Miért titkolózunk, milyen titkaink vannak, hogyan befolyásolják ezek a titkok a világról alkotott benyomásainkat, az egészségünket, a munkahelyi életünket, a kapcsolatainkat – és kire bízzuk rá őket? Olvass bele Michael Slepian könyvébe, melyet a legizgalmasabb pszichológiai témájú megjelenések között is ajánlottunk nemrég.
A titkok terhei
Titkaink teherként nehezedhetnek ránk, ha egyedül, mások támogatása nélkül hordozzuk őket. Akár a jó hírünk, akár egy kapcsolat vagy hozzátartozó védelme, akár valamilyen más cél motivál a titkolózásra, azzal tisztában kell lennünk, hogy a titok magányossá és elszigeteltté tesz. A szerző bizonyos titkok létjogosultságát elismeri, nem ítéli el a titkolózót, nem követeli a feltétel nélküli vallomásokat, hanem
olyan tudományosan megalapozott stratégiákat kínál, amelyek segítenek együtt élni a titkainkkal.
Elsajátításuk során jobban megismerhetjük elménk, kapcsolataink és önmagunk működését.
Michael Slepian a Columbia Egyetem Üzleti Karának docense, menedzsmentet és etikát tanít. Több mint 60 viselkedéstudományi tanulmányt publikált, nevét a titkokkal és a titkolózással kapcsolatos átfogó tudományos munkája tette ismertté. Könyve nem gyakorlati útmutató kezdő és haladó titkolózók számára, hanem egy ötvenezres mintán végzett, hosszan tartó kutatássorozat összefoglalása, a titok lélektanának és a 38 titokfajtának a leírása. Slepian kutatásairól a The New York Times, az Economist, a The Wall Street Journal és a BBC is beszámolt. Magyarul ez az első könyve.
Michael Slepian: A titkok titkos élete – Hogyan befolyásolja a titkolózás az életünket? (részlet)
Fordította Dr. Molnár Csaba
Nyolcadik fejezet
Kultúra és megküzdés
Akárhány vizsgálatot végeztetett is Hong Lu, az eredménye azonos volt. A harmadik prognózis megerősítette az első kettőt: négyes stádiumú tüdőrák, így a diagnózis tagadhatatlan volt. A nő elhatározta, hogy a testvére nem szerezhet tudomást a vizsgálatok eredményéről. Ezért megszerezte a leletet, és egy fénymásolószalonba ment vele. Megkérdezte az ott dolgozókat, hogy segítenének-e meghamisítani a dokumentumot, de ők ezt elutasították, hiszen a hamisítványok készítése ellenkezik az etikai szabályaikkal. De ha Hong beviszi hozzájuk a meghamisított iratot, azt hajlandók lefénymásolni. Ezért a nő fehér hibajavítóval eltüntette az igazságot, és az újonnan előállt üres helyre orvosinak hangzó, de a rákot nem említő diagnózist írt. Ezután fénymásolatot készített a módosított leletről.
A nővérének – Nai Nai, nevezzük most így – még három hónapja volt hátra az életből, de a családja elhatározta, hogy ezt titokban tartja előtte.
Lulu Wang Pekingben született, majd hatéves korában a családja az Egyesült Államokba költözött. Minthogy nagyon szerette a történetmesélést, Wang a Boston College-ban filmkészítést tanult. A második egész estés filmjében a nagyanyja, Nai Nai és a családja által mindenáron megőrizni próbált titok történetét mesélte el – erről Wang az NPR This American Life című műsorában beszélt először. „Felismertük, hogy problémával nézünk szembe. Miképp oldhatjuk meg, hogy mindannyian láthassuk Nai Nait, mielőtt meghal? Három különböző országban élő családtagoknak kellett elbúcsúzniuk Nai Naitól anélkül, hogy ő rájönne, éppen búcsúzkodunk. Ehhez már többre volt szükség, mint egy flakon hibajavító folyadékra.” Szerencsére Wang unokatestvére éppen a következő évre tervezte a lakodalmát, ezért a család úgy döntött, hogy egy évvel előbbre hozzák az esküvőt. Így összejött az egész család, és mindenkinek alkalma nyílt találkozni a mátriárkával, mielőtt eltávozna. Eközben pedig Nai Nai mindvégig semmit sem tudott arról, hogy a rokonai éppen búcsúznak tőle, nem tudott a végzetes rákdiagnózisáról, és azt sem sejtette, hogy az orvosok mindössze három hónapnyi életet jósoltak neki.
„Amikor értesültem a hírekről, azonnal beszélni akartam a nagyanyámmal, hogy megvigasztalhassam. Vele együtt akartam gyászolni, mert ez tűnt természetesnek, amikor egy szerettünk haldoklik.”
De Wangnak megtiltották, hogy tájékoztassa a nagymamáját a diagnózisról.
Azt mondták neki a családtagjai, hogy ha még egyszer látni akarja az asszonyt az életben, akkor alaposan fel kell készülnie a megtévesztésére.
