- Barabási Albert-László hálózatkutató nevét a koronavírusjárvány alatt valószínűleg az is megtanulta, aki amúgy nem érdeklődik különösebben a tudományok iránt. Az év a tudós számára is meghatározó volt, de arra a kérdésre, hogy számára mit jelentett ez az időszak, úgy fogalmazott, hogy az idei március neki a 21. század kezdetét jelenti. Meghatározó pillanatnak nevezte, és szerinte 30 év távlatából visszatekintve mindent ehhez fogunk majd viszonyítani.
- A Ludwig Múzeumban január közepéig látható a BarabásiLab-kiállítás, amely az elmúlt 25 év hálózatkutatásait jeleníti meg, például adatszobrok formájában. Barabási elmondta, hogy szerinte a tudomány és az irodalom olyan szempontból nem különbözik, hogy mindig elbeszéléseket írunk, csak nagyon más nyelven („Mi általában képletekben fejezzük ki, hogy ne értse mindenki”). Szerinte mindig arról szól a tudomány, hogy valamit meg kell érteni, és aztán úgy kell elmesélni, hogy azt a közösség fel tudja fogni.
- A szakcikkeit csak a szakma olvassa, ugyanakkor van egy ismeretterjesztő énje is (ezért ír könyveket), mindemellett vizuális ember is. Ahhoz, hogy valamit megértsen, először látnia kell, viszont a könyvei szerkesztői meggyőzték, hogy minden ábra, amit beletesz a könyvbe, megfelezi az olvasóközönséget, ezét nem is kerültek bele. Közben az elmúlt 25 évben rengeteg ilyen anyag gyűlt össze, ami szerinte épp olyan fontos szegmense ennek az intellektuális útnak, mint a könyvírás vagy a szakcikkírás. Pont ezért örül annak, hogy az ábrák végre otthonra találtak a Ludwigban.
- Gimnazistaként arról álmodozott, hogy szobrász lesz, sok időt töltött a műteremben, de közben a fizika is jól ment neki, ráadásul akkor irreális elképzelésnek tűnt, hogy a kommunista Romániában valaki művésszé váljon, így az elveszett. Ugyanakkor rögtön meg is cáfolja, hogy nem veszett el, csak nem volt lehetősége, hogy művelje magát, egészen addig, amíg egyetemi tanárrá nem vált – akkor ugyanis minden szemeszterben ingyen felvehetett egy kurzust, így az azt követő 3-4 évben végigjárta az egyetem művészeti karát.
- A mostani kiállítás lényege a vizuális nyelv kialakulása. Szerinte meg kellett születniük azoknak a feladatoknak, amelyek rákényszerítettek őket az újításra. A folyamat azért tartott évekig, mert nem találkoztak azzal a problémával, amely szükségessé tette a következő lépés megtételét.
- A kiállításon nem a nyers adatot vizualizálják, abból szűrnek, és kiválasztják azt a részét, amelynek segítségével bizonyos folyamatokat illusztrálni tudnak, azokat, amelyek szerintük abban a rendszerben fontosak. Ha nem ezt csinálnák, olyan ábrákat kapnának ,amelyekkel tele van a szakirodalom.
- A beszélgetésen megmutatták azt a képet, amely a betegségek hálózatát jeleníti meg. Ez volt az első, amely egy tudományos képből képzőművészetté vált – ez volt az az időszak, amikor a kutatásoknak köszönhetően egymás után fedezték el a betegségekért felelős géneket. Később megkereste egy londoni kurátor, így került először múzeumba ez a kép. Utána jöttek a hasonló felkérések, főleg azt követően, hogy a laborban elkezdtek dizájnereket is foglalkoztatni.
- Barabási Albert-László életében két nagy váltás volt, egyszer, amikor Romániából Magyarországra, majd Magyarországról az Egyesült Államokba költözött. Fontosnak tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy az ő generációja már nem egyirányú utat követ (ellentétben például az ’56-osokkal), hiszen már abba a társadalomba születtek bele, ahol van visszaút, átjárhatók a határok. A covid alatt például az egész családjával hazaköltözött, és „megy tovább az élet”.
- A beszélgetésen felvillantott másik kép a Nature megbízásából készült, ez lett lényegében a 150. jubileumi kiadás borítója, és a lap fennállása óta megjelent cikkek kereszthivatkozási hálózatát mutatták be rajta. Hozzátette: a kiállítás művésze a BarabásiLab, hiszen a kiállított tárgyakat nem ő csinálja egyedül, hanem egy közösség.
- A következő évtizedek kihívásairól szólva megjegyezte, hogy az élet megjelenése nem a csomópontokról, a molekulákról szól, nem is rólunk, hanem a mindezek között lévő kapcsolatokról. A Föld története ezeknek a hálóknak besűrűsödése, ami az internetnek köszönhetően csak fokozódott. Egy nagy háló alakult ki, és ilyet szerinte már láttunk, hiszen így lett az egysejtű is, ám ha az elhalt, volt helyette másik. „Földünk viszont csak egy van.” Az összekapcsolódás gazdaságilag sok előnnyel jár, ugyanakkor – miként a covidnál is látjuk – a probléma is gyorsabban terjed. Számára a nagy kérdés éppen ezért az, hogy voltaképpen hová vezet a rendszer besűrűsödése és az eggyé válás folyamata.
