A Los Angeles-i autópályán ülök az autómban. Az autók idegesítő zaja áthatolhatatlan zajfüggöny. Odüsszeusz vagyok, vagyis William Foster, a volt feleségemhez tartok, bizonyos értelemben haza, egyet szeretnék, megérkezni a lányom születésnapjára. Csak a film végén derül ki rólam, hogy nemcsak elhagytak, de a cégtől, ahol a fél életemet lehúztam, kirúgtak. Hányszor akartam én is kiszállni az autóból, mint az Összeomlásban a Fostert alakító Michael Douglas, hogy egy baseballütővel elinduljak a városban?
Cserna-Szabó András új regényében, az Extra Dryban nemcsak megidézi a fenti jelenetet, hanem abból a hirtelen feltörő dühből írt családregényt, amilyet senki nem akarna magának.
Annyiban családregény, hogy van benne egy rögtön az elején darabokra hulló család: Aladárt elhagyja a pszichológusként dolgozó Erika, aki két gyerek után rájön, hogy nemcsak Aladár unja az életét, hanem ő is Aladárét, és így a sajátját is. A középosztálybeli családban soha nem történt semmi, a szerelem elmúlt, nem maradt a helyén más, csak a menekülés, hátha még egy picit lehet élni. Lehetne bosszúregény is, mert a főszereplő, a magát tök átlagosnak és unalmasnak tartó Aladár úgy bepöccen egy BMW-sre, hogy ezt követően talán saját magán akar bosszút állni azért, mert ennyire semmilyen, eseménytelen, kiszolgáltatott életet élt, mintha elcsalta volna.
Aladár némafilmeket néz a munkahelyén, egyedül ebédel a menzán, olyan, mint Patrick Bateman szöges ellentéte: ugyan pszichopata, de legalább unalmas. A regény első fejezetében elmondott monológjában szinte elnézést kér az olvasótól, hogy az ő történetét mondják el, ami igen meglepő húzás a főszereplőtől. Cserna-Szabó olyan főszereplőt írt, amelyikkel nem tudsz azonosulni, idegesít, kineveted, mert akármennyire is igyekszel eltartani magadtól a karaktert, jó pár dolgában magadra ismersz. Mégis csak egy olyan férjről és apáról van szó, aki mindent tisztességesen megtesz, de olyan végtelenül kiszámítható, hogy elfut a háttérben, mint egy alkalmazás.
A sikeresnek tűnő Erika viszont besokall attól, hogy ennyire eseménytelen és impulzusmentes életet él, elindul a vágyai után.
Cserna-Szabó az egyes fejezetekben elbeszélteti egymás mellett a szereplőit, akiket különféle határhelyzetekben mutat meg. Mintha pezsgőspohárba töltené az eseményeket, amelyek szándékosan túlcsordulnak: a 40-es nők a melegbárban buliznak, felbukkan a vérnyúl, Aladár pénzért szexelne, csupa-csupa emlékezetes nagy jelent, amelyek közé igazán visszafogott, már-már intim jelenet is befér, például amikor a frissen elhagyott Aladár apósához, Ignác papához megy beszélgetni, mert senki mással nem tud.
Az alig két hét alatt játszódó regény minden fejezete egy-egy napot ír le, és mindegyikben más-más szereplő kerül a középpontba, hol Aladár, hol Erika, hol Erika apja, Aladár apósa, nyelvtannáci Ignác papa, aki a rövid és hosszú kötőjelek Greta Thunberge, vagy valamelyik iszonyú érdekes mellékszereplő, mert azért még jó pár felbukkan. Cserna-Szabó regénye nem betegebb Chuck Palahniuk társadalomkritikus munkáinál, viszont érzelmesebb, mert a hétköznapi unalomból úgy borul át az őrületbe Aladár, hogy az ő dühét te is érzed, mivel állandó félelmünk, hogy úgy halunk meg, ahogy Aladár él, átlagosan.
Cserna-Szabó András: Én a gombhoz írom a kabátot - Könyves magazin
Cserna-Szabó András új könyve, az Extra Dry egy széthulló család történetét meséii és közben arra is keresi a választ, hogy hol van a normalitás és az őrület határa. A regényt szombat délután mutatták be a Margó Irodalmi Fesztiválon, a szerzővel Valuska László beszélgetett.
A fejezetek elejére rövid felvezetőt írt a szerző, például a Szombat című ötödik fejezetből kiderül, hogy a végén eljutunk oda, hol kéken csillog az óceán és 31 fok van árnyékban. Haszna nincs, de Csernára jellemző ez a fajta elbeszélői trollkodás. Az Extra Dry sok szempontból ugyanis a szabadságról szól: Erika tesz egy kísérletet, hogy legalább másodjára történjen valami az életében; Aladár mindig a kötöttségek rabja volt, de mivel soha sem akart igazán semmit, ezért csak felesége lelépésekor döbben rá, hogy a börtönt saját maga jelenti.
Az Extra Dry legérdekesebb tanulsága pont az, hogy nincs ki ellen lázadni, csak magunk ellen lehet, hiszen ez a középosztály világa, amit a reklámok, a kultúra is épít, az örök hitet adagolják nekünk, hogy lehet más, vagyis jobb, nyugodtabb az életünk,
miközben minden csak elfedi azt, amit minden szereplő érez a regényben, hogy elmúlt az élete, és talán nem is volt boldog soha, ezért nem visszafele kell keresgélni a múltban, hogy valami jót találhassanak, hanem fejest kell ugrani az ismeretlenbe.
A regény leginkább mégis szerzői szempontból játssza ki a szabadságot: Cserna-Szabó nemcsak a nápolyi pizza mikrotörténetével, a fejezetindító összefoglalókban vagy a vadásztársaság által bömböltetett Slayerben jelenik meg, hanem az elbeszélői szerkezetben, ami több szálon indul, és ahogy Aladár, az elbeszélés is folyamatosan dobja le rabláncait. A végeredmény egy sok szálon induló, pörgős, dühös történet arról, hogy sajnos senki mást, csak magunkat okolhatjuk az elrontott életünkért, ami még egy diszfunkcionális család esetében is azt jelenti, hogy sok az áldozat. Az Extra Dry igaz történet a középosztályról, ami mindig felfele igyekszik, de sehova nem jut, mert amikor elképzelik az életet, akkor azt a terhek és az elvárások minden esetben megmérgezik.
Kádár, nyilasok, pezsgő, szex, vuhani denevér, prostitúció, Aladár Liza nevű lányának rajzai, amelyek az ártatlanság nézőpontjából mesélik el a család széthullását, női ruhában smároló férfi, egy kiégett Mikulás a Fókusz című bulvárműsorban - minden is van az Extra Dryban, de ezek a hangos és látványos dolgok is csak azért történnek, mert Cserna-Szabó a szereplői lelkének legmélyére, az elfojtások fortyogó magjához akar eljutni. Ahova évtizedek óta lerakódnak a sérelmek, a csalódások, a vesztes meccsek, ahonnan jó régen elindult az a folyamat, aminek végeredményeképp Aladár visszafordíthatatlanul beszürkült.
