Kairó iránt nem maradsz közömbös: vagy megszereted, vagy megutálod

Kairó iránt nem maradsz közömbös: vagy megszereted, vagy megutálod

A mesés Kelet - ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A '70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes sors jut osztályrészül, mire a mindenhol jelen lévő sivatagi homok alatt sikerül - a végzet (kiszmet) által vezérelve - a valódi kincsre rálelnie. Olvass bele Dejan Tiago Stankovic regényébe!

Könyves Magazin |
Dejan Tiago Stankovic
A Nílus színe – A kiszmet regénye
Ford. Bognár Antal, Európa, 2023, 376 oldal
-

Arnának vallástalan fehér nőként kell helytállnia az Ezeregyéjszaka dzsinnjeit sem nélkülöző, fantasztikus hiedelmekkel és szokásokkal teli, a nyomornegyedeket és a dúsgazdag kiváltságosok palotáit egyaránt magába foglaló, mindvégig idegen, muszlim arab metropoliszban. A félelmet és szabályokat nem ismerő taxisok, baksisért kezüket nyújtó utcai kéregetők, a házak felügyeletét ellátó núbiai boábok, szemétből és szemétben élő zabalinok bazári rengetegében oázisként tűnik fel számára a Nílus közrefogta sziget Zamalek városrészében működő kis antikvárium. Ahol a fáraók hagyatékán túl az élet csodás történeteivel is megismerteti a régiségkereskedő Koszta.

Dejan Tiago-Stanković 1965-ben született Belgrádban; szerb és portugál nyelvű író és műfordító. Az építészdiplomája megszerzése után Londonba költözött, ahol hat évig illegális bevándorlóként próbált megélni, ám a hosszú téli éjszakák miatt inkább Portugáliába tette át székhelyét, s meg is kapta a portugál állampolgárságot. José Saramago, Ivo Andrić, Miloš Crnjanski, Dragoslav Mihailović és Fernando Pessoa műveinek fordítása után 2012-ben állt elő első novelláskötetével, Odakle sam bila više nisam i druge lisabonske priče (Már nem vagyok ott, ahonnan jöttem és más lisszaboni történetek) címmel. Több szerb és brit díjat elnyert, Estoril című háborús regénye 2015-ben jelent meg, melyet 2020-ban az egyiptomi élményein alapuló A Nílus színe követett, aminek sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy egy év alatt hat kiadást ért meg szerbül, több nyelvre is lefordították, és 2021-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Dejan Tiago Stankovic: A Nílus színe – A kiszmet regénye (részlet)

Fordította Bognár Antal

Kairó

A Szahara határtalansága, az ország irdatlan hossza és Kairó kiterjedése három olyan felfoghatatlan dimenzió, ami legjobban akkor érzékelhető, ha az ember éjjel érkezik repülőgépen déli irányból, Fekete-Afrika felől. Ezt látni kell. Napnyugta után akkor alattunk a sivatag tintaszín tengerré sötétül, Egyiptom pedig villanyfényes pántlika benne. Repülünk, a gép órákon át követi a sötétségben a fények kanyargós csipkeszalagját, és amikor már azt képzelnéd, hogy ennek soha nem szakad vége, a fények hatalmas érkoszorúvá futnak szét, akár valami kerekded csillagrendszer. Ez Kairó. 

Kairót vagy megszereted, vagy megutálod.

Az évek során én mind a kettőt megtapasztaltam.

Arab nyelven Kairó Kahirának hangzik, ami annyit tesz: a Győzedelmes. Pontosabban Bajnoknő, mert a városnév az arabban nőnemű, úgyhogy Kairót minden városok anyjának nevezik. 

