Fotó: Valuska Gábor
Zombik, Balaton, a kerítés meg a #metoo – markánsan vagy jelzésértékűen mindegyik jelen van Térey János új regényében, a Káli holtakban, melyet csütörtök este mutattak be a Margón. A holtak ez esetben élők, már amennyiben élőholtak, hiszen Térey hőse, egy Csáky Alex nevű fiatal színész épp egy zombisorozatot forgat a Káli-medencében. Veiszer Alinda rögtön neki is szegezi a kérdést az írónak, hogy készült-e valós zombiforgatókönyv, de Térey a Walking Deadért rajongók, majd abból kiábrándulók szívét tovább sajdítva közölte, hogy nem, csak ehhez a regényhez írta meg a szkriptet. Idénymunkát akart ugyanis adni a hősének, és mivel a szinglifilmek helyett inkább a zombisnak van most szezonja, így adta magát a téma és a műfaj. Egy gyors coming out-tal azért elismerte, hogy a zombik helyett hamarabb nézne meg egy thrillert, de ez nem tartotta vissza attól, hogy az élőhalottas meta-moziját a Káli-medencébe helyezze el. És miért pont oda? Mert úgy általában ott tudnánk a legkevésbé elképzelni. Térey szerint bár a Káli-medencének nincs szüksége semmiféle utólag ráaggatott címkére, mint amilyen a magyar Provence meg Toscana, azt nem nagyon vitatta, hogy regénye egyben az elmúlt években kifejlett Káli-kultusz kritikájaként is olvasható.
Veiszer Alinda azon felvetésére, hogy a zombiműfaj alapvetően társadalomkritikus, Térey közölte, hogy a zombikat „nem léha játéknak” szánta, majd a történelmi régmúltra visszautalva közölte azt is, hogy az a táj számára az életrevalóság szimbóluma. Térey a medence önmagán túlmutató jellegzetességei közé sorolta még, hogy a legkülönbözőbb világnézetű emberek is jól megférnek egy káli asztalnál: „Több ilyen kultúrtáj kellene.” Veiszer a regényben szereplő kerítést szóba hozva arra volt kíváncsi, mennyi ebben az áthallás, mire Térey elmondta, hogy ez a kerítés nem AZ, de ettől függetlenül a regény foglalkozik a kerítés aspektusaival, és Esterházyt idézte, aki megmondta, hogy előbb-utóbb a kerítést is be fogjuk keríteni. A beszélgetést Trokán Nóra és Patkós Márton felolvasása szakította meg, akik fővárosi színészként fővárosi színészek bőrébe bújtak, majd vallottak saját tapasztalataikról, éjfélkor csöngő telefonokról meg rendezőkről, „akikhez nem megyünk”. Trokán Nóra az előbbire azt mondta, vele még nem történt hasonló („de hallottam már ilyet”), utóbbi kapcsán pedig felemlegette, hogy fontos megtanulni nemet mondani.
Ha valaki eddig nem ismerte a Térey-életművet, most annak is kiderült, hogy az író abszolút testközelből ismeri a színházi közeget, hiszen tizenhat éve dolgozik színházaknak, amibe a munka mellett rengeteg beszélgetés is belefért: „Hajnalokig tartó időt töltöttünk színészekkel – nem éreztem magam rosszul”. Ha valaki rendszeres színészinterjú-olvasó, akkor lehet majd egy kis déjà vu-je, hiszen a regényben vendégszövegek is találhatók, de Veiszer Alinda felvetésére az író leszögezte, hogy egységes nyelvi szövetet és gondolati világot akart létrehozni, a regény „nem copy-paste üzemmódban készült”, de volt olyan nyelvi fordulat, amit átvett a színészinterjúkból, például:
„Szeretem a kihívásokat”
Térey elárulta, hogy mindig akart írni egy balatoni regényt, egy művészregényt és egy olyat, ami egy filmforgatásról szól. Nagyon foglalkoztatják a művészi dilemmák, hogy mi az, amit még el lehet vállalni („Van olyan mennyiségű reklámfilm, amiből még büntetlenül vissza lehet jönni”), és a maga részéről elmondta, hogy olyan munkát nem vállal el, amiről azt érzi, hogy neki ahhoz íróként nincs köze. A regényben egyébként a Hamlethez Trianon adja a keretet, mire Térey közölte, hogy ő ezzel nem viccel: „Úgy érzem, hogy ez működne egy előadásban”, nem úgy, mint a black metal Haramiák („Ahogy én megírtam, úgy legalábbis nem.”). A regényben említés szintjén megjelenik a #metoo is, de nem a Marton-ügy. Térey azt mondta, nem hagyhatta ki a zaklatási ügyeket, hiszen a színházat nehéz elképzelni konfliktusok nélkül, ebbe pedig beletartozik a nemek közötti konfliktus is. Szóba került még az író térképek iránti rajongása is (a könyv előzékére két térkép is került, egy a Káli-medencéről, egy másik pedig Kolozsvárról), amit Térey a gyerekkori Verne-olvasásokra vezet vissza.
