Krétakör, Amorf Ördögök, Love Band, Terápia – Péterfy Bori nevét a kifinomult színházkedvelőktől a nyári fesztiválok közönségéig mindenki ismeri. Nincs viszont még egy olyan rajongója, akit annyira közel engedett volna magához, mint a ma már családtagnak számító író, Tóth Júlia Éva. Kettőjük sok száz órányi közös munkája, no és a Covid-időszak kellett ahhoz, hogy a Borikönyv, ez az őszinte, szórakoztató és felszabadító írás Péterfy Bori eddigi életének, pályájának, s úgy általában az elmúlt három évtized hazai underground szcénájának dokumentálásán túl valami többre is vállalkozzon. Leültesse a dívát a színpad szélére, aki aztán, néha maga is rácsodálkozva a történtekre, úgy sztorizik fordulatos életéről, mintha éppen csak neked mesélne.
Tóth Júlia Éva: Borikönyv (részlet)
Amikor 2007 áprilisában leálltunk az Amorffal, mert úgy érezte Tövisházi Ambrus – zenekarvezető, zeneszerző, producertársam –, hogy elfáradt a projekt, és új vizekre akar evezni velem, pont kapóra jött egy müpás felkérés, ahova ugyan az Amorf Ördögöket hívták, de Ambrus azt mondta, hogy oda már az új Bori-zenekar megy, aminek akkor még nem volt meg a mostani neve. A Müpa előtt kicsivel már elindult ez a projekt, mert a Futó utcai West-Balkánban már volt egy első koncertünk Péterfy Bori és a Jakuzák néven. Illetve volt még egy ilyen elő-előkoncert Debrecenben is, de az első igazi nagy koncertet a Müpában a Honvéd Férfikarral és Lovasival kiegészülve tartottuk. A számlista nagyon mix volt, mert az akkor még meg nem jelent 1-es lemezünk számain kívül Amorf Ördögök-dalokat is játszottunk. Ambrus már korábban eldöntötte, hogy egyszer csinál velem egy olyan projektet, ami kifejezetten rám épül, és ahol a dalok a hangomra szabva egy teljesen új világot képviselnek. Ennek a formációnak végül jelmeztervező barátnőm, Nagy Fruzsina találta ki a ma ismert nevét, neki volt az ötlete a Love Band, az első jellegzetes lemezborítónkat is ő rajzolta meg végül. Az első lemez arculatának elkészülése alatt végig mellettem volt, isteni látványvilágokat képes megálmodni, és ő lett ennek az egész albumnak a gazdája, illetve a férjem, aki később rengeteget segített a vizuális tartalmakban. Fruzsival a Hajolj bele a hajamba klipet is együtt csináltuk, ő tervezte a jelmezt, és ő írogatta a szövegeket a nyelvemre és a karomra. A klipet Dávid és a legjobb barátja, Nagy Gergő fotós, grafikus rendezte, aki később Fruzsi férje lett.
Szóval 2007 tavaszán hivatalosan is elstartolt a Péterfy Bori & Love Band. Piszok szerencsés időszakban történt mindez, mert ekkor indult mind a legendás Petőfi Rádió, ami végre magyar alternatív zenét is játszott, mind az MTV – Music Channel Hungary. Az első adás legelső klipje a Labamba volt.
A mi underground zenei generációnk rengeteget köszönhet az akkori Petőfinek. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra kezdték el játszani a számainkat a rádióban.
Nagyon hiányzott egy ilyen típusú női karakter a hazai popszakmából.
(A sors fintora, hogy pár évvel később, mikor a rádió ismét arculatot váltott, azt mondták a sajtótájékoztatón, hogy az új számainkat azért nem játsszák, mert „Péterfy Bori nem illik bele a Rádió egységes nőképébe”.)
Ambrus is abszolút megújult, és egy friss zenei hangzást hozott létre, ami azonnal betalált. Százszázalékosan önazonos lemezt raktunk össze, erős szövegekkel, amihez a nők és a férfiak is ugyanúgy tudtak kapcsolódni. Ma is szenvedélyes szeretet övezi a rajongóink részéről, tényleg ikonikus lemez lett. Euforikus volt mindezt átélni, különösen a Krétakör megszűnésével bennem kialakult vákuum után. Hirtelen vége lett a folyamatos külföldi utazásnak, repülőn ülésnek. A Krétakör nagyon zárt társulat volt, éjjel-nappal együtt voltunk, havi húsz-huszonöt előadásunk volt, fantasztikus darabokat vittünk színre együtt, amiket most mind el kellett temetni, A jég kivételével.
Nehéz helyzet volt, de megint jött az, ami mindig: a legdurvább mélypontra következett valami olyannyira szuper új korszak, amit nem is sejtettem korábban. Azt tanultam meg a pályám során, hogy ha nem ragadsz bele a mélybe, ahova épp kerültél, hanem azt mondod, hogy oké, elfogadom, ez van, mi a következő lépés, akkor valami sokkal felemelőbb szakasz kezdődik el, mint ami korábban volt. Lelkileg és fizikailag készenlétben voltam, hogy bármit is hoz az élet, azt nyitott szívvel fogadom.
