Transzgenerációs traumák, szülő-gyerek kapcsolatok és elhallgatott szerelmek szövik át Susanne Abel sikerkönyvét. A sodró lendületű regény utazás a Harmadik Birodalomba és a háború utáni Németországba, majd Német Szövetségi Köztársaságba; egy férfi utazása anyja elfojtott múltjába. A történetben eltűnt szerelmek, kikezdhetetlen tabuk és új remények elevenednek meg, középpontjában pedig a háború utáni világ elfeledett bűne, a Brown Baby (Barna Baba) terv áll. A könyv idén tavasszal jelent meg a Central Kiadónál, Péntek Eszter fordításában – itt tudsz beleolvasni.
Egy titokzatos lány fényképe
Az El a kezekkel Gretától! két idősíkon fut. A jelen idejű (2015-2016-ban játszódó) szál főszereplője Tom Monderath, egy ismert kölni tévébemondó. Tom egyedülálló, végletekig önközpontú, középkorú férfi. Éli sikeres, ám sivár életét, amelyet semmi sem zavarhat meg, eltekintve egy-két kósza bulvárcikktől, ami nőügyeit vagy túlzott alkoholfogyasztását tárgyalja.
Legalábbis mindaddig, amíg nyolcvannégy éves anyja, Greta megzavarodottan autóba nem ül az éjszaka közepén. Ezzel megnyílik a történet másik, múltban játszódó szála, ami 1939-től 1952-ig meséli el Greta fiatalkorát: a háborút, a hadifogoly édesapát, a menekülést és a háború utáni évek nyomorát.
Mindeközben a jelenben elhangzik a visszavonhatatlan ítélet: Greta a demencia tüneteit mutatja. Az egyre zavarodottabb nőben összekeveredik múlt és jelen, és ezzel fia számára addig ismeretlen részleteket fed fel életéből. Tom nekifog, hogy felfedje anyja múltját,
mikor azonban kezébe kerül egy szerelmeslevél, majd egy sötét bőrű kislány képe, Greta nem hajlandó többet elárulni titkairól.
Az olvasók magukra ismernek
A 2021-ben megjelent regény Susanne Abel első könyve volt. Abel ezt megelőzően a filmiparban dolgozott, elsősorban a Németországban népszerű „Doku-Soap” – a dokumentumfilmet és a szappanoperát keresztező – műfajban.
Az irodalmi színre lépést hosszas kutatómunka előzte meg. Abel beleásta magát a negyvenes-ötvenes évekből fennmaradt archív anyagokba – elsősorban naplókba –, hogy megérthesse karaktereinek hátterét, félelmeit és küzdelmeit. Ez az alaposság a könyvön is meglátszik: a történelmi hitelesség a cselekmény minden fordulatán tetten érhető.
Ugyanakkor tagadhatalan, hogy Abel küzd a karakterek gondos megmunkálásával. Greta és Tom alakja sokszor vázlatosnak hat, ezért a történet sodrát és súlyát a cselekmény hivatott megadni – ami szerencsére sikerül is.
Nem véletlen tehát, hogy az El a kezekkel Gretától! hatalmas sikert hozott:
több mint egy évig maradt a Spiegel sikerkönyvlistáján.
Hasonló népszerűségnek örvend a folytatás, ami 2022-ben Was ich nie gesagt habe (Amit sohasem mondtam) címmel jött ki Németországban.
Egy interjúban Abel elmondta, hogy a könyv sikere megerősítette abban, hogy sokakat érintő problémáról írt. Az utóbbi években tömegével érkeztek hozzá olyan visszajelzések, hogy az olvasói magukra ismertek a könyvben – mindegyikük családban meg kellett küzdeni az elfojtott traumák terhével.
Brown babies és Gretchen
Az utószóban Abel megírja a könyv keletkezéstörténetét. 2015-ben, a menekültváltság kezdetén egy tévéműsorban látott két idős németet, akik adományokkal érkeztek a menekültek számára kialakított ideiglenes szálláshelyhez. Mikor egy riporter megkérdezte, miért jöttek, a nő hosszas hallgatás után ennyit mondott:
„Pontosan tudjuk, milyen lehet ezeknek az embereknek”.
