Kiskamasznak lenni nagyjából olyan egyszerű, mint gólyalábbal balettozni. Hát még, ha az ember nem átlagos kamasz, hanem egy patinás boszorkányképző tanulója, és a varázserejét is kordában kell tartani! A minden új boszorkánytanulónak kiutalt kölyökmacskáról nem is beszélve.
Szerényi Mildred a legrosszabb diák Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján. Az ő kalandjait követhetjük végig nyolc köteten keresztül. Az első rész – a Botcsinálta boszi – 2023 januárjában jelent meg a Móra Kiadónál,
a most érkező, A botcsinálta boszi a tengernél pedig már a negyedik.
Az első könyvet a 2021-ben elhunyt szerző saját iskolai élményeire alapozva írta 18 évesen, amelyet több kiadói elutasítás után 24 éves korában jelentetett meg az Allison & Busby.
Mildred, a kétbalkezes boszorkánynövendék hamar belopta magát a brit gyerekek szívébe, akik könnyen tudtak azonosulni az igazán életszerű karakterrel. A sorozat, amelynek nyolcadik kötete 2018-ban jelent meg, generációk számára jelentett támaszt, és egy olyan könyvet, ami megnyitja a kaput a rendszeres olvasók világa felé.
Egyes vélemények szerint J. K. Rowlingot is inspirálhatta a Harry Potter megírásakor.
Jill Murphy hét éven felülieknek szóló ifjúsági regényének köteteit az első rész 1974-es megjelenése óta több mint ötmillió példányban adták el világszerte. 1986 óta több tévéfilm és sorozat készült belőle. Legutóbbi feldolgozása a Netflix gyártásában jelent meg 2017-ben. A magyar nézők a Netflix-adaptáció mellett a Duna TV műsorán is beleshetnek a boszorkányakadémia hétköznapjaiba.
És hogy miről szól a negyedik rész? Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiájának osztálya egyhetes kirándulásra indul a tengerpartra. Szerényi Mildred, az iskola botcsinálta boszija azonban úgy érzi, nem hagyhatja cserben kedvenc cicáját, Cirmit. Macska a vízparton? Természetesen ezúttal sem kell sokáig várni a bajra... Olvass bele!
Jill Murphy: A botcsinálta boszi a tengernél (részlet)
Fordító: Magyari Andrea
Első fejezet
Amikor Kotkot kisasszony Boszorkányakadémiájának a tanulói visszatértek a nyári félévre, hatalmas hóvihar fogadta őket.
Az iskolaév két félévből állt: a téli szemeszter szeptembertől január végéig tartott, a nyári pedig márciusban kezdődött, és júliusban ért véget. Mindkét félév öt hónapból állt tehát, és képzelhetitek, milyen csigalassan teltek a középső hónapok, amikor minden perc legalább egy órának tűnt, és a fény még csak nem is pislákolt az alagút végén.
A lányok megszokták ugyan, hogy a tavaszi félév elején még zord az idő, de ez azért még nekik is sok volt.
Kotkot kisasszony, a melegszívű igazgatónő az irodája ablakából nézte, ahogy a lányok egyesével vagy éppen párban megérkeznek, miközben harcot vívnak az időjárással: a köpenyük kifordul, a nyári ruhájukat meg zászlóként csattogtatja a süvítő szél.
Az egyik szürke-sárga hófelhő mögül, seprűjén némi hóval, egy macskával és egy táskával, mindazonáltal a szemeszter új nyári egyenruhájában előbukkant Szerényi Mildred másodéves tanuló, aki már az első évben kiérdemelte a „botcsinálta boszi” becenevet.