A zenekarunk első időszaka tényleg mesébe illő volt. Pillanatok alatt hihetetlen érdeklődés lett irántam és a számaink iránt. Mindennap interjúk, címlapfotózások, rajongói levelek tömkelege az IWIW-en és postán, az utcán rendre megállítottak, és valahogy mindenki ránk volt kíváncsi. Nagyon jópofa volt ez az egész, mert addigra már felnőtt nő voltam, aki mögött egy kerek színházi karrier állt. Érdekes volt ilyen szemmel és legfőképpen harminc pluszosként találkozni a népszerűség ezen arcával. Vicces volt, hogy addigra kábé bejártam a fél világot a Krétakörrel, egy csomó darabban szerepeltem, rengeteg mindent eljátszottam különböző produkciókban, filmekben, színdarabokban, mégis
egyik napról a másikra én lettem az egész ország számára az a nő, akinek bele kell hajolni meg dúdolni a hajába.
Kívülről néztem, mi is történik velem valójában. Egyszer csak a semmiből férfiak és nők százai írták le nekem legbensőbb titkaikat, és öntötték ki szívüket – és ez így van még ma is. Egyes férfiak például hosszú leveleket küldtek arról, hogy én vagyok életük szerelme, sokan még a közös jövőnket is megtervezték. Ezt sosem értettem a rajongásban, nagyon furcsa volt. A csajoknak meg egyszeriben lettem példakép és rajongott díva. Ez a rengeteg üzenet nagyon megható és jó érzés volt, miként az is, ahogy koncert után odajöttek, és elmondták egyesével a történeteiket.
Hirtelen nagyon sok koncertünk lett, és eleinte még én is kerestem a helyem a frontnő szerepében. Eleve durva volt, hogy kapásból egy nagy müpás koncerttel debütáltunk. Remegtem, és azt éreztem, el fogok ájulni a színpadon. Végül iszonyú jó hangulatú buli lett, és mi is megérezhettük élőben az új számok erejét.
A Petőfi Rádió által felpörgetett zenekarokra szinte észrevétlenül ráépült a ma már jól ismert fesztiválkultúra. Másfél év koncertezés után már a VOLT Fesztivál nagyszínpadán kellett játszanunk úgy, hogy nem volt füles monitorom, normális mikrofonom, nemhogy zsinór nélküli… Nem volt saját keverőnk sem, és egy csomó mindenünk még nagyon kezdetleges volt. Sőt akkor még azt se nagyon tudtam, mit kell kérni a technikustól a két monitorládába, hogy jól halljam magam koncert közben. Borzasztó volt, mert amikor elléptem a ládák elől, az akkori csodás gitárosunk, Mészáros Ádi süvítő dark gitárzenéjét hallottam magam helyett, és persze olyan hamis lettem egyből, hogy szörnyű. Abban az időben még szó sem volt arról, hogy beugorjak a tömegbe – amit, ha lehet, azóta sosem hagyok ki koncerten –, vagy valamire felmászva énekeljek, hiszen eleve kötött a mikrofon „köldökzsinór”-ja. Aztán persze sokat invesztáltunk abba az évek során, hogy minden tekintetben profi zenekarrá váljunk. De kezdetben csak az számított, hogy mögöttem volt a zseniális zenekarom, szuper zenészekkel, akikkel olyan erősek és boldogok voltunk, hogy ez velünk megtörténik – kábé leszartuk a pillanatnyi hiányosságainkat. Meg kellett élni minden percet, azt, hogy ez a VOLT nagyszínpad, és kettővel utánunk világsztárok fognak fellépni; ott állt előttünk sok ezer ember, akik kíváncsiak ránk, imádnak minket, és éneklik a számainkat.
Aztán persze én is rácsodálkoztam, hogy „híres” lettem, és ez számos vicces pillanatot szült. Mondjuk, amikor először voltam megfejtés valami tévés vagy internetes kvízjátékban, vagy amikor szilveszterkor társasoztunk a barátokkal, és szintén a zenekarunk volt a feladvány. Utóbbi nagyon megmaradt, mert szenzációs volt, ahogy az ellenfél csapat sugdolózott meg fészkelődött, mivel nekem kellett elmagyarázniuk a saját zenekaromat; nyilván nem is feltételeztem, hogy a zenekarunk feladvány lehet, ezért nem is találtam ki.
Ebben az időben nem tudtam úgy taxiba szállni, hogy ne jegyezze meg a taxis, hogy: „Jajj, kisasszony, ki ne szívja a vérem!” Ők ugye egész nap rádiót hallgatnak, ezért az összes taxis tudta, ki vagyok. Bosszantott is, hogy amikor kivettek a rádiós játszásból, egyre kevesebb taxis ismert fel…