Kairó nappal forró, éjszaka sötét. Utcái egyformán hepehupásak ott is, ahol aszfaltosak, ott is, ahol földút halad. Légyrajos mészárszékek, zsíros lepény kebabbal, az útszélen összedolgozó koldusok hada, ez Kairó. A városközpont afrikai Párizsra hajazna, de megvan a régi csársija is Kairónak, az iszlám és a kopt bolti negyed, bazárok, és ezerszám dzsámik, medreszék, templomok, meg a világon a legrégebbinek vehető egyetem, amely mégsem az, mert hitoktatási jellegével a korszerű nyugati mércék szerint nem minősülhetett egyetemnek. Kairónak számos hídja ível át a Níluson, melynek partjánál szállodák felhőkarcolói sorakoznak. Zsúfolt lakónegyedek labirintusai, szűk, tekervényes sikátorok, szegénynegyedek viskói, szutykos közök és a megfertőződés iszonyata, ez is Kairó. 

Kairó a karavánok útvonalainak kereszteződésében nőtt ki a földből, ahol mindig kereskedtek, kötekedtek, mindig találtattak teázás közben alkudozó kalmárok, mindig adódott alkalom a kérdezősködésre a hogylét felől és hálaadásra az Úrnak a jó egészségért. 

Kairó, az sok-sok, kis padon hűsölő férfiember és a négy fal őrizte asszonynép. Kairó, az számtalan, az ablakrácsok takarásából kileső szempár. Olyan emberek városa Kairó, akiknek Uruk előtt hódolva bütyök nő a homlokuk közepére. 

Kairónak tartozékai az ágakon fennakadt nejlonzacskók és a járdán szétdobált cigarettacsikkek, a Níluson hangtalanul sikló, háromszög alakú vitorlák meg a virágárus, aki felsöpri a járdát a boltja előtt és fellocsolja, hogy enyhítse a forróságot. Olykor pedig Kairó forgatagában valaki külföldinek néz, és odanyújtja a markát könyöradományért, mondván: Welcome to Egypt!

Akkor sem tudták megmondani, még csak megközelítőleg sem, hány lelket számlálhat Kairó, ez mind a mai napig kérdéses, mert nincs mód az összeszámlálásukra; annak idején volt egy becslés tízmillióról, a beáramlás pedig mind erősebb, a város népe sokasodik, és mindenfelől özönlenek belé, azt tartják, már vagy húszmilliónyian vagy még többen lehetnek. No de ez csak találgatás. Biztosra csak annyi vehető, Kairóban oly sok az ember, hogy sokan a szabad ég alatt éjszakáznak, tetőkön, temetőkben húzzák meg magukat, még sincs elegendő fekhely ahhoz, hogy mindenki azonos időben térjen nyugovóra, ezért felváltva alszanak. Következésképp Kairó utcái a nap és az éj minden szakában népesek. Eleinte furcsállod, aztán hozzászoksz, 

mint ahogy hozzászoksz a homokhoz a fogad közt, a porhoz a szemed sarkában, a perzselő napsütéshez.

Egy szép név: Arna

– Arna a nevem.

– Ana?

– Arna. Benne r-rel.

– Arna? Milyen név az?

Erre azt mondom nekik: Szép. 

Mire az emberek rendszerint elnevetik magukat, és azt firtatják: nem hogy milyen, de kié? 

Azt felelem: az enyém. 

Nem incselkedés. Tény, hogy valóban ritka név az Arna, úgy lehet, egészen egyedi, én eddig soha nem hallottam, hogy rajtam kívül más is viseli. Anya szentül hitte, ószláv eredetű, fogalmam sincs, honnan vette ezt, kitől hallotta, talán ő találta ki, mindenesetre szép név.

Bevett szokásom egyiptológusként bemutatkozni, noha ez, szigorúan véve, nem egészen így van. Képzettségem szerint művészettörténész volnék, és kezdetben a középkori Európával foglalkoztam. 

A sors játéka, hogy egyiptológus lett belőlem, mivelhogy munkás éveim javát régiségkereskedőként Kairóban töltöttem. Ott sajátítottam el e mesterséget a szakma legkiválóbbjától, s tettem szert kiterjedt tapasztalatokra mindenben, aminek az egyiptomi művészethez köze van – ilyen értelemben egyiptológus vagyok. A hieroglifák olvasásában járatlan vagyok, de őszintén szólva én bizony kételkedem benne, hogy bárki is képes a pontos megfejtésükre, túl sok a tapogatózás a jelentésük körül. 