Cirok tanárnő (Mildredék félelmetesen szigorú osztályfőnöke) úgy gondolta, hogy a régi egyenruha túlságosan hivalkodó, és meggyőzte Kotkot kisasszonyt, hogy sokkal jobban illik a lányokhoz egy szép, egyszerű, sima fekete ruha. Az igazgatónő igyekezett elkerülni mindenfajta összetűzést, főleg Cirok kisasszonnyal, így hát most is jámboran rábólintott a javaslatra, bár a lelke mélyén sajnálta a régi egyenruhát. A lányok pedig gurultak a nevetéstől, amikor meghallották, hogy valakinek, még ha az Cirok kisasszony is,
egyáltalán eszébe juthat ilyesmi, hogy a régi egyenruhájuk túlságosan „hivalkodó” lenne.
Mire Mildred átrepült a kapun, és végre az iskolaudvarra ért, már úgy érezte, hogy ráfagyott a seprűnyélre. Hátrafordult, hogy lássa, megvan-e még a cirmosa, mivel a szegény pára továbbra sem szokta meg a repülést, és egész úton úgy nyávogott, mintha nyúznák. Így hát amint megkezdték a leszállást, már ugrott is le a seprűnyélről, magával rántva Mildredet, aki a seprűtárolók mellé lapátolt hóbuckák egyikében landolt. Az udvar valamennyire szélvédett volt, így Mildred egy kis ideig ott maradt a hóban fekve, hogy kifújja magát, és nézte, ahogy a többiek is sorban földet érnek – valamivel sikeresebben, mint ő.
– Jaj, C-c-cirmi, m-m-mindig bajt csinálsz! – korholta a kislány a macskát fogvacogva. – Nem csoda, hogy semmilyen eredményt nem tudok felmutatni ilyen macskával az oldalamon!
Cirmi erre megrázta magát, mire Mildred arcát még jobban belepte a hó. A süvege pereméről jégcsapok lógtak, a cica bundájára is csaknem ráfagyott már a víz. Mi tagadás, szánalmas látványt nyújtottak.
– Maud, te vagy az? – kiáltotta végül Mildred, amikor meglátta, hogy egy másik seprűnyélen egy nagy bugyor, mellette meg egy táska közeledik, majd pár méterrel arrébb földet ér.
– Mili! – hallatszott ekkor. Mildred ezer közül is felismerte volna a legjobb barátnője hangját.
– Mit szólsz ehhez az időjáráshoz? Még hogy nyári szemeszter!
Mildred felkászálódott, leporolta magát, majd a bőröndjét és seprűjét maga után vonszolva odacaplatott Maudhoz. Cirmi közben elfoglalta szokásos helyét Mildred vállán, és úgy tekeredett a nyaka köré, mint egy finom, meleg szőrgallér.
– Szerinted kivételesen hajlandóak lesznek befűteni? – reménykedett Mildred.
– Kizárt – rázta a fejét Maud. – Tudod, milyenek. „Jót tesz a friss, hideg levegő”, meg hasonlók. És akkor még nem beszéltünk az egyenruháról. Könyörgöm, hogy lehet egy pepita ruhát „hivalkodónak” nevezni?!
Az udvar hamarosan megtelt a visszatérő lányokkal, akik fázósan topogtak a hóban, és azt remélték, hogy kivételesen nem az udvaron tartják majd az évnyitót, ahogy általában. Úgy festettek a hófödte tájban, mint egy csapat ázott varjú.
Aztán kinyílt a bejárati ajtó, és Szenthy Ethel jelent meg, Mildredék osztálytársa, aki arról volt híres, hogy mindig túl akart tenni mindenkin, főleg Mildreden.
Ethel egy darab papírt tartott a kezében, amelyet aztán feltűzött az ajtóra.
A papíron ez állt:
Az épületbe engedély nélkül BELÉPNI TILOS!
Sorakozó az udvaron. A csengőszó után mindenki egyesével vonuljon a ruhatárba, ahol lerakhatja a csomagját. Utána gyülekező a nagyteremben.
– Megmondtam – morgott Maud. – Csak tudnám, Ethel hogy jutott be, ha nekünk itt kell fagyoskodni?! Erre azért kíváncsi lennék. Minket itt jéggé fagyasztanak, ő bezzeg bent melegszik, mint aki jól végezte dolgát!
