Önök a Mosoly-show vendége máma? - Maradj otthon #43

Önök a Mosoly-show vendége máma? - Maradj otthon #43

Pár hete folyamatosan röppennek fel a hírek, melyik országban miként kezdik el enyhíteni a járvány szülte szigort. A karantén és kijárási tilalom enyhülése Kínában például azzal (is) járt, hogy az emberek megrohamozták a közjegyzői irodákat. Mindenki válni akar! Az ügyvédeket persze nem érte váratlanul a hirtelen megnőtt kereslet, Európában is hasonló tendenciára számítanak, és ha megnézzük a szokásos éves statisztikákat, mikor milyen arányban nyújtanak be válókeresetet, nincs is ebben semmi meglepő: ha már a karácsonyi másfél hetes összezártság is komoly próbatétele tud lenni egy házasságnak, akkor mik az esélyei két hónap intenzív együttlét után…

Szeder Kata | 2020. május 05. |

Dacára annak, hogy a szüleim elváltak, és nekem is megvannak a magam történetei, igazából csak a 30-as éveim elején sokkolt a felismerés, hogy hát basszus, kislányként a nagybetűs életről álmodozva a fene se gondolta volna, hogy az élesben ennyire macerás és nehéz tud lenni. Főként a párkeresős, párkapcsolati része. A mesék és lányregények alapján a recept pofonegyszerűnek tűnt: csak fel kell nőni, jónak lenni, aztán jön majd a herceg (mindenkinek egyéni preferenciáinak megfelelően), aki természetesen első látásra szerelmes lesz, térdre ereszkedik, kezet kér, és ezzel készen is vagyunk, a dolog neheze letudva. Innentől minden csupa mosoly és boldogság. A cél pedig az, hogy ez így is maradjon. A nagyvilág felé legalábbis mindenképpen. 

A social média felületek térnyerése teljesen új távlatot nyitott ebben is: végre képekkel is alá lehet támasztani  a non-stop idillt, ahol minden makulátlan és valami isteni véletlennek köszönhetően folyton akad valaki, hogy spontán megörökítse a szerelmetes vagy meghitt családi pillanatokat. Kellő kreativitással, illetve nem kevés idő- és energiabefektetéssel bárki megrendezheti saját tökéletes életét, kedvére kivághatja a nem tetsző jeleneteket, akár századjára is újrapróbálhat egy szülinapi gyertyafújást, baráti ölelést, hitvesi csókot, csak hogy minden a legelőnyösebb szögből látszódjon. Parti Nagy Lajos Ischler Miksa Lukácsa - de még inkább felesége, Janka - lettünk, a Mosoly-show vendégei, akik egy-egy óra erejéig fals kulisszák közt a jó fotók kedvéért adják a gondtalant. Parti Nagy a ‘90-es évek legelején írta a Se dobok, se trombiták kötetében megjelent novellát, amikor még se valóságshow, se Facebook, se Instagram nem létezett. Alig 30 évvel később virtuálisan rögzített világunk lett valóságunk, és saját fikciónk rabjaként nem könnyű megemészteni - és nem egy konfliktusnak forrása is -, ha a hétköznapokban mégsem minden Insta-kompatibilis körülöttünk. 

Parti Nagy Lajos
Se dobok, se trombiták
Magvető Könyvkiadó, 2008
-

Még a karantén első heteiben beszereztem pár ifjúsági irodalmi klasszikust, hogy bőven legyen mit olvasnia a lányomnak is itthon. Mivel anno nekem kimaradt Szabó Magdától a Születésnap és Janikovszky Évától a Szalmaláng, elolvastam őket én is. Egyiknek sem ismertem korábban a történetét, így vicces volt egymás után két olyan csitribe is belefutni - Boriba, majd Verába -, akiknek gondolatai, jövőbeni tervei egy-egy kitalált, vagy épp csak egyszer látott férfiú körül forognak. Minél többet álmodoznak róluk, annál jobban “megismerik” őket, azaz annál több tulajdonságot aggatnak rájuk, így mire valóban feltűnnek, már csak be kell lépniük a róluk alkotott képbe, díszletbe. Az, hogy valójában milyenek, igazából már nem is fontos, nincs is esélyük megmutatni, a lényeg, hogy legyenek. A rózsaszín köd úgyis ápol és eltakar, minden furcsaságra van magyarázata. Csakhogy a rózsaszín köd szavatossági ideje nagyjából átlag másfél év, a hormonok eddig engednek minket szemlehunyva illúziókban ringatózni. Ezt követően vagy hajlandóak vagyunk ténylegesen is megismerni egymást és megszeretni, elfogadni úgy, ahogy van, vagy elkezdjük kínozni a másikat, hátha. Ha pedig minden kötél szakad, elválni. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha már rögtön a legelején megkapnánk az esélyt önmagunknak lenni, ahelyett hogy folyton kitalált imidzsekbe igyekeznénk magunkat beleszuszakolni, aminek az esetek többségében csakis csalódás lehet a vége. 

