1920. június 4-én délután a Magyar Királyság helyzete drasztikusan és örökre megváltozott. A felek aláírták a trianoni békeszerződést, és ezzel kialakultak az új határok, az ország elveszítette területének kétharmadát. De vajon alakulhattak-e volna máshogy az események? Mi kellett volna ahhoz, hogy ne is jussunk el idáig, vagy hogy más döntés szülessen a békekonferencián? 100 év telt el azóta, de ezek a kérdések még mindig sokakat foglalkoztatnak. A Cser Kiadó és a Hévíz irodalmi folyóirat novelláskötete, a Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon éppen ezért most megpróbálta körbejárni ezt a témát tizenegy kortárs író segítségével (hasonlóan a korábbi alternatív ’56-os antológiához). A könyvben Berniczky Éva, Csabai László, Egressy Zoltán, Horváth László Imre, Kácsor Zsolt, Mán-Várhegyi Réka, Papp-Zakor Ilka, Selyem Zsuzsa, Szalay Zoltán, Szélesi Sándor és Zoltán Gábor novelláit olvashatjuk. A kötethez Ablonczy Balázs történész írt előszót, utószónak pedig a román historikus, Lucian Boia egyik könyvéből választottak részletet. A találó illusztrációkat pedig (beleértve a kötet borítóján szereplő újragondolt EP-portrét is) Palásti Kovács András készítette.
A kötet egy Örkény-egypercessel indul, ami izgalmas kezdőlöketet ad a novellák olvasásának. A Nézzünk bizakodva a jövőbe! humoros víziója (amely az antológia címében is visszaköszön) valamiféleképpen ráolvasódik a könyv összes szövegére. Az irónia, az abszurditás és a vad fantazmagóriák ugyanis nem idegenek az írásoktól, sem pedig azok illusztrációitól. Örkény a ’60-as években így képzelte a magyar jövőt: „Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. (…) Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.”
A kötet szerzői hasonló örkényi „optimizmussal” vetették bele magukat a feladatba, hogy kitalálják, néhány apróbb módosítás az ország történelmén – főként a Trianon környéki eseményeken – hogyan befolyásolta volna a 20. és a 21. századi Magyarország helyzetét.
Az alternatív Trianon-történetekhez Örkény mellett Ablonczy Balázs előszava is érdekes értelmezési keretet nyújt. Ebben a történész azt írja, bár szinte közhelyszámba megy, hogy a „mi lett volna, ha…” típusú kérdés történelmietlen felvetés, a kontrafaktuális gondolkodásnak mégis vannak rövidtávú hasznai. Megvilágíthatja például a korabeli döntéseket és ezáltal megóvhat a történelmi determinizmustól is.
„Az itt következő írások ezt a „mi lett volna, ha…” érzést bontják ki: a nyelv elvesztése, az identitás elmondhatatlan szövevényessége, a bodorádámi formulákkal leírt nevek, a radikálisan más irányt vevő történelem – amelynek lehetnek pozitív — ha nem trianon — és negatív következményei – mind-mind csendes leszámolást hirdetnek és a visszafordulás lehetetlenségét hirdetik, visszafordulást az úgynevezett boldog békeidőkbe, amelyek talán sohasem léteztek.”
Az élő beszélgetést a Margó Irodalmi Fesztivál Facebook-oldalán közvetítik. Facebook esemény ITT.