– Nézd, most meg nekünk integet – tette hozzá Mildred.
– Szerényi Mildred! – kiabált Ethel, de egy lépést sem tágított az ajtótól. – Kotkot kisasszony kéri, hogy azonnal menj az igazgatóiba! Úgy látom, megint nem sokáig bírtad, hogy ne csinálj valami hülyeséget! – vigyorgott gonoszkásan Ethel. – Hány perce is vagy itt, öt?
Azzal grimaszolt egyet, majd eltűnt.
– Jaj, Maud, Kotkot kisasszony biztos látta, milyen bénán szálltam le megint – sápítozott Mildred. – De legalább ilyenkor hagyna békén, amikor amúgy is süvít a szél, meg hóvihar van.
– Nem baj, Mili – vigasztalta barátnőjét Maud. – Kivételesen most irigyellek. Az ő irodájában biztos ég a tűz, és legalább felmelegszel. Amúgy szerintem nem is a leszállás miatt hívat. Lehet, hogy teljesen másról van szó, valami jó dologról.
– Valami jó dologról, na persze! – kuncogott hitetlenül Mildred. – Na mindegy, megyek, és meghallgatom, mit csináltam megint rosszul. Addig keresd meg Enidet, már biztosan megérkezett.
Enid volt a harmadik jó barátjuk.
– Rendben – bólintott Maud. – Akkor sok szerencsét!
Mildred felnyalábolta a bőröndjét meg a seprűjét, és megindult a hófödte lépcső felé, pár pillanat múlva pedig eltűnt a súlyos bejárati ajtó mögött.
Második fejezet
Az iskola épületében sem volt sokkal melegebb, mint a hólepte udvaron. A keskeny ablakréseket nem üvegezték be, így a hosszú folyosó ablakpárkányaiban kupacban állt a hó. Mildred csigalassan tartott a folyosó végén lévő igazgatói iroda felé, hogy minél később kelljen belépnie és meghallgatnia, mit olvasnak megint a fejére, alig tíz perccel az után, hogy megkezdődött a félév.
Halkan kopogtatott, és remélte, hogy az igazgatónő meg se hallja.
– Bújj be! – kiabált ki Kotkot kisasszony vidám hangon. Mildred benyitott, és ott találta az igazgatónőt, amint a kandallóban lobogó tűz mellett üldögél.
– Gyere csak, kedvesem – invitálta beljebb a lányt Kotkot kisasszony. – Melegedj meg, hiszen halálra fagytál! Beszédem van veled. Micsoda idő, hát mit szólsz te ehhez?
– Igen, Kotkot kisasszony – válaszolta engedelmesen Mildred, és kicsit engedett a torkában a szorítás, mivel az igazgatónő egyáltalán nem tűnt mérgesnek. Lehet, hogy mégis csak „valami jó dolog” miatt hívatta, ahogy Maud jósolta…
Mildred hálásan ereszkedett le a tűz melletti székre, mire Cirmi azonnal leugrott a válláról, és összegömbölyödött a padlón, olyan közel a tűzhöz, hogy szinte megpörkölődött a bundája.
– Cirmi, azonnal gyere vissza! – csettintett neki Mildred.
A cica azonban annyira élvezte a meleget, hogy rá se hederített a gazdájára. Nemcsak Cirmi bundájáról kezdett leolvadni a jég, hanem Mildred süvegéről is potyogni kezdtek a jégcsapok; egyszerre három is lehullott a padlóra, halk csilingeléssel.
– Ide figyelj, gyermekem! – kulcsolta össze a kezét az igazgatónő, és komolyan nézett Mildredre. – A cicádról akartam veled beszélni. Aranyos kis macska, szó se róla.
