A kétezres évek második felében pedig már éppen úgy tűnt, hogy kimúló félben van a tomboló zombiőrület. 2010-ben azonban a The Walking Dead példátlanul sikeres sorozatadaptációja új életet lehelt a témába. Azóta szinte nem is akad a szórakoztatóiparnak és popkultúrának olyan szeglete, amit ne bolygatott volna meg egy jó kis zombiapokalipszis. Húsevő élőholttá váltak a Marvel-hősök, majd nemrég a DC-karakterek, folyamatosan érkeztek a jobb-rosszabb zombifilmek, de még két könyv erejéig a Star Wars világát is elérték a halálból visszatért rohamosztagosok és egyéb lények. Alternatívaként pedig ott vannak a valós történelmi környezetbe helyezett zombitörténetek, vagy éppen, amikor ismert irodalmi alkotásokban támadnak fel a halottak. Így például egy filmben már Abraham Lincoln is megküzdött a holtak seregével, vagy a Kingdom of Gods webképregényen alapuló A királyság titkai című sorozatban a 16. századi Koreát fenyegetik a veszedelmes holtak. De sokan emlékezhetnek még a Büszkeség és balítélet meg a zombik című könyvre (amiből szintén létezik film), vagy itthonról a Nyugat+zombik képregényre, amiben a nyugatos írók kaszabolták a zombikat. Bíró regénye azonban egy kevésbé ismert képregénnyel, az Aftershock kiadóhoz tartozó Pestilence-szel állítható leginkább párhuzamban. Ugyanis mindkettőben a 14. század közepén pusztító fekete halál helyébe lépnek a feltámadottak.
A regény abból az alapötletből indul ki, hogy mi lett volna, ha Anjou Lajos és serege a nápolyi bosszúhadjárat után hazatérve nem a pestist, hanem a zombikórt terjesztette volna el. Bár az ötlet önmagában nem a legeredetibb, de Bíró szerencsére a lehető legjobb stílusban és egyedi ízeket hozzáadva közelítette meg a témát. Ugyan a regényben nem derül fény a ragály pontos eredetére, de annyi azért kiderül, hogy biológiai fegyverként vetették be. Ahogy a könyv alcíme is mutatja, egy apokrif rémlátomásról van szó, ennek megfelelően egészen hiteles képet kaphatunk a korszakról. Ez talán el is várható egy elsősorban történelmi regényekben utazó írótól. A cselekmény első része valós eseményeket dolgoz fel, hogy aztán a történelmi hitelesség fokozatosan átadja helyét a fantasztikumnak, amiből végül egy egészen őrült, vériszamós, rendkívül jól működő elegy keveredik. Ebben a tekintetben akár Dan Simmons Terrorjának is testvérregényének tekinthető.
Bár az ötletben meg lett volna a lehetőség, hogy csupán gegként használja az élőholtakat, erről szerencsére szó sincs. Bíró elegánsan kerüli ki a hatásvadászat csapdáját akkor is, amikor valós személyek, vagy éppen gyerekek kerülnek meredek helyzetbe a könyv lapjain. Ezzel együtt pedig sikerül egy végig feszült, erőteljes, valódi súllyal bíró, minden nevetségességtől mentes, kriptaszagú és gyomorforgató atmoszférát teremtenie, ami azért egy cseppnyi humort mégis tartalmaz.
A megjelenés furcsa időzítésének köszönhetően pedig úgy tűnhet, hogy akarva-akaratlanul még a jelenre is reflektál.
„Mindenkit ugyanazok a kérdések foglalkoztattak: mi ez az egész, ami körülöttük történik, honnan jött, és meddig tart még? Vége lesz-e valaha egyáltalán? Vajon a többi királyság is hasonlóképpen járt, és most egész Európában, netán az egész teremtett világon élőholtak garázdálkodnak? Mit forgat a fejében a király? Mi a terve? Hiszen kétségkívül van terve! Az nem lehet, hogy csak ül az üres termeiben, és nem tesz semmit!
Egyesek a zsidókat és más tisztátalanokat okolták – hiszen, mint mondták, az lehetetlen, hogy az egész csak úgy, magától megtörtént! Valami oka egész biztosan van, hogy az Úr rájuk szabadította ezt a… Na de mit is pontosan? Tisztítótüzet? Próbatételt? Bármi is ez, hangoztatták páran, a tízparancsolat szigorúbb betartásával talán soha nem történik meg.
Az efféle hagymázas fantáziálást az okosabbak úgy kerülték, mint magukat a holtakat. De hát, mint mindig, az okosabbak voltak kevesebben – és a többség hamarosan zúgolódni kezdett. Rendes fejadagokat, bőséges ellátmányt követeltek, és az sem hatotta meg őket, hogy az ősz végéig már így sem tűntek elegendőnek a készletek.”
Még ha néhol érezhető is a könyv ajánlásában említett írók hatása, és az, hogy Bíró némileg elhagyta komfortzónáját, az idei felhozatalnak egy méltán emlékezetes pontja lehet a Lázár evangéliuma. Az író stílusos, ízes, mégis könnyedén befogadható prózája, valamint a sajátos környezet pedig egy olyan olvasmányélményt teremt, ami nem ereszti könnyen az olvasót.