Alex meg én, hála istennek, még nem szorulunk rá senkire, épek és egészségesek vagyunk. Mióta ő nyugdíjba ment, ennek már kis híján tíz éve, Portugáliába költöztünk, mérsékelt égövre, természetközelbe; 

azzal foglalkozunk, ami a nyugalmunkra szolgál.

Én beduin ékszerekkel, Alex golfozik. Vannak barátaink, többnyire hasonló korú párok. Ünnepeken, temetéseken találkozunk össze, mindegyiken kevesebben. Különben nem unatkozunk. Hétköznap, mikor a nyugdíjasok szoktak, teniszezünk, párosban, az nem jár annyi futkározással, meg hát nem is tétre megy a játék, inkább csak ütögetünk a háló fölött. Ami az egészséget illeti, mondom, jól szolgál, nekem gyengül a hallásom, de minél rosszabbul hallok, annál jobban tetszik, nem kell hallgatnom más öregeket, hogyha a betegeskedésük miatt sopánkodnak és az orvosi vizsgálataikat teregetik ki. A három lányunk viseli gondunkat. Fel-felhívnak bennünket telefonon, kérdezősködnek felőlünk. Ahányan vannak, annyifelé széledtek szét, családosak, egyik házas, a másik elvált, a harmadik újra férjhez ment, hat unokánk van, amikor egyszerre látogatnak el, alig férnek el a házban. Ez mind ritkábban fordul elő, jobb is így, túlságosan fárasztó.

Nabila is velünk van.

Zátony a folyó hordalékán 

Hatalmas kör a térképen Kairó, melyet középen, délről észak felé tartva, átszel a Nílus, és ó- meg újvárosra osztja. A folyó a város közepén hosszúkás szigetet ölel körül, Gezira a neve, három híd köti össze a vízen átívelve keleten a központtal és az óvárossal, másik három a mellékágon át nyugaton Új-Kairó lakótelepeivel, mögöttük húzódik a távolban a Gízai-fennsík a nagy piramisokkal. Ha a Nílus völgye szalag formájú oázis, Gezira külön oázis ebben az oázisban. Mióta az emberi faj létezik, egyedei itt sertepertélnek a Nílus mentén, anyagi tanújeleit hagyva létüknek és alkotó képzeletüknek ezen a körülhatárolt területen, amelyek a száraz éghajlati viszonyok folytán tartósan fennmaradnak. 

Ezért aztán Egyiptomban jóval több régészeti leletre bukkanni, mint bárhol másutt,

akárhol kezdenek kaparászni a régészek, sírhelyekre, mumifikálódott emberi és állati tetemekre, ékszerekre és talizmánokra, közönséges használati és kegytárgyakra lelnek. 

Más helyszínektől eltérően Gezirán nincsenek archeológiai lelőhelyek, mert hordalék alkotta zátonyként keletkezett a folyómeder megállapodása után, alig százvalahány éve lakják, amióta nincsenek nagy áradások. Ezért aztán, amikor Gezirán többemeletes házak alapozásához leverik a cölöpöket, senki sem számít olyasmire, hogy valamelyik fáraó tőrje vagy pecsétje kerülhet elő, a felszín alatt itt csak iszap van, amit összehordva a vízáramlás szigetet alkotott, termékeny és nedvdús talajjal, melyen a növényzet úgy pezsdül, mint sehol másutt, úgyhogy eleinte az is volt, palántakert, mint a francia neve is elárulja – Le Jardin des Plantes –, mielőtt Gezira lett volna belőle. 