A magyarázatot a férje egészítette ki: „Mi magunk is végigcsináltuk, amikor gyerekek voltunk. Kelet-Poroszországból érkeztünk”.
A klip hatására Abel kutatni kezdte a front elől menekülő németekről fennmaradt archív anyagokat – az olvasottakat Greta történetének első felében írta meg. Kutatás közben talált rá a „Brown Babies” témájára: vagyis azokra a gyerekekre, akik a háború után szövetségi irányítás alatt álló területeken születtek helyi anyáktól és fekete amerikai katonáktól.
A Brown Babies sötét folt a háború utáni világ történetében. A gyerekek és az anyák nyílt diszkrimináció áldozataivá váltak, és sokszor erőszakkal elszakították őket egymástól. A Brown Baby Plan (Barna Baba Terv) keretében a gyerekek közül sokakat Amerikába vittek, ahol fekete családok fogadták be őket. Bár a terv azzal a céllal jött létre, hogy jövőt biztosítson a gyerekeknek, az örökbefogadás gyakran az anya tudta nélkül történt, és sok Amerikába érkezőnek később sem árulták el, miért lettek örökbe adva.
A történet az amerikaiak részéről is terhelt: bár a katonákat intették a német nőkkel való viszonytól
– például Stay away from Gretchen! című pamfletekkel, ami a könyv eredeti címében köszönt vissza –,
nem járt komolyabb következménnyel, ha valaki áthágta ezt a szabályt – ugyanakkor a teljes valósághoz hozzátartozott, hogy ugyanezeket a fekete katonákat hazájukban meglincselhették volna, ha fehér nőnek udvarolnak.
A német emlékezet kérdése
Az El a kezekkel Gretától! a német emlékezetpolitika szempontjából is érdekes. Mára nehéz elképzelni Németországot az úgynevezett Vergangenheitsbewältigung vagyis a múlttal való megküzdés elve nélkül. Azonban a második világháború után évtizedeknek kellett eltelnie, hogy ez a folyamat megkezdődjön.
A könyv elénk tárja a szembenézés előtti ország problémáit.
Amikor megismerjük a Gretát, nyolcéves és alig várja, hogy felvegyék a Hitlerjugendbe. A nála fiatalabb gyerekeknek náci propagandát szaval, és nővérével éjszakánként a Führer képe előtt imádkoznak.
Aztán múlnak az évek; Greta apja hadifogoly lesz, később a családnak menekülnie kell a poroszországi falujukból. A fájdalmas út végén Heidelbergbe telepednek le. Véget ér a háború, de egy szó sem hangzik el a haláltáborokról. A nácik minden bűne említetlenül marad.
Gretát ezen az idősíkon egészen 1952-ig követjük, ám egyszer sem fogalmazódik meg benne kritika a Harmadik Birodalom felé. 1947-ben a szövetségi irányítás ellen tiltakozva arra gondol, hogy „a Führer alatt ez nem történt volna meg”, később Bobbal, egy fekete férfival kocsikázva jó viccnek tartja, hogy az anyósülésen felállva Hitlert utánozza, még később pedig az őt sújtó csapások közepette nem gondol többet az ország múltjára.
Elmarad tehát a múlttal való határozott szakítás; nincs rádöbbenés, nincs szembenézés. Mindez pedig, bár nyolcvan év távlatából felfoghatatlannak tűnik, valószínűleg megfelel annak, ahogy a háborút túlélők közül sokan viszonyultak a náci múlthoz: próbálták élni az életüket, és mélyen eltemették magukban mindazt, amiről nehéz volt beszélni.
Aztán eljött az az idő is, amikor a német állam magára vállalta a szembenézés elengedhetetlen feladatát – a regény és fogadtatása azonban világossá teszi, hogy a személyes történeteket sok helyen a mai napig homály fedi.
„Talán te képes vagy megtörni az ördögi kört”
– mondja az egyik szereplő Tomnak. „Miféle ördögi kört?” „Hogy a lényeges dolgokról hallgatunk” – hangzik a válasz. Erről szól az El a kezekkel Gretától!, és ezt a feladatot rója ránk, olvasókra.
Nyitókép: SWR, Central
