A népszerű Kicsimackó-sorozatban megjelent Vadadi Adrienn ismerős, szívmelengető, mézeskalácsillatú meséi Egri Mónika rajzaival az ovisok kedvenc karácsonyi kötete lesz! Vadadi Adrienn kedves meséi mindenki számára segítenek megnyugodni a karácsonyi rohanásban, ráhangolódni az ünnepekre és valóban megérkezni az ünnepi pillanatokba. A mesét hallgató gyerekek és a felolvasó szülők együtt kuckózhatnak Kicsimackóékkal egy téli, olvasós vasárnap délután, közösen díszíthetnek karácsonyfát, és végül kiderül, hogy az ajándékoknál sokkal értékesebb a közösen, együtt töltött idő és a békés, lelassulós, pihentető karácsony – mindenkinek.
Vadadi Adrienn: Kicsimackó karácsonya (részletek)
Illusztrálta: Egri Mónika
Adventi naptár
Kicsimackó reggel olyasmit talált a szobájában, ami este még nem volt ott. Egy faházikó álldogált az asztalán, de nem volt rajta sem ajtó, sem ablakok, csak sok-sok fiók, azon pedig számok. Kicsimackó kibukfencezett az ágyból, hogy alaposan megnézhesse a házikót. Kedve lett volna kihúzogatni a fiókokat, hátha talál bennük valamit, de épp, amikor hozzákezdett volna, belépett a szobába Mackómama.
– Nézd, mama, mi van itt! – kiáltotta Kicsimackó.
– Egy adventi naptár – cammogott Mackómama Kicsimackóhoz és Málnamacihoz, hogy reggeli puszit adjon.
– Kihúzogatom a fiókokat – brummogta Kicsimackó.
– A fiókok varázskulccsal nyílnak
– magyarázta Mackómama.
– Varázskulccsal? – ámult el Kicsimackó.
– Bizony ám! Minden fiók másikkal – felelte Mackómama.
– Add ide őket! – ugrabugrált Kicsimackó.
Mackómama átkutatta a zsebeit, majd így szólt:
– Azt hiszem, az első kulcs a papánál van.
Ám Mackópapa nem volt otthon. Az erdőbe ment, hogy a madáretetőkbe kölest, napraforgómagot, madárborsót szórjon. Jó időbe telik, míg bejárja mindet.
Hogy hamar elteljen az idő, Kicsimackó és Mackómama reggelit készített.
Mackómama szeletelte a kenyeret, Kicsimackó megkente vajjal, Málnamaci pedig bemaszatolta málnalekvárral. Már a tea is az asztalon gőzölgött, mire Mackópapa hazaérkezett.
– De kutya hideg van odakinn – dörzsölte össze a tenyerét.
– Töltök egy bögre teát, hogy felmelegedjél – kedveskedett Mackómama.
Mielőtt azonban Mackópapa megkapta volna a teáját, Kicsimackó elé toppant.
– Kérem a varázskulcsot!
– A varázskulcsot? Már adom is – titokzatoskodott Mackópapa.
Egyik mancsával odanyúlt Málnamaci jobb füléhez, a másik mancsával Kicsimackó bal füléhez, aztán becsukta a tenyerét, majd amikor Kicsimackó orra előtt
újra kinyitotta, azt mondta:
– Ez a varázskulcs akkor nyitja a fiókot, ha teszel valami jót!
Kicsimackó elgondolkodott. Azután kiszaladt a konyhába, teletöltötte a bögrét teával, és odavitte Mackópapának. Azzal már bukfencezett is az adventi naptárhoz. Az első fiók kicsusszant a helyéről.
– Báránykák! – sikkantott fel Kicsimackó örömében. – Két bárányka van benne!
Miután Málnamaci megnyammogta és Kicsimackó végigugráltatta a báránykáját a csizmákon, a szőnyegen és a székeken, felültették őket az asztalra, a tányérjuk mellé, hogy legelésszenek. Míg a mackócsalád megreggelizett, Mackópapa elmesélte, hogy van olyan varázskulcs, amelyik énekszóra nyitja a fiókot, van, amelyik cuppanós puszira, de olyan is, amelyik adventi gyertyagyújtásra.
Mézeskalács
Mackómama és Kicsimackó mézeskalácsot sütöttek. Először is meggyúrták a tésztát. Azután Mackómama kinyújtotta, Kicsimackó pedig a formákkal kiszaggatta. Lett csillag formájú, karácsonyfa, harang, szarvas, mézeskalács emberke, angyal, de még szívecske is. Mindegyikre került lyuk, hogy fel lehessen akasztani. Amikor elfogyott a tészta, Mackómama betette a sütőbe sülni őket.
– Hmmm, de finom illata van! – nyalta meg a szája szélét Mackópapa.
– Karácsonyfadísznek sütjük őket, nem megenni! – brummogta Mackómama.
Mire Kicsimackó tízet bukfencezett, elkészült a cukormáz, kisültek a sütemények.