A sziget szélessége egy kilométer sincsen, a két csúcs között a hossza megvan négy is. Déli részén gyéren állnak az épületek: az új operaház, a kilencvenemeletes Kairó-torony meg néhány szálloda, a terület javarészt zöldfelület, amit parkok és a gyarmati korszak maradványaként itt maradt gezirai sportklub golf- és teniszpályái alkotnak. A másik, az északi felét a két vízpart között fel az északi csúcsig, egymást keresztező utcákból álló, sűrűn lakott lakónegyed tölti ki. Úgy nevezik: Zamalek, vagy ahogyan az egyiptomiak mondják, el-Zamalek. Ez a mi negyedünk. 

Amikor Kairóba telepedtünk, nem állt szándékunkban olyan sokáig ott tartózkodni, ha úgy lett volna, nyomban megvásárolunk egy lakást, ahelyett, hogy bérlünk, de hát négy évvel számoltunk, aztán meghosszabbítottuk egyszer, majd még néhányszor, és bár gyakran szóba került az elmenetelünk, párszor majdhogynem valóra is vált, a férjemmel egyre-másra ott ragadtunk jó húsz esztendőre, mindvégig Zamalekben lakva. Én ott is dolgoztam. 

Zamalek legrégebbi épületei a gyarmati időkbeli villák a tizenkilencedik századból,

némelyik elhagyatott, mások még családi házként szolgálnak, vagy átalakítva nagykövetségi rezidenciának, magániskolának vagy óvodának gazdagok gyerekei számára. Az újabb épületeket többé-kevésbé tervszerűen a huszadik században emelték, úgyhogy itt semmi sem túlságosan régi, különösképp egyiptomi mércével, de minden iszonyatosan koszos, és a lepusztultság benyomását kelti. Egyiptomban ugyanis a karbantartásnak és a takarításnak nem tulajdonítanak nagy fontosságot, mégpedig két okból: először is olyan nagy szárazság van és úgy tűz a nap, hogy minden szutyok egykettőre elporlik, úgy kiszárad, hogy semmi csíra meg nem marad benne. Másfelől ha valaha valaki meg is próbálta óvni magát a portól, fáradozása hiábavalónak bizonyult, megmenekülni a portól, mely éjjel-nappal ülepszik, eszünkbe juttatva, hogy ez itt a sivatag, képtelenség. 

Zamalekben az utcák fölé vaskos törzsű, girbegurba ágú fák lombjai borulnak, a portákat magas falak övezik, a kertekben, amelyeket benőttek a piros hibiszkusz cserjéi, árnyékos szegletek húzódnak meg. Mindenhol érezni a Nílus közelségét, hiszen bármerre indulnál, a vízpartra vezet az út. A víz felől a légáramlat felhatol az utcákon, végigseper az aszfalton, ezért aztán ott a legtikkasztóbb sivatagi forróságban is valamivel elviselhetőbb, hűvösebb van, mint másutt a városban. 

Zamalek nevéhez fűződik továbbá mindaz, ami kilóg Kairóból: a jól szituált külföldiek kolóniái, a galériák és a művészek. Valóban a legfelkapottabb része volt Zamalek Kairónak, és noha már nem egészen így van, sohasem ment ki egészen a divatból, következésképp más, kevésbé szerencsés városrészekkel ellentétben soha nem kopott meg teljesen, avíttságával együtt úgy-ahogy meg tudott maradni.

A 241-es lakás

Manikűrözött körmeivel, lágy kézfogásával és kisujján a hosszúra növesztett körömmel az ingatlanügynök tudomásunkra adta, hogy tollon-papíron kívül az égvilágon semmit nem vesz a kezébe.  Két lépéssel mögötte kislegény állt, tiszta és rendes, de

minden részletből nyomban kiviláglott, hogy nem unokája az ügynöknek, hanem a szolgája.

Miközben várakoztunk, az ügynök elismételte, hogy a lakás a legfelső, huszonnegyedik emeleten van, de emiatt nincs okunk aggodalomra. Három felvonója van a toronyháznak, kettő a lakóknak, egy szolgálati, majd meglátják, milyen gyorsak. Arra az esetre, hogyha elmenne az áram, ami ritkán fordul elő, a háznak van saját áramfejlesztője. A magassággal tehát nem lehet probléma, ellenkezőleg, nagyon is előnyös. 