A Nézzünk bizakodva a múltba novellái mind felvetésüket, mind atmoszférájukat, mind pedig elbeszélői pozíciójukat tekintve nagyon változatosak. Van köztük különösen alakuló szerelmi történet, levélformában írt számonkérés, mágikus realista vízió, és fesztiválhangulatú megemlékezés is. A kötet legtöbb története eredeti gondolatkísérlet, a példa kedvéért bemutatunk négy izgalmas szöveget a könyvből:
Egressy Zoltán: Fekete Hold éjszakán
„1904. május 13-án kora délután egy reményteli jövő előtt álló magyar költő-újságíró óvatosan lenézett az Eiffel-torony legfelső szintjéről, valami pillangó megöléséről hadovált mellette álló, másodpercek óta rosszat sejtő Gyurka barátjának, majd azt kiáltotta: – Minden boldog csók méreg! Ezt követően két súlyosabb sóhajtás után virulens mozdulattal átlendült a korláton, és a mélybe vetette magát.” Egressy Zoltán novellájában – ha már alternatív történelemről van szó – a pillangóeffektus elmélete mentén követhetjük végig, hogy hosszútávon hogyan változott volna meg az ország és a kontinens történelme, ha Ady Endre a század elején hozott volna egy drasztikus döntést. A Fekete Hold éjszakája egy végzetes láncreakció izgalmas története, amelyben egyetlen tényező megváltoztatásával minden más is módosul kicsit (vagy nagyon). A szövegből emellett az is kiderül, hogy az irodalom erejével hogyan lehetett volna legyőzni a háborút.
Zoltán Gábor: Mielőtt golyót eresztenek belém
Zoltán Gábor novellája kicsit talán sötétebb, mint a többi, abban az értelemben, hogy a döntési lehetőségek vizsgálatával szemben inkább a történelmi determinizmusban gondolkodik: ha egy szörnyűséget nem követ el az egyik ember, majd elköveti egy másik, mert a rendszerből következik, hogy a bajnak meg kell történnie (lásd a Tisza István elleni merényletek). A Mielőtt golyót eresztenek belém elgondolkodtató, és kissé abszurd történet, amelyben a meg nem nevezett miniszterelnök megpróbálja megmagyarázni a merénylőinek, hogy mit miért tett, milyen motivációk és nehézségek voltak az egyes döntései mögött.
Kácsor Zsolt: III. Péter király szövegírója
A kötet egyik legerősebb és legszórakoztatóbb történetét Kácsor Zsolt írta. A III. Péter király szövegírójában minden megvan, ami egy jó novellához kell: képzelet, humor, kifordított valóság és konfliktus. A szöveg levélformában, hivatalos stílusban íródott, a kiindulási alapja pedig egy hatalmas, nemzetközi botrány, amelynek az irodalmi élethez is van némi köze. „A Nyugat nevű, igen tekintélyes és nagy múltú irodalmi folyóirat a királyi család 1918-as trónra lépésének hatvanadik évfordulója alkalmából antológiát jelentetett meg, amelynek szerzői azt a játékos kérdést járták körül, hogy vajon mi lett volna, ha másként alakul a magyar és európai történelem. Mi lett volna, ha 1918-ban nem fosztják meg a tróntól a Habsburg-házat? Mi lett volna, ha az európai nagyhatalmak meghatározó szereplője, a francia köztársaság azokban a zivataros hónapokban a helyzet megoldásának kulcsaként nem hivatkozik Napóleon császár 1809-ben megfogalmazott kiáltványára, amelyben a magyarok számára egy Esterházy herceget javasolt nemzeti királynak?” Hogy ki pontosan az uralkodó, aki ebbe az antológiába a botrányos szöveget írta, azt a kötet borítóját nézegetve lehet kinyomozni, de talán anélkül is sokan kitalálják.
Szalay Zoltán: A Mária Terézia kávéház
Vajon válóok-e, ha az egyik fél úgy dönt, hogy asszimilálódni fog? Szalay Zoltán novellájában mindenképp, főleg mert a történések helyszíne egy olyan Pozsony, ahol az emberek minden egyes mondatukba belefoglalják az identitás szót. A Mária Terézia kávéház egy nyomozás története, amelyben az elbeszélő nem kevesebbet, mint az igazságot akarja kideríteni, ám ehhez a tökéletes nyelvhez és az időtlenséghez kellene közel férkőznie. Ebben az időn kívüli világban lehetne ugyanis csak nyugodtan kávézgatni a Mária Terézia-szobor előtt. A valóságban ezzel szemben a béke és a szabadság városa nem jöhetett létre, ahogy nem maradhatott ép a jelképes szobor sem. „Amikor az első világháború után a feldühödött hódítók lerombolták a szobrot, a pozsonyiak széthordták a darabkáit, és titkos ereklyeként őrzik őket azóta.”
