A természet kiszámíthatatlansága és tisztelete Norvégiában legalább annyira állandó tényező, mint itthon a Túró Rudi vagy a korrupció. Persze – ez Kun Árpád regényéből is kiderül – a hivatali bürokráciának megvannak ott is a maga bugyrai, ha másképpen is, mint az itthoni hivatalok állandóan változó, személytelen és sokszor kegyetlenül bürokratikus rögvalósága. (Ezt abból tudhatjuk, hogy a narrátor az ELMŰ és a bevándorlási hivatal, valamint a norvég gyermekvédelmi rendszer fondorlatos útjain is végigvezeti az olvasót.)
A hegy bármikor leszakadhat
A hivataloknál is nagyobb fenyegetést jelent az a feszültség, ami a szerzőt körülvevő természet méretéből és erejéből ered, de legalább ennyire zavarbaejtő tényező a szerző, valamint az E/1. személyű elbeszélő azonosságának, illetve különbözőségének kérdése is. (Az autofikció kérdése az, ami korábban is leginkább foglalkoztatta Kun Árpád kritikusait.) Ezen a ponton mindenképpen meg kell említeni a norvég Karl Ove Knausgård-t is, aki a szerzőnek egyfelől a norvég nyelvtanulásban is sokat segített, másfelől ő tette világtrenddé az autofikciót és hatása Kun szövegein is tetten érhető. (Knausgård Harcom-sorozata nemcsak óriási példányszámokat produkált, de a személyes életút és a családi botrányok kiteregetése miatt az autofikció több volt irodalmi ügynél.)
Ha megnézzük a szerző életéről szóló Takarító férfi (rendező: Surányi Z. András, riporter: Parászka Boróka) című, 2016-os dokumentumfilmet, a ház lépcsőjétől kezdve az otthoni teendők elvégzésén keresztül az idősotthonban végzett rutinszerű tevékenységekig pontosan beazonosítható a mostani regényből minden mozdulat és sok szereplő.
Kun Árpád tudatosan játszik ezzel a feszültséggel:
míg első - szintén erősen életrajzi ihletésű, Boldog Észak című regényében a narrátornak nem volt neve, a második, Megint hazavárunk címűben szintén zavarba ejtő módon Kun Árpádnak hívják a főhőst, az Észak-történetek mostani részében - amely sok szálon kapcsolódik az előzőekhez, de önállóan is működik - a mitologikus Medárdus nevet használja a szerző az elbeszélőre.
Hasznos útravaló is lehetne Kun Árpád Takarító férfi című regénye. A világba vetett bizalomról, az életről mint ajándékról és a cserepekből összerakott varázserejű művészetről is szó esett a Margó harmadik napján.
“Medárdus napja szomorúságot hozott azoknak, akik hisznek ez (sic!) özönvíz előtti, de az özönvízhez fűződő babonákban” - írja Ady Medárdus napjával kapcsolatban. A végítélet előtti feszültség, a természettel szembeni kiszolgáltatottság, és az azzal szembeni hősies, mégis sokszor komikus küzdelem, a természet ajándékai és emberéleteket követelő kegyetlensége egyfajta babonás vagy balladai dinamikája úgy hullámzik a könyvön keresztül, mint a holtfáradt főszereplő az álom és ébrenlét között. Fáradtsága annak köszönhető, hogy hajnalban ír, reggel és este apa, napközben időseket gondoz és takarít.
A könyv felütése egy baleset - “a kanyarban az életem végére értem” -, amiből a főhős nem a hétköznapok sokszor részletesen kifejtett banalitásába, hanem
egyfajta önmitológiába menekül:
magát is mitikus és örökösen gondoskodó Apaként írja le, aki a szendvicskészítés időtlen és folyamatosan ismétlődő szertartásos tevékenységében ölt testet, de felépít egy másik mitikus - vallásalapító - karaktert is, egy Justin nevű haiti bevándorlót, és kettejük szemérmes, mégis erős érzelmi köteléket mutató barátsága lesz a könyv vezérfonala. A két férfi főszereplő egymást tükröző viszonya miatt igazán érdekes a kötet, emiatt és a plasztikus szimbolikával felépített önmitológia miatt gondolhatja az olvasó, hogy valójában mégsem csupán Kun Árpád hétköznapjainak egyszerű megfigyelője, hanem a valóságot használja a szerző arra, hogy elmeséljen egy történetet barátságról, gondoskodásról, hitvesztésről, kiszolgáltatottságról, a hétköznapok banalitásáról és hegyomlásként bármikor és kiszámíthatatlanul a nyakunkba szakadó drámáról.
Takarító nő, takarító férfi // író férfi, író nő
Amikor Tompa Andrea egy korábbi interjúban elmesélte, hogy úgy születnek a regényei, hogy hajnalok hajnalán felkel és ír, az letaglózott. Igazságtalannak tartottam, hogy egy nő - egy családanya - nem írhat úgy, ahogyan a „nagy fehér férfiak” írnak. Ahogyan elképzeljük, hogy a fehér férfiak írnak.