A regénybeli lányok története nem ment el idáig, sőt, igazából azzal vette kezdetét felnőtté válásuk, hogy rájöttek, a látszat önmagában még kevés ahhoz, hogy komolyan vegyék őket. Mert felnőttnek lenni jóval több annál, mintsem csinosan öltözködni, menő lakásban élni, látványosan jönni-menni, vagy épp hangzatos mondatokban beszélni. A könyv végére megtanultak látni, és nem csak nézni, így mindkét írónőtől meg is kapják a lehetőséget ennek kipróbálására. 

Bächer Iván fogalmazta ezt meg szépen Haláltánc című könyvében: 

„Furcsa dolog ez is, a meglátás. Amikor az ember meglát valakit. Amikor először látja meg azt, aki abban a pillanatban még idegen egészen. Furcsa dolog ez. Annyi embert lát az ember. De egészen más meglátni valakit, aki nélkül pár hét múlva már nem leszünk elképzelhetőek, és nem leszünk azok pár hónap, pár év, pár évtized elteltével sem, olyan embert meglátni először, akivel aztán végigcsináljuk az egészet, mindennek dacára, mert az egészet együtt végigcsinálni csak mindennek dacára lehet…”

Egyetemistaként olvastam ezt először, ki is írtam magamnak, hogy mindig szem előtt legyen. Egyszerűnek tűnt, 20 évesen az ember még nem nagyon tudja, mi mindent is jelenthet az a “mindennek dacára”. Azóta többször is kiderült, hogy felnőttnek lenni nem más, mint hol kicsi, hol nagy ügyekben, de folyamatosan döntéseket hozni és azok következményeivel együtt élni, egókat összeegyeztetni, az érzelmi hullámvasútról törésmentesen fel- és leszállni, megtanulni, mikor érdemes kompromisszumot kötni és mikor nem, ha pedig úgy alakul, akkor egy nagy levegőt véve továbblépni. Ha borul minden, akkor is. Aztán pedig elkezdeni építkezni és rendezni a sorokat újra, elfogadni a változást és mindent, ami vele jár, illetve megbékélni azzal, hogy a valóság olykor a legnagyobb jószándékkal sem épp tökéletes. 

A karantén előtt pár héttel néztük meg moziban a Házassági történet című filmet, ami csodaszépen és gyomorbavágóan őszintén adja vissza az elválással, és magával a válási procedúrával járó kálvária különböző stációit. Megmutat és ki is mondat minden olyan érzelmet, amit még titkon sem mernénk bevallani, mert sohasem gondoltuk volna, hogy idáig juthatunk. De emellett – vagy ezen túl – a film nekem ugyanennyire szólt az egymásra való figyelésről, tiszteletről, szeretetről, gondoskodásról, és arról, hogy mennyire, de mennyire fontos úgy igazán beszélgetni, beszélgetni és beszélgetni… Nem csak válás után, közben, hanem legfőképp előtte, mert a sok szép fotó csak egy-egy pillanatfelvétel életünkről, amiben a nagyvilág gyönyörködhet, mi magunk a közös beszélgetéseinkben vagyunk. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Fontos EMBEREK 2-es személyi számmal - Maradj otthon #37

“Te csak virág légy, drága csecsebecs,/ Haszontalan, de szép, s ez érdeme”- adta ki az ukázt Madách Imre Az ember tragédiájában 1862-ben. Azóta vajon mennyit változott a "NŐ" definíciója?

...
Nagy

Mi leszel, ha nagy leszel? - Maradj otthon #31

Az érettségi komoly vízválasztó. De nem azért, mert ilyenkor dől el a jövőnk - nem itt szokott, dől az folyamatosan -, hanem azért, mert ez életünk első és talán egyetelen kiváltságos, össznépi generációs összetartozás-élménye. Ettől fosztja meg a járvány az idei végzősöket, mert a jövőt bármikor újra lehet tervezni, a vizsgákat pótolni, de ezt nem.

...
Nagy

Az életünk maga egy mozi - Maradj otthon #19

Életem első húsz éve úgy telt, hogy bár rengetegszer költöztünk és jó pár kihívást kellett helyén kezelnünk, egy stabil közösség, sűrűn szőtt háló volt az öcsém és körülöttem, ami legfőképpen Anyukám érdeme volt. 

KÉPALÁ 2020
...
Nagy

Elindult a KÉPALÁ pályázat - Neked mit mesél a fotó?

...
KÉPALÁ - Testőrök között

Győry Domonkos: Papamobil [Képalá]

...
KÉPALÁ - Apa

Papp Ágnes: Vízidő [Képalá]