A Terrort senki nem élte túl a sarkvidéken

A Terrort senki nem élte túl a sarkvidéken

.konyvesblog. | 2018. március 19. |

amcs-the-terror-adapted-from-the-dan-simmons-novel.jpg

A műfajok nem gettók – mondta egyik interjújában Dan Simmons és elég csak a fő művét, a díjakkal elhalmozott, kultikus Hyperion - sorozatot elővennünk, hogy lássuk, miként igyekszik a hagyományos műfaji kereteket fellazítani. Terror című regényben is ez a kísérletező kedv köszön vissza. Az Amerikában 2007-ben megjelent könyv az északi-sarki Franklin-expedíció történetét meséli újra, a kötetben a klasszikus történelmi regény elemei vegyülnek a gótikus horror eszközeivel, miközben az egész némi ősi, eszkimó mitológiával van fűszerezve. A hazai megjelenés aktualitását az adja, hogy a könyv alapján készült sorozatot - amelyet Ridley Scott produceri bábáskodása alatt Magyarországon forgattak - március 29-étől kezdi el vetíteni az AMC csatorna.

A brit Sir John Franklin 1845-ben indult el kéthajónyi legénységével az Északi-sarkra, hogy a világon elsőként utat találjon a misztikus Északnyugati átjárón. Az átjáró jelentőségét jelzi, hogy az angol Admiralitás 20 ezer fontot ajánlott annak, aki elsőként hajózik át az Északi-sark addig feltáratlan területén, hisz az új útvonallal jelentősen lerövidülhetett volna az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti hajóút hossza, ami jelentősen megkönnyítette volna a gyarmatokkal való kapcsolattartást. A Franklin-expedíció a feladat fontosságához mérten a kor csúcstechnológiájával volt felszerelve. Két hajó, a Terror és az Erebus indult útnak - előbbi a részeges, ír Francis Crozier, utóbbi a háborús hős, James Fitzjames irányítása alatt - a fedélzetükön több mint százhúsz fős legénységgel, a gyomrukban több évre elegendő élelmiszerrel megrakodva, amelynek nagy része az akkor újdonságnak számító konzervként volt elraktározva. A hajók megerősített vázú csatahajók voltak, amelyeket a szintén újdonságnak számító gőzhajtással is felszereltek, hogyha szükséges, annak segítségével törjenek át a jégen.  

Dan Simmons: Terror

Fordította: Farkas Veronika, Agave, 2018, 720 oldal, 5980 HUF

 

Azonban Franklin hajói így is nehezen haladtak az egyre inkább összesűrűsödő jégtáblák között, mígnem az expedíció végleg megrekedt a befagyott tengeren, a Vilmos király-sziget közelében, ahol a résztvevőknek különösen mostoha körülményekkel kellett szembenézniük. Odakint a sarkvidéki tél miatt mínusz 40-50 fokos hideg és fél évig tartó éjszaka, a hajón pedig egyre kevesebb és rosszabb minőségű élelmiszer, ami miatt egyre többeken jelentek meg a skorbut tünetei. Ráadásul az expedíció túlságosan későn állapodott meg a konzervek beszállítójával, aki a kapkodó gyártás közben nem ügyelt kellően a konzervek megfelelő forrasztására, emiatt a legénység egy része szimplán ólommérgezést kapott.    

Simmons azonban úgy vélhette, ennyi megpróbáltatás még nem elég ahhoz, hogy érdemben meg tudjon tölteni több, mint 700 oldalt, ezért a történethez hozzáadott egy csonkolt nyelvű, Némaság kisasszonynak elnevezett eszkimó boszorkányt, aki apja halála után verődik a legénységhez, illetve egy termetes, jegesmedve-szerű rémet, ami a Hyperion kérlelhetetlen Shrike-ját idéző módszerességgel kezdi el levadászni és felfalni a megrekedt legénységet.

Terror fenyegeti a sarkvidéki expedíciót

Azoknak a férfiaknak, akik a britek Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt - a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján -, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás...

A tragédiával végződő expedíció részleteiről keveset tudunk - akit érdekelnek ezek a részletek, itt tud utánuk olvasni -, a hézagokat pedig Simmons képzelőereje töltötte ki, aminek köszönhetően a Terror egy komplex, sokszor sokkoló, de helyenként meglepően lírai regény lett. Az amerikai szerző a kötet végén hosszan sorolja azokat a forrásokat, amelyekből az írás során merített, a nagyszabású kutatómunka és a nagy ismeretanyag pedig meglátszik a könyvön. A szerző a viktoriánus hajózás rengeteg apró részletét villantotta fel az elbeszélésben, ami ettől rendkívül részletgazdag és erős atmoszférájú lett, és a hajósélet horrorisztikus kulisszák közötti ábrázolásában felveszi a versenyt George R. R. Martin Lázálom című regényével is, amit korábban mi is nagyon szerettünk.