– Igen, Kotkot kisasszony! – felelte lelkesen Mildred. – Tényleg annyira édes! Lehet, hogy nem annyira jó, már úgy értem, akármit csinálok vele, mindent rosszul csinál, és hát még mindig retteg a seprűnyélen, de amúgy nagyon jó természete van, és…
– Igen, drágám – szakította félbe a lányt az igazgatónő. – Én is tudom, hogy nagyon kedves kis jószág, de hát láttam, ahogy az előbb leszálltál, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy a macskád miatt csaknem lezuhantál a seprűről. Az az igazság, hogy nem sok hasznát venni szegénynek, még akkor se, ha jó természetű, és hát lássuk be, a kinézete is… Ha valahol meg kell jelennünk, kész katasztrófa, ahogy a karmával kapaszkodik, és elterül a seprűnyélen, miközben az összes többi macska elegánsan ül már – kivéve persze az elsőévesek macskáit, de hát az még megbocsátható. A tied meg valahogy nem tudott kinőni a kismacskaságból, nem igaz? Meg aztán színben is elüt a többiektől, furcsán fest, hogy ő az egyedüli cirmos a fekete macskák közt.
Mildred fejében ekkor szólalt meg a vészcsengő. Újabb jégcsap esett le a süvegéről, és az ölében landolt.
– Szóval, gyermekem, arra jutottam, hogy sokkal nagyobb hasznodra válna egy rendes, fekete macska, ami megfelel a szabályzatnak is – folytatta Kotkot kisasszony. – Az egyik harmadévesünk, Gyanús Gyopár úgy döntött, inkább Ötszögi kisasszony Akadémiáján folytatja a tanulmányait. Egy rendkívül jól idomított macskát hagyott itt nekünk, Ötszögi kisasszonynál ugyanis baglyokat használnak, úgyhogy a cicának nem sok hasznát venné. Ha akarod, a tiéd lehet.
Mildred döbbenten nézett az igazgatónőre. Felkapta Cirmit a kandalló mellől, és nedves, minden hivalkodástól mentes nyári ruhájához szorította, miközben a süvegéről a padlóra hullott a maradék jégcsap.
– De akkor mi lesz Cirmivel, Kotkot kisasszony, kérem? – kiáltott fel. – Mármint persze köszönöm szépen, hogy rám tetszett gondolni, de hát már majdnem két éve velem van, és szüksége van rám. Főleg, hogy nem is túl okos szegény, de én nagyon szeretem!
Kotkot kisasszony elnézően mosolygott Mildredre. Szinte megsajnálta a kislányt, ahogy ott állt a ruhájáról leolvadt víztócsában csuromvizesen,
szívéhez szorítva a szánalmas kis macskát.
– Egy percig se aggódj miatta, drágám – nyugtatgatta a lányt Kotkot kisasszony. – Tápióka kisasszony, a szakácsnő épp ma reggel mondta, hogy a konyhán nagyon elszaporodtak az egerek, és hasznát venné egy jó egerész macskának. Szerintem Cirmi tökéletesen el fogja látni ezt a feladatot, nem gondolod? A konyhán az sem baj, ha nem teljesen fekete, nincs annyira szem előtt.
– De Kotkot kisasszony, kérem – hebegte Mildred. – Cirmi fél az egerektől! Ő nem fog tudni…
– Ugyan már, kislányom! – nevetett erre Kotkot kisasszony. – Olyan macska nincs, amelyik félne az egerektől! Micsoda képtelenség! Kislányom, szerintem tényleg sokat javulna a tanulmányi eredményed, ha magadhoz vennéd Gyopár macskáját. Cirmi meg, hidd el, remekül fogja érezni magát a konyhán! Egész nap egerészhet, ha meg elfáradt, megpihen majd a tűzhelynél. Most menj szépen, Tápióka kisasszony már vár. Épp most beszéltem vele. Siess, nehogy elkéss az iskolagyűlésről! A földszinten egy kosárban megtalálod az új macskádat, Tápióka kisasszony majd segít.
– Igen, Kotkot kisasszony. Köszönöm szépen.
Mildrednek minden erejére szüksége volt, hogy ne sírja el magát. Még szorosabban a mellkasára vonta Cirmit, és a jó meleg irodából kilépett a folyosóra, ahol az arcába csapott a jeges szél.