Wang elmondta, Kínában megszokott dolog, hogy az orvosok a rossz hírt a családtagokkal közlik, különösen ha idős betegről van szó. Wang családja így tudta megakadályozni, hogy a diagnózis híre eljusson Nai Naihoz. Wang a történet alapján filmet forgatott A búcsú címmel, amely hűen követi a valós történetet. Az eredeti helyszíneken forgatták, még Nai Nai leletet meghamisító húga is feltűnik benne, aki önmagát alakítja. A film megdöbbentette azokat a nézőket, akik nem szoktak hozzá az efféle titkolózáshoz. Ez egyszerűen nem történhetett volna meg a világ legtöbb részén – legalábbis ilyen könnyen biztos nem.
Bár Wang együttműködött a családjával abban, hogy eltitkolják az igazságot a nagymamája elől, ezt nem szabad akaratából tette. Ha a saját meggyőződése szerint cselekedhetett volna, akkor elmondja az igazságot Nai Nainak. De Wang meghajolt mások kívánsága előtt, és megőrizte a család közös titkát akarata ellenére is.
Bár maga a titok nem befolyásolta Wang életét, úgy érezte, hogy leláncolja őt: hiába vágyott rá, nem beszélhetett szabadon a nagymamájával.
Hatalmas jelentőségű dologról kellett hazudnia, és ettől rosszul érezte magát. Az, ahogy Wang érezte magát, miközben részt vett a diagnózis eltitkolásában, arra hívja fel a figyelmünket, hogy a titkolózás megélése nagyban függ a kulturális hátterünktől.
Ahogy a levegő, amelyet belélegzünk, a kultúra is állandóan körülvesz bennünket, és hatással van társas univerzumunk minden alkotóelemére. Így természetesen a kultúra – amelyet a családunktól, a szomszédainktól, a barátainktól, a munkatársainktól öröklünk – a titkainkkal való viszonyunkat is befolyásolja. Vajon Nai Nainak joga volt-e tudni az igazságot? Wang, aki két, e dilemmára gyökeresen eltérő válaszokat adó kultúra között őrlődött, nem tudott dönteni. Tiszteletben akarta tartani a családja kollektív döntését, és megértette, azért teszik ezt, hogy megvédjék a nagymamát, de azt is érezte, hogy tartozik Nai Nainak az igazsággal.
„Tartozom valakinek az igazsággal ezzel kapcsolatban.” Az egyik vizsgálatban több mint 7000 résztvevőt kérdeztem meg 26 különböző országból: igennel vagy nemmel kellett felelniük erre a kérdésre minden titokkal kapcsolatban, amelyeket a 38 közül őriznek. Összesen majdnem 80 000 titkot őriztek az alanyok, és én úgy találtam, ezek 20%-a esetében úgy érezték, hogy azzal kapcsolatban tartoznak az igazsággal valakinek.
Vajon tényleg tartozunk-e másoknak az igazsággal, ha a titkainkról van szó? Az e kérdésre adott válasz kultúráról kultúrára változik.
Azért is hasznos a kultúrát a levegőhöz hasonlítanunk, mert ez egyúttal arra is emlékeztet bennünket, hogy miközben a kultúra összességében nagyon erős hatást gyakorol az emberek életére, előfordul, hogy egy adott pillanat konkrét helyzetében csak lágy szellőként hat a döntéseinkre. A résztvevőim szülőhazája hozzájárult ahhoz, hogy miképpen élték meg a 80 000 titkukat, de nem olyan mértékben, ahogy hinnénk. Úgy találtam, az emberek által őrzött titkok kategóriája (a listán szereplő 38 közül) tízszer jobban hatott arra, hogy az emberek milyennek élték meg a titok birtoklását, mint az, hogy mely országból származtak. Sőt az illető személyes karaktere még ennél is több mint kétszer nagyobb hatást gyakorolt a titok élményére (vagyis ez utóbbi faktor a származási helynél 28-szor erősebb hatással bírt).
Vagyis a titkolózás közben szerzett élményeink nagyon hasonlóak azok élményeihez, akik ugyanolyan fajta titkot őriznek, vagy hasonló személyiséggel bírnak, mint mi,
és nem annyira hasonlítanak a szülőhazánkból származó, véletlenszerűen kiválasztott emberek élményeihez. De a titkolózást vizsgáló globális felmérésemben nem csupán azt kérdeztem, hogy a résztvevők mely országból valók, hanem a lakhelyük környezetének számos jellegzetességéről is tudakozódtam. Efféle kérdéseket tettünk fel nekik: Nehéz-e arrafelé új kapcsolatokat létesíteni? Az ön társas hálózatának tagjai szorosan tömörülnek-e, mint az egymáshoz nagyon közeli csillagok alkotta csillagképek, vagy inkább különálló naprendszerek alkotta galaxishoz hasonlítanak, amelyek közepén van az a belső pálya, amin ön kering? Abban a csoportban, amelynek ön is részese, feláldozná-e a saját érdekeit, ha az a csoport számára előnyös lenne? Maga elé helyezné-e a csoport érdekeit? Az e kérdésekre adott válaszok közvetlen összefüggésben vannak azzal, hogy az emberek inkább őrzik a titkaikat, vagy a legszívesebben felfednék őket, illetve korreláltak a mindezzel járó emocionális élménnyel is.