Amikor kihűltek, Mackómama habzsákokba kanalazta a cukormázat. Az egyikkel ő, a másikkal Kicsimackó díszítette a mézeskalácsokat. Mackómama az egyik karácsonyfára kacskaringókat, pöttyöket, vonalkákat rajzolt, Kicsimackó a mézeskalács emberkét választotta.
– Húzok neki szájat – nyomta meg a habzsákot –, pöttyintek a pocakjára gombokat, aztán egyik szemet, másik szemet…
De akkor a habzsákból a cukormáz kiszaladt, és teljesen beterítette az emberke ábrázatát!
– Jaj! – kiáltott fel Kicsimackó.
– Semmi baj – mondta Mackómama –, ez a kalács mehet a pocakokba.
Kicsimackó leharapta a mézeskalács fejét, elropogtatta a hasát, Málnamaci pedig elmajszolgatta a két lábát. Azután keresett Kicsimackó egy szarvast.
– Nyomok egy kicsit a patájára… aztán egy kicsit az agancsára… jaj!
A nagy igyekezetben a szarvas elrepedt. Kicsimackó megvakarta a fejét.
– Megesszük ezt is – határozta el. – Hamm-hamm.
De félresikerült a szívecske is, elmaszatolódott a cukormáz az angyalkán is, összesült a lyuk a harangon is.
– Ham-ham-ham.– Mi marad a karácsonyfára? – nézett Mackómama az asztalon árválkodó néhány mézeskalácsra.
– Ami a következő tepsiben sül ki – simogatta meg a hasát Mackópapa. – Ezekhez pedig főzök egy kanna finom hársfateát!
A mackócsalád körbeülte az asztalt, és minden elrontott, összesült, megrepedt mézeskalácsot a teába mártogattak és befalatoztak. Készülhetett a következő adag!
Tobozmackó
Látogatóba jött a nagymama. Óriási csomagját letette a konyhában.
– Mit hoztál? Mit hoztál? – kérdezte Kicsimackó, nagymamát és a csomagját körbeugrálva.
– Hoztam egy mackóölelést – kapta el ugribugri kisunokáját nagymama –,
meg két medvepuszit – nyomott két cuppanóst Málnamaci mindkét pofijára–, na meg…
– Na meg? – bújt ki nagymama öleléséből Kicsimackó kíváncsian.
– Na meg a kincsesládikómat.
Kicsimackó megörült nagymama kincsesládikójának. Arra számított, hogy a kincsesládikó telis-tele lesz drágaságokkal. Ám amikor kinyitotta, a drágaságok helyett semmi mást nem talált, csak fenyőtobozt, dióhéjat, dugókat, gyertyát, gombokat, csillogós papírt, színes gyapjút, tűt, cérnát meg efféléket…
– Ezek nem is kincsek! – dörmögte Kicsimackó fancsali képpel.
– Kincsek lesznek majd, amint a ládikóból kikerülnek – mosolygott nagymama,azzal megfogott egy cérnát meg egy gyapjúdarabkát.
Addig gömbölyítette, hajlította, kötözgette, míg kisbaba nem lett belőle.
– Jézuska! – csillant fel Kicsimackó szeme.
Nagymama a kis Jézuskát belefektette egy fél dióhéjba.
– Bölcsője is van – adta oda Málnamacinak.
Kicsimackó és Málnamaci belekukkantottak a kincsesládikóba. Málnamaci megmarkolt egy nagy piros gombolyagot, azzal játszadozott, Kicsimackó pedig kikotorászott belőle egy dugót meg néhány gallyat.
– Mi legyen belőle? – kérdezte nagymamától.
– Nézegesd, rakosgasd egy kicsit, majdcsak kibújik belőle a kincs! – ajánlotta nagymama.
Kicsimackó hamar kitalálta. A rénszarvasnak dugó lett a háta, gally az agancsa meg a lába, még piros pamacs is került az orrára.
– Pont olyan bicegős, mint a nagypapa – nevetett Kicsimackó, amikor talpra állította.
Azután nagymamával a csillogós papírból angyalkákat csináltak.
Majd ünnepi gyertyát díszítettek, végül pedig Kicsimackó a tobozzal meg egy anyagdarabbal beszaladt a szobájába. Sokáig szöszmötölt. Amikor esteledni kezdett, nagymama becsukta a kincsesládikót, és szedelőzködött. Bekukkantott Kicsimackóhoz, hogy elköszönjön.
– Ne nézz ide – visított Kicsimackó –, még nincs kész a kincs!
Nagymama már kabátban állt az ajtóban, amikor Kicsimackó kikászálódott az asztal alól. Odaszaladt nagymamához, és a markába nyomott egy tobozmackót.
– Neked csináltam – brummogta –, hogy ne legyél egyedül, amíg téli álmot alszunk.
Nagymama megtörölgette a szemét. Aztán megölelgette két kisunokáját, és a tobozmackóval a zsebében hazaballagott.
(X)
