A tökéletes családi élet mázán akkor jelennek meg az első repedések, amikor Dóra férje, Péter nem megy haza a céges buliból. A hová tűnhetett? kérdésre a kezdet kezdetén még viszonylag sokféle válasz adható, ezek köre viszont rohamosan szűkülni kezd. Megcsalásról lenne szó, belekeveredett volna a férfi valami illegális dologba, vagy leleplezett a cégnél egy zűrös ügyet? A rendőrség nyomoz, a szomszédok kíváncsiskodnak, Dórát pedig elemészti az aggodalom. Persze mindenki készséges, viszont az is hamar kiderült, hogy nem biztos, hogy mindenkit a jó szándék vezérel. Felbukkan például Péter munkatársa, aki bizonyos fájlokat szeretne megszerezni a férfi számítógépéről, vagy ott az idegesítő szomszédasszony, Mónika, aki korábban kétes eredetű fájdalomcsillapítókat kapott Dóra férjétől.
A fiatal nő helyzetét nem könnyíti meg az sem, hogy miközben a férje nyomait kutatja, egyéves kisfiuk, Andris a nap huszonnégy órájában követeli a figyelmét és az energiáját. Segítsége – egyetlen barátnőt leszámítva – nem nagyon van, rokonaival finoman szólva is távolságtartó a kapcsolata. Nagyjából a hetvenedik oldal környékén jön el ugyanakkor az a pont, amikor az olvasó gyanakodni kezd, és szöget üt fejében a gondolat, hogy
vajon minden úgy van-e, ahogy az Dóra szemszögéből elénk tárul.
Vajon olvasóként mi magunk teljesen megbízhatunk-e Dóra elbeszélésében, vajon tényleg kristálytiszták-e az emlékei, és nem maradt valami fontos részlet homályban, ami esetleg teljesen más megvilágításba helyezné az eseményeket? Maksai Kinga hőse mindent összevetve csodálatos megbízhatatlan narrátor, a bizonytalansággal teli érzést ráadásul még az is fokozza, hogy történetében az álom és ébrenlét határai az egészségesnél többször összemosódnak.
A domestic noir egyik műfaji alapvetése, hogy a négy fal között és a zárt ajtók mögött kegyetlenebb dolgok történhetnek két ember között, mint azt a kívülállók közül bárki is képzelné. A Most már biztosan hazaér világában az otthoni béke intakt marad annyiban, hogy a rettenet odakint történik a nagyvilágban (ld: elveszett férj), ugyanakkor a fenyegetettség, a paranoia, a kétely a főhős mindennapjainak részévé válik. Ráadásul Dóra is mindent megtesz azért, hogy
ő maga is gyanússá váljék:
saját szakállára nyomozni kezd, rosszul emlékszik bizonyos mozzanatokra, egyes információmorzsákat szándékosan vagy akaratán kívül visszatart, stb. Hamar érzelmi libikókába kerül, ahonnan képtelenség kiszállni. Mindehhez hozzájön az is, hogy Dóra nem egy mobilis ember, kisgyerekes anyaként limitáltak a lehetőségei, de az anyaság adja az erőt is ahhoz, hogy ne zuhanjon teljesen magába.
Maksai Kinga a pszicho-thriller zsánerébe csomagolva egy erős női történettel is megkínálja olvasóit, mivel a kételyek kibogozása mellett olyan kérdéseket is megpendít, amelyek minden körülmények között érvényesek egy húszas-harmincas nő esetében. Élethelyzetéből adódóan Dórának sokáig a férje jelenti a legfontosabb kapcsot a külvilághoz, de mi történik akkor, ha ez a kapocs eltűnik, és ott marad a legfőbb támasza nélkül? Milyen vágyai vannak és milyen vágyai lehetnek egy ilyenformán traumatizált asszonynak, hogyan lehet kitörni egy beszűkült élethelyzetből, kiben lehet megbízni, és mikor jön el a felismerés, hogy saját magában is meg kellene bíznia? A Most már biztosan hazaér egy red herringekkel alaposan megpakolt, jó ritmusú lélektani krimi, amelynek a hangsúlyai kicsit csúszkálnak a magánéleti és a nyomozós szál között, de a figyelmet és a feszültséget képes fenntartani a végkifejletig. Az események filmszerűen peregnek, és a filmszeretőknek külön öröm, hogy az amúgy médiát is tanító szerző rengeteg filmes utalással szórta meg a thrillert, így a rejtélyek megoldása mellé egy elég tisztességes filmográfiát is összerakhatunk magunknak a könyv végére.