Mikor beléptünk a fülkébe, izzadságszag csapott meg, a sarkunkban járó ingatlanos magával hozta dezodorja illatfelhőjét. Némán figyeltük, amint a kis piros lámpák sebesen kigyulladnak és kialszanak egymás után, ahogyan emeletről emeletre suhanunk. 

Meggyőződhettünk a felvonó gyorsaságáról. Az ingatlanügynök dicsérte a portékáját: 

– Meglátják, eszményi családi otthonra leltek.

Miközben kinyitotta a 241-es számú lakás ajtaját, az ügynök a központi klímaberendezés jótéteményeit ecsetelte, mondván, Kairóban a legjobb folyamatosan bekapcsolva tartani a hűtést és ki se nyitni az ablakokat, nemcsak a forróság, hanem a levegőszennyeződés és a zaj miatt is.

A sötétség újszagot árasztott. Nyár volt, az ablakokon a sötétítő függöny behúzva, vaksötétbe toppannánk, mintha csak éjszaka lenne, ha itt-ott a függöny résein nem hatolt volna be ferdén egy-egy pászmája a lenyugvó napnak. Visszhangoztak a szavaink a hézagosan bútorozott helyiségben. Az ügynök felhúzta a redőnyt a konyhában, fény töltötte be a helyiséget, az ablak a világítóudvarra nézett, az épület vöröses fala látszott az ég egy darabkájával.

Az ügynök többször is visszatért rá: a konyha új, kiválóan fel van szerelve, amerikai módra. Csak később fogtam fel, miért lovagolt annyit ezen: 

Kairóban a jó konyha ritkaságszámba megy, ki törődik vele, az úgyis a nők meg a cselédség reszortja. 

Az ebédlőben az ingatlanügynök végighúzta az ujját az ebédlőasztal lapján. Szinte nem is hagyott nyomot. 

– Itt sokkal kevesebb a szálló por, mint odalenn.

– Soha eddig nem jártam ilyen nagy lakásban – mondtam.

Azt felelte, hogy az apartman nem túl nagy, pont nekünk való, mert hiszen mindenkinek saját szoba jut, meg egy kisebb a cselédnek. Az ügynök kimérten és higgadtan vezetett végig bennünket, mindent megmutatott és megmagyarázott, a szolgafiú előttünk haladva nyitogatott ajtót, ablakot. Az elsötétített szalonban, ami tágas márványpadlós helyiség volt, az ügynök felszólította a fiút, hogy húzza el a függönyöket. A beáradó ragyogástól elvakítva hunyorognunk kellett. A széles, a lerakódó finom portól homályos ablaktáblákban feltárult a teljesen derült, világoskék égbolt, és alatta a város, körös-körül a láthatárig és még azon is túl.

– Nézzék el nekem, hogy poros az ablaküveg. Csak a külső felén az. Az ablakokat itt lehetetlen tisztán tartani. Folyvást ülepedik. Nincs mit tenni, mégiscsak a sivatag közepében vagyunk.

Ezeket mondván az ügynök az erkélyre invitált bennünket. Mikor a szolga kitárta az üvegajtót, meglepetésszerűen tört ránk a város zaja és csapott meg bennünket a forróság hulláma. 

Az ügynök, ragyogva a büszkeségtől, széles karmozdulattal ajánlotta figyelmünkbe a kilátás panorámáját: 

– Ez nem egy lakás kilátással, hanem kilátás lakással. – Ezután, még nagyobb rátartisággal, a nyugati láthatár felé mutatott: – S ím, a Gízai-fennsík.

A távolban kirajzolódott a plató enyhe magaslata, afölött pedig, valahol a végtelenbe veszve, kibukkant egy piramis csúcsa, olyan messzeségben és oly halványan, hogy észre se vettük volna, ha nem hívja fel rá a figyelmünket. 

