Talán sokakat meglepetésként ért, hogy a Nobel-díjas Krasznahorkai László hagyatéka nem Magyarországon, hanem Ausztriában, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található. A szerző még márciusban helyezte el külföldön a kéziratait, de a rangos elismerés kapcsán erre újra felfigyelt a sajtó. Viszont nem Krasznahorkai az egyetlen, aki így döntött: Esterházy Péter, Kertész Imre és Nádas Péter kéziratai is külföldi intézményekben találhatóak.
De miért őrzik külföldön a hazai írók levelezéseit és jegyzeteit? Ki dönt a hagyatékok elhelyezéséről? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.
Miért vinné valaki külföldre a hagyatékát?
Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb tendencia mutatkozik arra, hogy a legelismertebb íróink Bécsbe vagy Berlinbe viszik a kézirataikat. Erről általában a szerző, vagy halála esetén a családja dönt. Ritkán fordul elő, hogy egy magyar intézmény nem ad helyet az adott hagyatéknak; Faludy György esetében történt meg, hogy az elhelyezés helyett inkább elárverezték azt.
A külföldi elhelyezés pedig számos tényezőtől függ. A Népszava cikke szerint elsősorban politikai kérdésről van szó, hiszen a külföldi akadémiák jelentősebb, kiszámíthatóbb intézményi hátteret biztosíthatnak ezeknek az életműveknek. Emellett ezek az alkotók fontos külföldi kapcsolatokkal, szakmai háttérrel és olvasói bázissal rendelkeznek. Krasznahorkai László például így indokolta a döntését:
Krasznahorkai közép-európai szerzőként tekint magára, és hol Budapest közelében, hol Bécsben, hol Triesztben él. Művei erősen kötődnek az osztrák irodalomhoz, főleg Franz Kafka, Robert Musil és mindenekelőtt Thomas Bernhard alkotásaihoz”
– mondta Bernhard Fetz, az osztrák irodalmi múzeumhoz tartozó Irodalmi Archívum igazgatója a Népszavának.
Krasznahorkai László; Fotó: Clément Morin © Nobel Prize Outreach
A külföldön való elhelyezés ugyanakkor általában megnehezíti az életmű kutatását. A magyar kutatók sokszor nehezebben vagy egyáltalán nem tudnak hozzáférni ezekhez a kéziratokhoz, mivel egyes akadémiák nem teszik digitálisan elérhetővé a szövegeket, csupán helyben kutatható változatot biztosítanak. Ez pedig időbe és pénzbe kerül.
Négy ismert magyar író hagyatéka is külföldön van
Krasznahorkaival együtt már négyre bővült azoknak az ismert magyar íróknak a száma, akiknek jelentős hagyatékát külföldön őrzik. A sort még Kertész Imre indította el 2001-ben, amikor a Berlini Akadémia számára ajánlotta fel a kéziratait, ami akkor egy igen bátor és furcsa döntésnek számított. Senki nem tudott az intézményben magyarul, de így is befogadták. Nem sokkal később, 2002-ben Kertész megkapta az irodalmi Nobel-díjat, ám ennek ellenére is Berlinben maradtak az anyagai.
Az elmúlt 15 évben számos intézkedés indult a Kertész-anyagok megszerzésére, nevezetesen a 2017-ben indított, Schmidt Mária által vezetett Kertész Intézet, ami bár kizárólagosan képviseli az író hazai anyagainak kiadását, a tényleges hagyatékot nem birtokolja. Az továbbra is Berlinben található.
Kertész után Esterházy Péter és Nádas Péter is ugyanitt helyezte el az írásait. Előbbi esetében a szerző halála után, a család döntött így, mivel Esterházy Péter szoros kapcsolatot ápolt a berlini művész- és tudományos közösséggel. A hagyaték 2020-ban került Berlinbe, ezután interjút is készítettünk Werner Heegewaldttal, az Archívum igazgatójával.
Közel ötven év írói munkája, vázlatok, piszkozatok, kéziratok, szemelvények és megszámlálhatatlan levél – egyebek között ezt tartalmazta az a rengeteg doboz, amelynek átvételéről tavaly novemberben adott hírt a Berlini Művészeti Akadémia Archívuma. Utóbbi ad otthont Esterházy Péter irodalmi hagyatékának, amelynek rendszerezése már elkezdődött, de feldolgozása még évekig tarthat. Interjú Werner Heegewaldttal, a Berlini Művészeti Akadémia Archívumának igazgatójával.
Tovább olvasokNádas Péter pedig önként döntött úgy, hogy a német fővárosban szeretné őrizni az írásait; a hagyaték 2022-ben került Berlinbe. Akkorra már kialakult ott egy magyar írói közösség, aminek a tagja akart lenni, továbbá azt nyilatkozta, hogy őt korábban a magyaroktól senki nem kereste meg, viszont a németektől igen. Az archívum átadásán mi is jelen voltunk, ahol a szerző is indokolta a döntését:
Nádas elmondta azt is, hogy már három-négy rezsimet megélt – nem vett részt bennük, de megtapasztalta őket. »Nincs olyan hatalom, ami érdeklődik a munkám iránt, ennek örülök« – tette hozzá.”
„Berlin a mi Párizsunk”
A témában 2024 decemberében Berlin a mi Párizsunk – Magyar írók és hagyatékaik a Berlini Művészeti Akadémián címmel tartottak egy előadást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban: Madácsi-Laube Katalin, az Akadémia magyar gyűjteményét gondozó munkatársa mesélt arról – Esterházy Marcell szavait idézve –, hogy nincs megfelelő intézményi háttér Magyarországon arra, hogy tárolhassák ezeket az anyagokat, viszont Berlinben erre megvan a lehetőség.
De az is elhangzott, hogy a Berlini Akadémia hosszú múltra tekint vissza a magyar írók életművének gondozásában, ugyanis a második világháború után rengeteg magyart vettek fel a tagok közé, akik aztán a 70-es évektől kezdődően ösztöndíjjal utazhattak a német fővárosba. Elsőként Mészöly Miklós volt az Akadémia ösztöndíjasa, majd Konrád György, Nádas Péter és Kertész Imre.
Kertész Imre, Nádas Péter, Konrád György; Fotó: Wikipédia.
Tehát egy olyan irodalmi támogatási rendszer alakult ki a német fővárosban, amely hosszú távú kapcsolatot alakított ki meghatározó magyar szerzőkkel, akik később, bízva az Akadémia rendszerében, itt helyezték el a hagyatékukat.
Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és Radics Péter, a Digitális Irodalmi Akadémia vezetője tavaly decemberben azt nyilatkozták az Indexnek, hogy a hazai és a berlini rendszer is hasonlóan működik, és nem merülhetnek fel szakmai kifogások a magyarországi elhelyezéssel kapcsolatban, valamint hangsúlyozták, hogy a magyar kutatók munkáját nehezíti, ha nem itthon őrzik a szerzők szövegeit.
Mi lehet a megoldás?
Húzódjon bármilyen ok is a külföldi elhelyezés mögött, nem kellene szem elől téveszteni azt a célt, hogy a kutatók hozzáférjenek az anyagokhoz – például azzal, hogy ezeket online is elérhetővé teszi.
Schein Gábor javaslata szerint a magyar kormánynak kellene támogatást nyújtania ehhez a kutatóknak. De már az is előremutató lenne, ha a külföldi és a magyar intézmények között létrejönne valamifajta együttműködés, ami akár egy ösztöndíj formájában biztosítja, hogy magyar és külföldi kutatók közösen gondozzák a hagyatékot.