Ugyanakkor pont a részletek elburjánzása válik a könyv kárára. Abba, ahogy a szereplők hosszan értekeznek Darwinról és a regényidőben újdonságnak ható elméletéről, nem nehéz belelátnunk Simmons megalomániáját, nehogy kihagyjon bármilyen jópofa érdekességet, amit a kutatómunkája során olvasott. Vagy ott vannak az intertextuális utalások, amelyeket az amerikai író előszeretettel használ műveiben (lásd Hyperion: John Keats, Canterburyi mesék; illetve Ílion- Olümposz: Homérosz, Shakespeare). Itt Simmons egy hosszú részt szentel annak, hogy Poe A vörös halál álarca című novellája előtt tisztelegjen, de pont ez a rész érződik a legkevésbé sikerültnek. Eleve a regény közepén az oldalak nagy része azzal telik, hogy a legénység várja a tavasz beköszöntét, amikor a jég fellazul és útjára engedi a hajókat. Az elbeszélés ezen szakaszában a rém vissza-visszatérő támadásaira hárul a feladat, hogy az olvasó figyelmét fenntartsa, de mivel ezek a támadások főként a névtelen mellékszereplőket érik, nem alakul ki a kellő feszültség.

the-terror.jpg

Poe mellett Thomas Hobbes Leviatánja kap még hangsúlyos szerepet.

Az élet magányos, nehéz, brutális és rövid

idézi a könyvből Crozier, aki Franklin korai halála után kerül a parancsnoki székbe. Az ír tiszt, akit származása és alkoholizmusa miatt mellőz az Admiralitás, Simmons narratívájában éles ellentétet képez a mélyen vallásos Franklinnel. Míg előbbi felelősségteljes és kompetens, utóbbi inkább egy arrogáns flótás, akinek önérzetessége és kulturális etnocentrizmusa a hajókat a jég fogságába juttatta. Crozier veszi át az expedíció vezetőjének a helyét a legénységnek tartandó vasárnapi miséken is, ahol a Biblia helyett a Leviatánból olvas fel passzusokat, amelyet egyhamar egyfajta vallásos áhítat kezd körbevenni a legénység részéről.

Ő [Corizer kapitány] tudott valamit, amit az emberei nem; méghozzá azt, hogy az ördög, ami meg akarja ölni őket idefent, az Ördög Birodalmában, nemcsak az a fehér bundás valami, ami egyesével megöli és megeszi őket, hanem minden – a hajthatatlan hideg, a jég szorítása, az elektromos viharok, a fókák, bálnák, madarak, rozmárok és egyéb állatok hátborzongató hiánya, a jégmező folyamatos mozgása, a szilárd, fehér tengeren végigkúszó jéghegyek, amelyek még egy hajónyi nyílt csatornát sem hagynak maguk mögött, a jégtorlaszok váratlan, fehér földrengéshez hasonló felrobbanása, a csillagok tánca, a hevenyészve lezárt konzervek, amelyek szép lassan méreggé váltak, a soha el nem érkező nyarak, a soha meg nem nyíló csatornák – minden. A jégen tomboló szörnyeteg csak egy manifesztációja az Ördögnek a sok, életükre törő lény közül. És ami azt akarja, hogy szenvedjenek.

Simmons rendkívül plasztikusan dokumentálja ezeknek a férfiaknak a szenvedéseit, különösen, mikor a tavasz csak nem akar beköszönteni és a legyengült, szedett-vedett legénység fogyatkozó készletekkel elindul, hogy maguk húzta szánokkal keljenek át a befagyott tengeren. De a legénység előtti akadályok nem merülnek ki a külső körülményekben, hiszen a helyzetük romlásával egyre több kérdést kell megoldaniuk. Mi legyen a betegek sorsa, hátrahagyjuk-e a sebesülteket, felmerülhet-e a kannibalizmus mint szükségszerű alternatíva? Ugyanakkor Simmons megmutatja, hogy az ember embernek nemcsak farkasa lehet, hanem sokszor az utolsó mentsvára is. A regény egyszerre villantja fel az ember legjobb és legrosszabb oldalát is, és mindezt úgy, hogy a főbb szereplők sorsát többször mellbevágóan zárja le. 

A könyvben a Franklin-expedíció megpróbáltatásai mintegy a természet büntetése a nyugati civilizáció hatalomvágyáért és mohóságáért. Az expedíció eltűnése után számtalan mentőcsapat indult a hajók felkutatására, de egyik sem talált túlélőket, és a Terror is csak pár éve került elő. A sors fintora, hogy az egyik, Robert McClure által vezetett mentőcsapat a túlélők utáni kutatás közben felfedezte az Északnyugati átjárót és sikeresen áthajózott rajta. Mivel az átjáró csak az év egy részében hajózható, sosem tudta betölteni a neki szánt szerepet, jelentősége pedig a Panama-csatorna megnyitásával teljesen visszaszorult. Manapság főként turistalátványosság, amelyen több ezer dollárért bárki luxuskörülmények között hajózhat át. 

Szerző: Sas Csaba

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.