– Az a kitüremlő sötétes tüske, látják? Az ott a nagy piramis, Kheopszé. A másik kettőt innen nem látni. Mögöttük nyugat felé a sivatag húzódik, végig egész Afrikán, egészen az Atlanti-óceánig. 

Ekkor megéreztem, hogy az ügynök jól számított, ez volt az, amire vágyakozunk, nem keresünk tovább másik lakást. Éveken át azután minden reggel, amikor felkeltem és széthúztam a függönyt, 

a nagy piramis hegyét kerestem a tekintetemmel, ott van-e a helyén, és nem akadtam rá mindig, mert olykor, a nagyobb légszennyezettség napjaiban, elhomályosította a szmog. 

Az erkélyről még érdekfeszítőbb betekintést nyerhettünk abba, ami közelebb volt a házhoz, a szigeten, Zamalek sűrű városi szövevényében. A környező épületek jóval alacsonyabbak voltak a mienknél, a magasból rálátás nyílt a töméntelen, különböző magasságban elhelyezkedő és különféle alakú sima háztetőre. Kibetonozott négyszögeken kisebb-nagyobb rendetlenségben víztartályok, bádoghordók, tévéantennák tüskebozótja, egy irányba néző parabolaantennák hatalmas gombafejei, csövek és kábelek gomolyagai, építőanyag és mindenféle ócskaság, bútordarabok és matracok, melyeket az emberek a tetőre raknak ki, hisz nem érheti őket eső, amitől szétrothadnának, pincék pedig a Nílus talajvize miatt nem léteznek. 

A tetőterek szegleteiben deszkákból és sátorlapokból eszkábált sufnik nyomakodtak egymás hegyén-hátán, amelyek lomtárként szolgálnak vagy nyomorgóknak menedékül. Sok helyütt a vasbeton váz idomait hagyták meredezni a tetőzetből, hogy felhúzzanak rá egy vagy két emeletet szükség esetén, és ez az egész így együtt, szeszélyes összevisszaságban, porlepetten és befejezetlenül, úgy hatott, mint valami romhalmaz vagy odahagyott építőhely. Csak az a kérdés: építkezés folyik itt, vagy bontás? 

Meg is kérdeztem ott az erkélyen: építenek itt, vagy rombolnak? De senki sem felelt, mindannyian a hangokra füleltünk. A zamaleki toronyház tetején a sivatagi szél tompa süvöltésként hangzott, ütemes lökései, mint a szívverés a dobhártyán. Mindenfelől a város zaja, százezernyi mozgó jármű, harsány motorok, a sofőrök egyik keze a kormányon, a másik a dudán, az egész egy lüktető morajlásban egyesült, mint nyáridőben a kabócák hangversenye. 

Ha az ember kicsit jobban hegyezi a fülét, a nagy hangorkánból kivehető egy-egy külön hang: a dízelmotor berregése, a robaj, amikor valaki a felüljáróhoz érve rátapos a gázpedálra, egy sportjárgány sivítása, miközben az autóúton száguld, meg a dudálás, ezernyi autó tülkölése, mint a békabrekegés. És mindezeken túl, amikor elérkezik az ima órája, felharsan a müezzinek éneke, amint az ezernyi kairói dzsámiból a muszlimokat hívják. Ez napjában ötször ismétlődött – napközben nem is igen hallani a zajtól, éjjel eleinte felveri álmából az embert, de idővel ehhez is hozzászokik, mint minden máshoz.

Abból, amit idefenn hallani, a legszebb mégis az, amikor ősszel a vándormadarak délre tartanak, vagy amikor tavasszal északra repülnek. Olyankor megesik, hogy egész madárraj csapódik le a háztetőre megpihenni, s ott csivitelnek nagy hangon a fejünk felett, míg szárnyra nem kelnek újra.