A Takarító férfi után megkövetem magam: inkább az lehet, hogy a háztartási munkát, gyermeknevelést, család megélhetésének biztosítását komolyan vevő, abba beleálló férfi ugyanúgy nem írhat máskor, csakis hajnalban. Kun Árpádnál elsőre mégsem háborított ez fel, nem elnyomásként láttam, miszerint a nő nem gazdálkodhat az idejével, mert az férje és családja oltárán folyik szét, hanem mint egy felnőtt szereplő döntésére tekintettem, amit férfi lévén bírnia kell, ha már maga vállalta ezt az életformát. Ezekre a dilemmákra, megítélésbeli különbségekre a regény egyáltalán nem reflektál (nem is kell neki), a címe, a szerző és a főszereplő életmódja mégis láthatóvá teheti ezeket a kérdéseket, és lehetőséget kínálhat ilyesfajta reflexiókra.
A kötet címe alapján Stephanie Land Egy szobalány vallomása (Maid) című könyve is eszünkbe juthat, amiben a hétköznapok jó szülőségért folytatott versenyfutása mellett bekukkanthatunk a jóléti társadalom jómódú otthonaiba, ám míg az előbbi főhőse egyedülálló anyaként a hajléktalanságból küzdi fel magát egyetemet végzett szerzővé, utóbbi magyar értelmiségiként dolgozik egy norvég idősek otthonában. Az Egy szobalány vallomása főszereplője esetében a gazdagok otthonainak takarítása a szabadságának záloga, csak ez teszi lehetővé hogy eltartsa magát, a kislányát, és kimenekülhessen egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból. Ezeket az embereket és otthonokat írja le a saját reflexióival, és ez hozza el számára a hírnevet.
Kun Árpád takarító férfijának a bántalmazó kapcsolat hírből sem lehet ismerős, sőt ha van valami, ami minden eddigi tényezőnél zavarbaejtőbb, az a mélységes tisztelet, reflektáltság, kommunikáció és egyáltalán: viszony, ami a könyvben a főszereplő férjet és feleségét, Borit összekapcsolja, és végül átsegíti a hétköznapok buktatóin keresztül az egészen komoly tragédiákig.
A hétköznapok mitológiája és banalitása
A takarító férfi életében a szorongató tényező inkább
a természet kiszámíthatatlansága és az olykor emberileg is rideg északi közeg,
amelyben ő és a családja mindvégig idegenként mozog. A valóság betör a fikció világába, de a fikció is folyamatosan végigkíséri a főhős hétköznapi rögvalóságát, álomszerű képek és álomba zuhanások, akár előre megtervezett szürreális merényletek (például egy városi úszómedence teleengedése színes díszhalakkal) váltakoznak benne, és végül is ez a valóság és fikció közötti oda-visszaút az, ami az olvasó számára is bejárhatóvá teszi a regényt, és több rétegű zavarodottságát – zavarba ejtettségét – így egy ponton el tudja engedni.
Ami nehezítheti az olvasást, hogy mi magunk is a folyamatosan kialvatlan főhős álmaiba zuhanhatunk. Az ébrenlét-álom közötti határokat olyan plasztikusan írja le a szerző, hogy amíg hozzá nem szokunk ehhez a dinamikához, sokszor mi magunk is bele-beleszenderednénk a történetbe. Akárhogy is, a szöveg működik mint allegória, amiben a hétköznapi eseményeket a sors kiszámíthatatlan iróniája és fenyegetései szövik át, és amelyben a jelek akkor állnak mozaikból kirakható egésszé, amikor tragédia történik - az elkerülhetetlennel szemben pedig semmi mással nem vértezhetjük fel magunkat csak a hétköznapok mitológiájával.
A már hivatkozott, kötettel azonos című dokumentumfilmben mondja a főszereplő Kun Árpád, hogy a takarítást és a kakashalmi hétköznapokat „aranybányának érezte” és „akart vele valamit kezdeni”. Ha pedig az ember időseket gondoz, akkor a halált muszáj megszokni,
„mert máshogy nem is menne”.
Amikor a riporter a kettős szerepekre tereli a témát, a szerző kifejti, hogy örül, hogy kettős életet él és nem ugyanaz Norvégiában, mint aki Budapesten. A családja körében is „picit más”, mondja Kun Árpád, akinek filmbeli önmaga ismét zavarba ejtően hasonlít a regénybelire, majd visszakérdez: „De hát ilyen szerepeket játszunk, nem? Erről szól az élet.” A kérdés ezen túl még talán annyi, hogy tudjuk-e olyan higgadtan és éretten fogadni mindazt, amit hoz - hóvihart, hasmarsot, kapcsolatokat -, ahogyan a Takarító férfi szereplői a messzi északon.
Itt bele is olvashatsz a regénybe, a szerzővel készült korábbi interjúkat pedig itt találod.
