„Gondolj rám, ha egyszer nem leszek”

Szabó Magda kétségkívül a legjelentősebb kortárs magyar szerzők közé sorolható. Kosztolányihoz hasonlóan sokoldalú: versei, drámái, regényei, esszéi, fordításai mind kiválóak. Kónya Judit méltó emléket állít az írónőnek Szabó Magda – Ez mind én voltam… című könyvében. A kötet nagyszerű ötvözetként mutatja be Szabó Magda életrajzát, valamint vizsgálja részletesen, mindenre kiterjedően az írónő életművét.

 

Az első, felvezető fejezet elhelyezi Szabó Magdát térben és időben. Jórészt összeválogatott idézetek sorával – az Ókútból, a Für Eliséből és a Régimódi történetből – maga az írónő mutatja be nekünk Debrecent és a családját, s mindezt éppen csak összeköti Kónya Judit egy-egy kiegészítő mondata, bekezdése. A második fejezettől azonban hangsúlyosabb lesz a könyv írójának véleménye. A gyerekkor bemutatása után Szabó Magda irodalmi pályafutásának kezdeti, lírai időszaka, amikor elsősorban költőként tartják számon. Az írónő pesti életét, eleinte felívelő költői pályáját, amelyet aztán derékba tör a politika, verseinek elemzésével párhuzamosan mutatja be Kónya Judit. Ahogy a költő Szabó Magda kénytelen hallgatni, újra előtérbe kerül a gyerekkorában is kedvelt fordítói tevékenység – bár a fordítások csak a nyolcvanas években látnak napvilágot Az öregség villogó csúcsain kötetben –, majd a prózaírás. Kónya Judit itt tárgyalja Szabó Magda gyermek- és ifjúsági regényeit, ugyanis ezek egy része éppen ebben, a nyilvánosságtól eltiltott időszakban készült el.

 

Szabó Magda, aki abban a tíz évben, amikor nem jelenhetett meg nyomtatásban a neve, csak szűk családjának alkotott, s a világ előtt „egyszerű” tanár volt, ez alatt az idő alatt kezdte meg regényeinek írását. A Mondják meg Zsófikának pedagógusok számára is igen hasznos mű, az ez idő alatt születő Sziget-kék verseit Szabó Magda beteg édesanyja számára írta, és akkor készült el az első felnőtteknek szóló regénye, a Freskó is. Így adódott, hogy 1958-ban egyszerre jelent meg egy verses gyerekmese (Bárány Boldizsár), egy részben ifjúsági (Mondják meg Zsófikának) és egy rövid, ám annál komolyabb regény (Freskó) Szabó Magda tollából: ezzel tért vissza, immár prózaíróként is a köztudatba.

 

Kónya Judit könyvének harmadik fejezete a „szárnyalás” időszaka lehetne: Szabó Magda újra alkothat, s legtöbb regénye ekkor lát napvilágot, néhány dráma és egy novelláskötet mellett. Kónya Judit a Freskótól kezdve, időrendben vizsgálja meg az írónő műveit, s mindegyiknek bemutatja felépítési erősségeit, szót ejt a szereplők jelleméről. A kortárs kritikák és helyenként Szabó Magda interjúinak idézetével képet kaphatunk arról is, hogy hogyan fogadták megjelenésükkor az egyes műveket. Kónya könyvének ezen szakasza elsősorban irodalmi elemzés. Nagy kedvet csinál Szabó Magda regényeihez, felhívja a figyelmet több, a művekben található szerkesztési finomságra, és helyenként összekapcsolja a könyvek szereplőit Szabó Magda családjával, környezetével – különösen igaz ez a Disznótorra, amelyben az írónő anyja családját jeleníti meg, még nem a Régimódi történet több háttéranyagot felvonultató, megbocsátó hangnemében, hanem a gyerekkori, haraggal teli szemüvegen keresztül, helyenként akár kissé karikírozva is. Kónya Judit a regények bemutatása során külön kiemeli Szabó Magda írói technikájának fejlődését, amelyet a regények olvasásakor, különösen, ha nem időrendi sorrendben olvassuk végig az életművet – nem is tűnik fel. Az írónő színdarabjainak, úti beszámolóinak bemutatása – ismét kritikák idézésével teletűzdelve – tovább erősítik Szabó Magda sokszínű tehetségének képét.

 

A negyedik fejezet a „számvetés” időszakát öleli fel. Továbbra is követve a könyv elején kezdett – és többé-kevésbé megtartott – időrendi sorrendet, az 1977-ben megjelenő Régimódi történettel kezdődik a negyedik fejezet. Ez a sok kutatást igénylő és sok, Szabó Magda számára meghatározó élményt más szemszögbe helyező dokumentarista családregény az első őszinte visszatekintő mű, amelyet Szabó Magda hatvan évesen, anyja és az ő felmenői halála után írt meg. Ez indította el az összegzés folyamatát, amelyet végül a Für Elise őszintesége zár le. A negyedik fejezetben tárgyalt két fiktív, ám sok, az írónő életével, tapasztalataival kapcsolatos utalást tartalmazó regény (Az ajtó, A pillanat) mellett ebben az időszakban adják ki Szabó Magda három irodalmi esszéket, tanulmányokat összegyűjtő kötetét, valamint a műfordításait is. Szintén a számvetéshez tartozik a Szobotka Tibor halála után készített emlékkötet – amely egyike Szabó Magda legkevésbé pozitívan fogadott műveinek, valószínűleg azért, mert nagyon bensőséges, s inkább szól az írónőnek saját magának, mint az utókornak.

 

Szabó Magda legutolsó regényéről, a Für Eliséről Kónya Judit csak az epilógusban ír, jóval rövidebben, mint a korábbi regényekről. A kétkötetesre tervezett önéletrajzi mű, melynek második kötete már nem készülhetett el, Szabó Magda legtitokzatosabb műve. Nehéz beletörődni, hogy valószínűleg már sohasem tudhatjuk meg, létezett-e a korábban mindig egykének bemutatott Szabó Magda életében az örökbefogadott testvér, Cili. Kónya Judit saját bevallása szerint nyomozott a kérdésben, ám biztosat ő sem tud állítani.

 

Kónya Judit könyvét, amelynek egy része egyszer már megjelent 1977-ben most kerek egészként adták ki újra. Szabó Magda teljes életműve tárgyalásra kerül benne, s ismét megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen sokszínű és tehetséges volt az írónő, aki költőként debütált, nagyszerű meséket, ifjúsági műveket és regényeket, izgalmas irodalmi esszéket, színdarabokat és hangjátékokat írt. Kónya Judit műve – az egyes regények elemzése, amelytől kedvet kapunk, hogy leemeljük a polcról magukat a műveket; a kritikák és főként Szabó Magda nyilatkozatai – olyan emléket állít az írónőnek, amely révén biztos, hogy gondolunk majd rá, sokszor – ahogy a Für Elise fülszövegében kéri az olvasótól.