Kapcsolódó cikkek
...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Woyzeck - A kétszáz évvel ezelőtti gyilkosság a mai napig foglalkoztatja a világ művészeit

Steve Sem-Sandberg az egyik legelismertebb szépirodalmi szerző és irodalomkritikus Svédországban, legújabb regénye, a W. 2019-ben jelent meg, amelynek írása közben felhasználta a Büchner-drámát is megihlető valós lipcsei gyilkosság törvényszéki orvosának 1914-ben megtalált dokumentációit is. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

A hedonizmus hullámvasútja Nottingham bulinegyedében

Nagy-Britannia egyik legizgalmasabb fiatal írójának debütálása, a Milyen érzés lánynak lenni merész, megrendítő és vicces könyv. Olvass bele!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Mit tehet egy nő, ha lebénul az arca és elveszti a mosolyát? Olvass bele Sarah Ruhl könyvébe!

Sarah Ruhl az élete minden területén sikeresnek érezte magát, amikor az arca lebénult. Mi mindent jelent valójában egy mosoly? Mutatunk egy részletet a könyvéből!

...
Zöld

A narcisztikus személyiség kinőhető? + 2 könyv a témában

Kutatás készült arról, hogyan változnak a narcisztikus személyiségjegyek az ember élete során. A cikk végén két könyvet is ajánlunk a narcizmus témájában.

...
Zöld

A Stonehenge építőit is pestisjárvány törölhette el a föld színéről

A hír mellé két könyvet ajánlunk a járványok történelemformáló hatásáról.

Olvass!
...
Beleolvasó

Bencsik Orsolya: Hiába szeretnénk, nem tudunk menekülni a traumáink elől [MARGÓ KÖNYVEK]

Olvasd el Bencsik Orsolya utószavát a horvát Ivana Bodrožić regényéhez, melynek szereplőit a felszín alatt munkáló háborús és családi traumák és sebek kísértik.

...
Beleolvasó

„Így lenne jó meghalni: valami ringat, süt a nap, és olaszul énekelnek” – Részlet Máraiék tükörnaplójából

Az Egymás tükörképei vagyunk egy izgalmas válogatás Márai Ilona naplóiból, amely kiegészül férje, Márai Sándor naplósorozatának részleteivel, ezzel különleges élményt nyújtva az olvasónak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A háború öröksége, hogy még elpálinkázgatsz az orosz marsallal, mielőtt elvisznek

Íme, az eddig meg nem írt nagy magyar háborús regény. Olvass bele a Rossebbe!

Hírek
...
Szórakozás

A Dűne: Prófécia nővérei boszorkányok vagy megmentők? Nézd meg az új előzetest!

...
Zöld

3 ok, amiért a home office pszichésen megterhelő + 3 könyv segítségül

...
Szórakozás

A sógunt 25 kategóriában jelölték Emmy-díjra

...
Hírek

A Trónok harca írója hoppon maradt, vele sem kivételezik a Worldcon

...
Hírek

Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve ősszel érkezik

...
Nagy

Továbbra sem tudjuk, honnan ered az „OK” szó

...

Szabályok szövevényes hálózatában telt az úrinő élete [Budapesti nők]

...

Bojti Andrea: Transzgenerációsan gyógyulunk [Podcast]

...

A jó feleség egyszerűen jó menedzser, mindent kézben tart [Budapesti nők]

...
Nagy

Nietzsche a saját filozófiájába őrült bele vagy egyszerűen beteg volt?

Az egyik legmegosztóbb filozófus, Friedrich Nietzsche tragikus életének utolsó részét vegetatív állapotban töltötte. De mi okozhatta korai összeomlását?

Szerzőink

...
Könyves Magazin

Szabályok szövevényes hálózatában telt az úrinő élete [Budapesti nők]

...
Kiss Imola

Rachel Cusk dönti el, mit hagy ki a könyveiből, nem a kiadók

...
Valuska László

A háromtest-probléma nyomasztó történelemkönyv a jövőről