Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve, fordította: Petrikovics Edit
Typotex Kiadó, 2013, 272 oldal, 2490 HUF
Mindegy, hogy jó nők, tökéletes szeretők, vagy csak simán boldogok akarunk lenni, tanácsadókönyvek garmadája próbálja megmondani, hogyan csináljuk. De mi van, ha hatalomra vágyunk, leigáznánk a szófogadatlanokat, halott reggae-zenészek születésnapját nyilvánítanánk állami ünneppé, hónapokat neveznénk el a saját anyánkról, és másodpercenként kilencven euróval növelnénk a vagyonunkat? Mostantól erre is van megoldás, méghozzá alig drágábban, mint egy megvásárolt szavazat. A hét könyve Mikal Hem politikai szatírája, a Kezdő diktátorok kézikönyve.
A norvég író, újságíró nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy elindítson minket a diktátorrá válás hol hosszú és gyötrelmes, hol meg vér nélküli és meglepően sima útján. Tíz egyszerű lépésben tálalja a teendőinket, épp úgy, ahogy a női magazinok tárgyalják kéthavonta a tökéletes párkapcsolat titkát. Hem azt ígéri, ha követjük az útmutatásait, minden esélyünk megvan arra, hogy igazán emlékezetes egyeduralkodókká váljunk, de ne legyenek kétségeink. Istennek lenni nehéz, de diktátornak lenni még nehezebb. Épp olyan ritkán jön össze, mint a tökéletes párkapcsolat - de legalább sokáig tart.
A diktátor is ember
Hem nem ítélkezik a tapasztalt diktátorok módszerei felett, helyette elrettentő példák sorozatával próbálja megakadályozni, hogy hasonló hibákat kövessünk el, mint ők. Nemcsak a trónig vagy az elnöki székig vezető útra lát el hasznos tanácsokkal, de abban is segít, hogy évtizedekig a helyünkön tudjunk maradni. Hiszen, ahogy egy nagy előd, Yoweri Museveni is vallja, „minél tovább vagy hatalmon, annál többet tanulsz”. A szerző ismerteti a puccskirobbantás fortélyait, elárulja, hogyan nyerjünk biztosan választást, hogyan halmozzunk fel tetemes vagyont a lehet legkisebb erőfeszítéssel, milyen módszerekkel hallgattassuk el a méltatlankodó népet, milyen autóval furikáztassuk magunkat, de még azt is, mikor szálljunk ki a bizniszből, és vonuljunk vissza a francia Riviérára.
Sőt még divattanácsokat is osztogat, hiszen az sem mindegy, milyen öltözékben félemlítjük meg politikai ellenfeleinket. Lehetünk kitüntetéssel telepakolt, klasszikus stílusú diktátorok, mint Pinochet, kopottan sikkesek, mint Castro, öltözhetünk flitterekkel telepakolt paradicsommadárnak, mint Bokassa, feszíthetünk hazánk tradicionális öltözékeiben, mint III. Mswati, de ha fontosabb dolgunk is van a tükör előtt parádézásnál, felhúzhatjuk Kim Dzsongil szürke tréningruháját. A megfelelő stílus kiválasztásához elég végigtanulmányoznunk a könyv fotómellékletét.
Ha se időd, se kedved, hogy órákat tölts a „biztos módszer” megismerésével, íme a siker receptje, röviden.
- Keress egy országot, ahol uralkodhatsz. Az ország kiválasztásánál járj el nagyon körültekintően, korántsem biztos, hogy a hazádban megfelelőek a feltételek. Ne feledd, „sokkal nehezebb diktátorként érvényesülni egy mélyen gyökerező demokráciában, mint egy olyan országban, ahol eleve autoriter rezsim uralkodik.” (19.o.)
- Robbants ki puccsot, szerezz külföldi támogatást, és tégy meg mindent, hogy megnyerd a választásokat. Például ügyelj arra, hogy a megfelelő emberekkel számoltasd a szavazatokat. „Az embereknek egyenlőségjelet kell tenniük közéd és az állam közé: nélküled nincs állam.” (71.o.)
- Tedd rá a kezed a médiára, szivárogtasd be eszméidet a tananyagba, írj könyvet, állíttass magadról szobrot, tegyél róla, hogy ellenlábasaidnak véletlenül nyoma vesszen, esetleg teremts jóléti államot, hogy a népet ne érdekeljék a mocskos üzleteid. Tanulj a legnagyobbaktól, például az észak-koreai Kim családtól. „A propaganda leghatékonyabb módszerei közé tartozik a lakosság feltüzelése egy külső ellenséggel szemben és az alapvető nacionalista és rasszista ösztönre való apellálás.” (60.o.)
- Tartsd meg a hatalmat, és élvezd az egyeduralkodással járó előnyöket. „A pénzhasználat módjának nem kell összhangban állnia az ország gazdasági helyzetével. Hogy a lakosság egyébként nyomorog, még nem jelenti azt, hogy te ne élhetnél dekadens és gondtalan életet. Épp ellenkezőleg, mint a nép feje és vezércsillaga, fontos, hogy jelezd a távolságot és hangsúlyozd, hogy államfőként jobbat érdemelsz az átlagos halandóknál.” (121.o.)
(Ha már az első pontnál elakadtál, akkor sem kell búsulnod. Elég, ha jó családba házasodsz. Még szerencsésebb, ha jó családba születsz.)
A hatalom a legtökéletesebb afrodiziákum
A Kezdő diktátorok kézikönyve nem különösebben vicces vagy szellemes, de mosolygás nélkül nehéz megállni a felvonultatott uralkodók képtelen ötleteit és reakcióit. Türkénbasi például azzal az indokkal tiltotta le a sminket a televíziós műsorvezető nők arcáról, hogy kimázolva nem tudná őket megkülönböztetni a férfiaktól. Bokassa a hétköznapokon történő dobolástól mászott falra – az első adandó alkalommal tett is róla, hogy csend legyen. Kim Dzsongil pedig nem érte be azzal, hogy Kedves Vezérként tisztelik, ezért Észak-Korea nagy anyjaként is előszeretettel emlegette magát.
A politikai bulvárra vágyókat a diktátorok szexuális szokásairól és celeb-életmódjáról szóló fejezetek szolgálják ki - Kadhafi fia Beyoncére rázta, Idi Amin hipszter volt, Egyenlítői-Guinea „playboyhercege” az amerikai rapperlányt, Eve-t fűzögette, az üzbég elnök kisebbik lánya, Lola pedig a jótékonysági rendezvényeken mosta tisztára országa pénzét. A szaúdi uralkodók hivatásosokkal és férfiakkal szeretik (Szaúd-Arábiában a homoszexualitást halálbüntetéssel sújtják), a szváziföldi III. Mswati pedig jól megtermett bikákkal. (Erektált királyi hímvesszőkért lapozz a 167. oldalra.)
Ha az olcsó nők és drága autók begyűjtésénél komolyabb céljaid vannak, lehetsz például író, hiszen az egyeduralkodás irodalmi szempontból is kifizetődő. „A diktátorok mellesleg számos előnnyel rendelkeznek más feltörekvő írókkal szemben. Példának okáért nem kell kiadókat bombázniuk a kézirataikkal, melyekért cserébe csak megalázó visszautasítások sora érkezik. Kicsi a veszélye annak, hogy valakinek legyen mersze visszautasítani a könyvedet, és amennyiben mégis problémád lenne a kiadókkal, egyszerűen alapítasz egy állami nyomdát.” (171. o.) Saját igédet pedig akár külföldön, sőt a világűrben is hirdetheted. (A nagy Türkménbasi például csak akkor engedte, hogy külföldi cégek folytassanak üzleti tevékenységet az országában, ha saját nyelvükre fordíttatják le könyvét, a Ruhnamát, 2005 nyarán pedig egy orosz rakétával földkörüli pályára állíttatta a művet.) Sőt, ha ahhoz van kedved, istent is játszhatsz, és átírhatod a miatyánk szövegét, mint Haiti Papa Doc-ja. „(…) vidd őket a kísértésbe, és gyűlöletük súlya alatt ne szabadítsd meg őket a gonosztól.” (87.o.)
Slágeres kezdőlökés
Politikai szatírát piacra dobni egy olyan időszakban, amikor a hírek örkényi abszurdja az egekbe tornászta a tűréshatárt, nem biztos, hogy kifizetődő. Ha a szerző a világ legdemokratikusabb országának kikiáltott Norvégiából érkezik, akkor viszont nincs min csodálkozni. Hem könyve rögtönzött történelemlecke - elmélyült tudást ugyan nem ad, de annyit épp megtudunk belőle, ami ahhoz kell, hogy ne jöjjünk zavarba, ha egyeduralkodásunk első napján egy néhai vagy még mindig regnáló kollégánkhoz hasonlítják módszereinket.
Hiába a hangzatosabbnál hangzatosabb, sokkolóbbnál sokkolóbb történetek, a könyv nem nevezhető ismeretterjesztőnek - a benne felhalmozott információmennyiség egy célirányos guglizással megismerhető. Pedig a szerző már gyerekkorában testközelből nézhette, hogy kormányoz egy diktátor - több évig élt Mugabe Zimbabwéjében. „Mindenkit becsaphatsz néhányszor, sőt valakit egész idő alatt becsaphatsz, de nem verhetsz át egész idő alatt mindenkit” – vallotta a diktátorságot még alulról sem súroló Abraham Lincoln. (58. o.) Hem olvasatában ez az állítás így szól: „Ha nem is verhetsz át egész idő alatt mindenkit, sokakkal hosszú időn keresztül mégis a bolondját járathatod.” Ő csak tudja, közel háromszáz oldalon ezt tette. Mentségére szóljon, hogy ha végigrágjuk magunkat a könyvén, nem érjük be a felszín kapargatásával.
A hét könyvei voltak:
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem
Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Thomas Pynchon: Beépített hiba
Hem stílusa alig csiszoltabb, mint a fényes papírra nyomott magazinok tanácsadórovataié, hol személyeskedő hangnemet üt meg, hol pedig száraz vagy testnedvekkel érdekesebbé tett tényeket sorol. Hogy akkor miért landolt mégis a Hét könyve rovatban? Mert minden felszínessége ellenére fontos témát feszeget, a diktatúrákról értekező tanulmányköteteknél sokkal könnyebben fogyasztható, és felkelti az érdeklődést egy minden bizarrsága ellenére mégis izgalmas, és nagyon is aktuális problémával szemben.
A könyv leginkább bevezetés az egyeduralomba, csak akkor kezdjünk bele, ha van időnk minden információfoszlányt, és fél sorban megírt érdekességet lenyomozni. Különben könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy órák óta diktátorok irodalmi művei után kutakodunk, vagy már tizedszer indítjuk el Szváziföld legidősebb hercegnőjének, Pashunak a dalait.
