíteni.

  • A bemutatón szóba került a szocialista nagyipar leépülése, az az időszak, amikor a rendszerváltás idején milliók kerültek az utcára. Bojár megjegyezte, hogy a versenyképtelenség miatt haltak el ezek a cégek, a könyv ugyanakkor „nem látja, hogy közben épült is valami”, egyúttal hozzátette, hogy kapitalistaként is szeretné kicsit megvédeni a kapitalizmust. Háy erre elmondta, hogy „a könyvben való megszólalás mindig annyit láttat”, ahol éppen az események tartanak. Az író egyébként nagy szembesülés-történetként definiálta a könyvet, emlékeztetve arra, amikor a főhős a végén rákérdez, hogy akkor hogyan tovább. Szerinte a mindennapok alapkérdése éppen az, hogy miért éljem le azt a napot.
  • Bojár Gábor felvetésére, hogy csak a végére derül ki a szereplők neve, Háy elmondta, hogy a karaktereinek akkor lesz nevük, amikor „nem a funkciójuk, hanem a sorsuk által egységben vannak”. Amikor a főhős elkezd kételkedni abban az életútban, amit leélt, és eljut odáig, hogy szembe mer nézni azzal, hogy valamit nem csinált jól, akkor válik azonossá azzal a sorssal, amit él, és akkor lesz neve.
  • Szerinte egy sikerszerző írhat receptúra alapján, de alapvetően, ha íróként a dolgok mélyére akar valaki ásni, akkor nem tud receptszerűen működni, mert „mindig másképp nyílnak az ajtók”, ahogy azt elképzelte.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Barabási Albert-László szerint idén márciusban kezdődött a 21. század

Melyik hálózatképből lett először műalkotás, mit jelent a vizualizáció a kutatásban, és milyen következményekkel járhat, ha egy globális hálózat túlontúl besűrűsödik? Ilyen és ehhez hasonló kérdések is szóba kerültek Barabási Albert-László és Valuska László beszélgetésén.

...

Vajon mit üzen Szécsi Pál egy csöpögő csapon keresztül?

Új könyve leginkább azokról a traumákról szól, melyeket a párkapcsolatainkban szerzünk - árulta el Karafiáth Orsolya péntek este a Margón, ahol Valuska László életrajziságról, arányokról és öndefinicióról is faggatta a szerzőt.

...

Vámos Miklós: A Dunapestnek öt főszereplője van, és az egyik a ház

A Pozsonyi út 38-40. történetét meséli el Vámos Miklós új regénye, a Dunapest, amelyet tegnap este mutattak be a Margón. Az íróval Inkei Bence beszélgetett. 

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

10 műsor, amit milliók néztek a Netflixen 2026 első felében

10 műsor, amit milliók néztek a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.