Egy feltörekvő strici naplója

Kiss Orsi | 2013. szeptember 20. |

Iceberg Slim: Strici voltam, fordította: Pintér Ferenc

Európa Könyvkiadó, 2013, 392 oldal, 3600 HUF

het_konyve1.JPG

„Fekete vagy, és gyönyörű. A verebek nem tudnak ellenállni neked. Be vannak zsongva, és tele a tárcájuk. Kérj elsőre egy százast, de fogadd el a tízet is! Lefelé mehetsz az árral, fölfelé ne próbálkozz! Soha ne menj fel senkinek a lakására! Aki legalább egy húszast csenget, azt felviheted a Martinba, ott lesz az utcában, ahová költözünk! Mindig próbálj mihamarabb kikeveredni az autókból! Gyorsan csavard ki a verebet, és kérj felárat egy újabb menetért! A neved Mary Jones. Van elég dudvám a vánkoscihában, hogy kihozzalak, ha kell. (…) Nos, ribanc, van esetleg valami, amit nem értesz?”

Egy múlt századi fekete strici részletgazdag egotripje a Strici voltam, Iceberg Slim eredetileg 1969-ben, magyarul pedig az Európa Kiadó Transz-sorozatának első köteteként most megjelent regénye. A címből és a fenti idézetből is jól látszik, hogy szerzője nem egy finomkodó alak, saját bevallása szerint is durva, keresetlen, sőt, kegyetlen. Ha érdekei úgy kívánják, drótfogasból hajlított korbáccsal veri meg a nőit, droggal tömi, és a „felveszed-elveszted-felveszed-elveszted” séma alapján csereberéli őket. Hogy hogyan jutott idáig, abban túl sok újdonság nincsen: boldogtalan, abuzált, érzelmileg kötődni képtelen kisgyerekből kezelhetetlen kamasz, majd fiatalon köztörvényes lesz, akinek már egészen korán más vágya sincsen, mint hogy nőket futtasson. Az ehhez szükséges iskolát a kor nagyágyúinál, például a Sweet Jones névre hallgató főstricinél járja ki, és elhatározásából még azok a jogerős büntetések sem zökkentik ki, melyeket időről időre az állam különböző börtöneiben kénytelen letölteni.

Embernek féreg, íróként ugyanakkor valami egészen rendkívülit alkotott Iceberg Slim. Lenyúlt ugyanis egészen mélyre, és láthatóvá tette az addig láthatatlant – a nagy kérdés azonban, hogy 2013-ban mi itt ezzel mit tudunk kezdeni. Történetének fókusza szinte természetszerűleg egyszemélyes, hiszen alanya és tárgya is ő maga. A folyamatosan cserélődő nők, de még életének olyan meghatározó szereplői is, mint az anyja, vagy a drogkereskedő- és stricihaverok, csak epizodisták lehetnek ebben a történetben. A körülötte élőkhöz fűződő ambivalens érzései („igaza lehetett annak az agyturkásznak a börtönben, aki azt mondta, hogy az anyám iránti tudattalan gyűlöletem miatt lettem strici”; „Még egyszer látnom kellett, mielőtt végleg elmegy. Tudnia kellett, hogy szeretem, hogy becsülöm őt mint anyát.”) helyzettől és lelkiállapottól függően hullámoznak, a kettősség pedig a narrációban is egész jól nyomon követhető.

Iceberg Slim ugyanis az aktor szerepéből könnyen vált a passzív szemlélőjébe. Hiszen miközben fröccsen a vér, csontok reccsennek, és az orrcimpák finoman megremegnek a felszippantott kokain hatása alatt, Slim szinte észrevétlenül bújik bele a mindentudó és mindenekfelett álló narrátor láthatatlan köpönyegébe, és távolságtartó objektivitással szemléli saját magát és tetteit („engem az utcai élet érzéketlenné tett mindez iránt”). Ez az állítólagos objektivitás azonban csak illúzió, a szerző tökéletesen elmossa a valóság és a fikció közötti határvonalat. Történetét az idő és a tér kettőse sem szorítja: a városokat hiába hívják New Yorknak, Chicagónak vagy New Orleansnak, a szereplők mindvégig egy kontúr nélküli és különösebb ismertetőjelek nélküli városi térben mozognak. Iceberg univerzuma ráadásul nem terjed a gettó falain túlra, így a körülötte zajló történelmi és társadalmi eseményekre is csak alig-alig reflektál (ami, ha abból indulunk ki, hogy a könyv a hatvanas évek második felében jelent meg először Amerikában, finoman szólva is fura). Szemléletes példája ennek Pearl Harbor lebombázása, amikor mentora, Sweet Jones a hír hallatán azon lamentál, hogy a háború a nők munkába állásával hosszú távon be fog tenni a stricik üzletmenetének.

A fekete-fehér dichotómia is leginkább ebben az összefüggésben érezteti a hatását: Iceberg ugyanis tudja, hogy csak úgy tudja megvetni a lábát a fehérek uralta világban, ha alaposan megkopasztja őket. Fiatalon megtanulja ugyanis, hogy a földi paradicsomnak nem lehet tagja akárki, „a belépésre csak kétféle útlevél jogosít fel: a fehér bőr vagy a vastag tárca”. Ehhez azonban még a lelket is kihajtja a hozzá tartozó, jobbára arctalan és névtelen lányokból, legyenek akár fehérek vagy éppen feketék.

A fekete múlt öröksége amúgy is csak nyomokban fedezhető fel, a stricikirály sajátos szabályrendszere és világnézete ugyanakkor valami egészen új értelmezést ad a fekete büszkeség fogalmának („Az igazság az, hogy ez a könyv a rabsorból felszabadult, büszke és agyafúrt niggerek fejében született. Ők nem vesztegették az időt. Torkig voltak vele, hogy a fehér ember gyapotját szedjék, és a pudvás seggét csókolgassák. Beléjük égtek a szolgaság évei, és amikor a városok megteltek velük, gyorsan feltalálták magukat.”).

Iceberg Slim tehát egyetlen határozott kézfogással lerántja olvasóit a stricilét legsötétebb bugyraiba, eközben azonban meglepően keveset tár fel saját magából, és ugyanígy hiányos marad annak a lelki folyamatnak a felfestése, amely végül a „jófiú” Slim megszületéséhez vezetett. A regény végén ugyanis Slim képletesen meghal, és megszületik Robert Beck, a regényíró, aki a hetvenes évektől ontotta magából a bestsellereket. Könyveiből még életében több mint hatmillió példányt adtak el, így a maga idejében Alex Haley (Gyökerek) után ő lett az egyik legkelendőbb afroamerikai író.

Részlet. „A lányos arcú pultos gyerek újabb teli üveg kólát tett elém. Kérdően néztem rá.
– Az a tökmag feka ribanc küldi neked az újabb kört – affektálta, és rámutatott egy lányra.
Én továbbra is csak őt néztem, és így feleltem:
– Figyelj, szivi, segíts, hogy képbe kerüljek! Kurva ez a csaj? Érti a dolgát? Tartozik valakihez?
A szája sarka megremegett, mintha elfojtana egy mosolyt. A szutykos törlőronggyal lassan maszatolni kezdte a tükörképemet a pulton, közben közelebb hajolt, és szinte suttogva mondta:
– Ez csak egy kiéhezett Saint Louis-i picsa. Afféle zizzent kamu kurva. Habüszti, kábé annyira kurva, mint én. Nem futtatja senki, úgy alapból egy szexállat. Három nokedli stricivel is lefeküdt, mielőtt idejött volna, vagy egy hónapja. Ha keményen fogod, megkereshet neked egy batárra valót a seggével. Nem több tizennyolc évesnél.
Kihámoztam egy zöldhasút, és a pultra tettem, hogy kifizessem a második kólát. A striciélet szabályai, melyeket a sitten megismertem, szinte beleégtek az agyamba.
– Mondd a ribancnak, hogy ne is álmodjon a farkamról – oktattam a pultost –, de arról lehet szó, hogy segítsek neki elrendezni az apró dolgokat, és ha ügyes lesz, ő foglalkozhat majd a nagy dolgokkal. Adj neki egy italt a számlámra.
A Wurlitzerből Ella Fitzgerald kis sárga kosárkája után nyekergett.”

Olvass bele a kötetbe itt.

A Strici voltam, akárhogy is nézzük, ma már nem több egyszerű kordokumentumnál: nem hökkent meg és nem csigáz fel, ahogy tehette azt az eredeti megjelenés idején. Hőse részletesen vall, de igazából nem bán meg semmit, a megtérés folyamatának megfejtését jobbára olvasóinak fantáziájára bízza a szerző. Mindezek ellenére mégis lebilincselő olvasmány: az Iceberg Slimből lett Robert Beck ugyanis egyenes és őszinte, prózája könnyen utat talál, távolságot tartani tőle nagyon nehéz.

Ahogy sokan nem is akarnak. Az utóbbi jó néhány évben a hip-hop és rap-szcénában igazi ikon lett, aki olyan zenészeket inspirált, mint Ice-T vagy Jay Z. Előbbi ráadásul még a művésznevét is Iceberg után választotta, és nem sajnálta sem a pénzt, sem a fáradságot, hogy példaképéről összehozza azt a közel 90 perces dokumentumfilmet, melyet Iceberg Slim: Egy strici portréja címmel idén nyáron mutattak be az Egyesült Államokban.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél