Milyen támaszt várhatunk a barátainktól, és mennyi ideig marad meg egy barátság energiabefektetés nélkül? Miben más a rokonok szerepe? Különbözik-e az online világ a szemtől szembeni interakcióktól? Megbízhatunk-e idegenekben, hogy új barátokra tegyünk szert? Hány fős asztalnál tudunk értelmesen beszélgetni? Milyen neurobiológiai alapja van a férfiak és a nők eltérő barátkozási stílusának? A szerző elemzéseihez természetes kísérleti terepet kínáltak a telefonhívások és a közösségi médiumok adatbázisai, valamint az agyi képalkotó vizsgálatok. A tudományos kutatásokból származó felismeréseket személyes tapasztalatokkal, a különböző kultúrák sajátosságaival vegyítve a Barátok pszichológiai, antropológiai és genetikai ismereteket ötvöz egyetlen varázslatos szövedékbe, lehetővé téve számunkra, hogy felismerjük szociális kapcsolataink hihetetlen komplexitását.
Robin Dunbar brit antropológus, evolúciós pszichológus. Egyik legismertebb elmélete a rétegzett társas hálózatról szól. Kutatásai szerint a társas csoportok minden tagja külön identitást hordoz, amelyet a vele kapcsolatban állóknak észben kell tartaniuk, ezért a csoportok nagysága korlátozott, mivel nem tudunk 100-200 ember tulajdonságainál többre emlékezni. Az 1990-es években az agy szerkezetéből kiindulva arra jutott, hogy egy ember kényelmesen nagyjából 150 közvetlen kapcsolatot képes fenntartani – ez az úgynevezett Dunbar-szám.
Robin Dunbar: Barátok - Hogyan értelmezzük legfontosabb kapcsolataink erejét? (részlet)
Fordította Pléh Csaba
A HASONSZŐRŰEK SZERETETE ÉS A BARÁTSÁG HÉT PILLÉRE
Van két meglepő tény. Az egyik az, hogy kétszer valószínűbb, hogy közös génjeitek vannak egy barátoddal, mint egy szomszédságodból véletlenül kiválasztott személlyel. Benjamin Domingue és kollégái ezt találták, amikor 5000 tinédzser iskolai pár génjeit hasonlították össze az osztály többi tagjával. Hasonló módon James Fowler és Nicholas Christakis a serdülők egészségéről szóló Amerikai Nemzeti Longitudinális Vizsgálatban azt találták, hogy a barátoknál valószínűbb volt, hogy ugyanolyan DRD2 dopaminreceptor génjük volt. A dopamin az idegrendszeri kemikáliák egyike, mely lehetővé teszi a barátságok fenntartását. Ugyanakkor kevésbé valószínűen volt azonos náluk a CYP2A6 gén, mely a nikotin oxidációjáért felelős enzimre vonatkozó gén. Ez az enzim más helyzetekben fontos lehet, de a barátság szempontjából érdektelen. Mindkét eredményt igazolni tudták a Framingham Szívkutatás adataiban is. A másik meglepő fejlemény az, hogy amikor Carolyn Parkinson és kollégái azonos órákra járó alsóbb éves egyetemisták agyát képalkotó módszerekkel vizsgálták, miközben a diákok ugyanazt a videót nézték, akkor kiderült, hogy akik kölcsönös barátságról számoltak be, azoknál hasonlóbb volt a filmre adott idegrendszeri válasz, mint azoknál, akiket nem tartottak barátjuknak. Különösen érvényes volt ez az érzelemfeldolgozásban fontos agyrészekre nézve (ilyen az amigdala), a tanulásban, az információ emlékezetbe illesztésében (nucleus accumbens, nucleus caudatus) érintett, továbbá bizonyos mentalizációs területeken (a fali lebenyben). Vagyis nemcsak hogy a barátoddal közös génjeitek vannak, hanem még hasonlóan is gondolkodsz, mint a barátod. Ennek nem az az oka, hogy mivel barátok vagytok, elkezdtek hasonulni, hanem az, hogy
azért vonzódtok egymás felé, mert hasonló módon gondolkodtok.
A két megfigyelés annyira meglepő, hogy egy pillanatra meg kell állnunk. Miről is van itt szó? Még a barátaimat sem magam választom meg? De hát pont ezt teszed! Akiket barátnak választasz, annyira hasonlítanak rád, amennyire az adott helyzetben egyáltalán lehetséges. A hasonszőrűek összetartásának ezt a hajlamát homofíliának, vagyis a rokon lelkűek kedvelésének nevezzük, és ez a vonás uralja barátságainkat. Egy jelölt barátságának lehetőségét mérlegelve bizonyos kritériumokat használunk, amelyeket én a barátság hét pillérének nevezek. Olyan kulturális dimenziók ezek, melyek a bolti vonalkódhoz hasonlóan mintegy rá vannak írva a fejedre. Egy további mozzanat persze, hogy mi beszélünk is ezekről a vonásokról. A vonások egy része ténylegesen a valós beszédről szól (a dialektusról), egy része arról, hogy mi érdekel, egy részük pedig arról, hogy mi is a hozzáállásod a társadalomhoz és az élethez. Lényegében ezek adják meg, hogy kulturálisan ki vagy. Személyként ők határoznak meg, s ennek megfelelően kerülsz egy egyedi társas kontextusba, a társadalom megfelelő szegmensébe. Más szóval, ezek mutatnak fel barátként és a tágabb közösség tagjaként.
A BARÁTSÁG HÉT PILLÉRE
Teljesen véletlenül fedeztük fel a hét pillért. Számítástudósokkal dolgoztam együtt egy projekten, melynek az volt a központi kérdése, hogy ki tudjuk-e iktatni a mobilközpontokat úgy, hogy maguk a telefonok legyenek az állomások, tehát a hívás közvetlenül az egyik készülékről jusson el a másikhoz. A digitális technológia világában ezt a kérdést pervazív technológiának hívják. Egyszerűnek tűnik, könnyen megoldhatónak, de akad egy nehézség, sőt igazából több probléma adódik. Az egyik, hogy nagyon hamar lemerülne a telefonunk, noha a technikusok győzködtek, hogy ezt a kis akadályt az új elemtechnológiák hamarosan félresöprik. A komolyabb baj az, hogy miért engedjem meg, hogy te (vagy a telefonod) hozzáférj(en) az én telefonomhoz. Hisz lehetővé tenné, hogy mindenféle dolgokat tegyél a mobilomra, gonosz célokra használd, sőt a legérdekesebb fényképeimet elküldhetnéd a családomnak, a barátaimnak, vagy rosszabb esetben az újságoknak, ami számos gondot okozhatna nekem. Nem túl jó ötlet.
Arra jutottunk, hogy elvileg van egy pofonegyszerű megoldás: használjuk ki a tényt, hogy bizonyos emberekben megbízunk, mert a barátaink. Minél jobban bízol valakiben, annál inkább elfogadod a kérését, hogy a telefonodat állomásként használhassa. Egy ilyen bizalom a legtöbb esetben korábbi ismeretekre épül. Ismered Józsit, mert együtt jártatok oviba, és pontosan tudod, hogy mennyire bízhatsz benne. Néha ugyanakkor rögtön meg tudsz ítélni egy idegent is, valószínűleg nem olyan szinten, hogy életed összekuporgatott pénzét kölcsönadd neki, vagy megadd bankszámlád PIN-kódját, de annyira megbízol benne, hogy elmész vele inni a kocsmába vagy megállsz segíteni neki az út szélén. Hogyan jutunk el erre a megítélésre? Ha tudnánk a választ, ez lenne a tökéletes megoldás a technikai kérdésre.
Felvetettük, hogy ha a telefonon rögzíthetnénk a kedveléseket és az utálásokat, akkor a mobil maga is el tudná dönteni, hogy eléggé szeret-e egy másik telefont ahhoz, hogy megkockáztasson egy összekapcsolódást vele. A nizzai Institut Eurécomnál munkatársaink ténylegesen ezt oldották meg a Safebook nevű biztonsági szoftver kifejlesztésével. Oliver Curry, a projektben részt vevő posztdoktori munkatársam olyan vizsgálatot végzett, ahol sok embert megkérdeztek, hogy miben lehetnek közösek másokkal – hiedelmek, attitűdök, hobbik, érdeklődések –, s rákérdeztek, hogy melyekben osztoznak társas körük konkrét személyeivel (egy megnevezett családtaggal és a társas hálózat összes szintjén egy-egy baráttal mindkét nemből). Az altruizmus mércéjeként rákérdeztünk, hogy mennyire lennének hajlandók bizonyos összeget adni ennek vagy annak a személynek, vagy ha reménytelenül szüksége van rá, adományoznának-e neki egy vesét.
Az eredmények elemzése során kiderült, hogy a kérdések aszerint csoportosíthatók, amikor ugyanúgy válaszoltak rájuk. A csoportosítás alkalmával használt kérdéseket megnézve a következők kerültek előtérbe:
- azonos nyelv (vagy dialektus);
- ugyanott nevelkedtünk;
- azonos iskolai és karrierélmények (jól ismert, hogy az orvosok öszszetartanak, akárcsak az ügyvédek);
- azonos hobbink vagy érdeklődésünk van;
- ugyanaz a világképünk (az erkölcsi, vallási és politikai nézetek elegye tartozik bele);
- ugyanolyan humorérzékünk van.
Egy későbbi vizsgálatban, Jacques Launay nyomán, hozzáadtunk ezekhez egy hetediket is:
- azonos zenei ízlés.
Minél több ilyen kockát ikszelsz be valakivel kapcsolatban, annál többször fogsz beruházást eszközölni vele, annál közelebb érzed majd magadhoz érzelmileg, a társas hálózatodban a belső rétegekbe kerül, és hajlandó leszel megsegíteni őt, ha szüksége lesz rád, s ő is hajlamos lesz megsegíteni téged. A hasonló valóban a hasonlónak örül. Azok felé gravitálunk, akikkel több dolgunkban vagyunk közösek. Azokat az embereket szereted, akik a leginkább hasonlítanak rád. Valójában társas hálózatod összes rétege a közös „pillérek” számosságával magyarázható. A legbelső 5-ösnél hat vagy hét pillérről van szó, míg a legkülső 150-nél egy-kettőről. Nem érdekes, hogy pontosan mely tulajdonságokban osztozkodtok, ezek a pillérek, ahogy a közgazdászok mondanák, helyettesíthetők. Vagyis mindegyik ugyanolyan jó, mint a másik, nincsen preferenciális hierarchia. A hárompillérű barát attól függetlenül barát, hogy épp melyik az a három pillér, amelyben osztozkodunk.
Meglepődve láttuk, hogy a listán előkerült a humorérzék. Kevésbé kézenfekvőnek tűnt olyan súlyosabb pillérekkel összehasonlítva, mint az erkölcsi nézetek vagy a politikai meggyőződések. Oliver megpróbálta ezt egy kicsit kibontani. A világ száz legjobb viccének gyűjteményéből kiválasztott 18-at, olyanokat, amelyekről az embereknek a leginkább eltérő véleményük volt, s megkérte a résztvevőket, hogy mindegyikről döntsék el, mennyire tartják viccesnek. Az emberek megítélései olyan humorprofilt alkottak, amely őket személyesen jellemezte. Úgy egy hét múlva egy olyan humorprofillal kerestük meg őket, amely egy állítólagos másik személytől származott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintük mennyire jól jönnének ki egymással, s ha találkoznának, vajon barátokként kezelnék-e őket. Nem tudták, hogy saját humorprofiljukat mutattuk meg nekik 10, 33, 67 és 90%-os egyezéssel. Minél közelebb volt a profil a sajátjukhoz, annál inkább úgy érezték, hogy az illető jó barát lenne. Szeretjük azokat az embereket, akikkel ugyanolyan humorérzékünk van.
Sokkal valószínűbbnek tartották azt is, hogy segítenének az azonos humorprofilú személynek.
Szerintem egy új barátság kialakulásakor meglehetősen bevett táncrendet követünk. Amikor először találkozunk valakivel, sok időt szánunk rá (valójában legbelső körünkbe katapultáljuk) ahhoz, hogy értékelni tudjuk, hol is helyezkedik el a barátság hét pillére szerint. Ez időt igényel, amikor azonban már tudjuk eszerinti helyüket, akkor az időt arra a szintre csökkentjük, amely megfelel annak, hogy hány pillérben vagyunk azonosak. Így azok a személyek, akiket a legbelső körbe emeltünk, csendben visszacsúsznak a rétegeken át abba, amely megfelel a közös tulajdonságok számának. A barátságot tehát nem létrehozzuk, hanem megszületik, nekünk csak meg kell találnunk a jelölteket. Több próbálkozásod is lehet, mielőtt megleled a legjobb barátodat, vagy rögtön többeket, akik beletartoznak a legjobb öt közé, de ha folytatod a keresést, előbb-utóbb úgyis eljutsz hozzá.
A hasonszőrűek szeretete, a homofília ugyanakkor jóval túlmegy ezeken a kulturális mutatókon és érdeklődéseken. Nemcsak azokat az embereket szeretjük, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, hanem az azonos neműeket, azonos származásúakat, azonos életkorúakat és még talán az azonos személyiségűeket is. Kutatásainkban a legtöbb ember 150 körüli társas hálózata nagyjából 70%-ban azonos neműekből tevődött össze: a férfiaknak férfi barátai, a nőknek nő barátai vannak. Sok más vizsgálat is ugyanezt találta. Lars Backstrom és a Facebooknál dolgozó kollégái például egy nagy Facebook-adatbázist elemezve azt találták, hogy a nők célzott üzeneteik 68%-át másik nőnek küldik, bár a férfiak kevésbé voltak diszkriminatívak. David Laniado és munkatársai a spanyol hálózati szoftver, a Tuenti mintegy ötmillió felhasználójánál ugyanezt találták (ez a hálózatrendszer 2006–2016 között működött, s ezt tartották a spanyol Facebooknak). Mikor az összes személy posztolásait tanulmányozni kezdték, kiderült, hogy a nők felének első és második legjobb barátja is nő, és csak 12%-uknál volt két férfi. Ha véletlenszerű lenne a választás, mindkét esetben 25%-ot találnánk. A férfiak itt is kevésbé voltak válogatósak. Egyharmaduknál két férfi, egynegyedüknél pedig két nő szerepelt. Nőknél a leggyakrabban megkeresett barát mint másik nő a 72%-os értékéről az ezredik barátnál alig 40%-ra esett vissza azoknál, akik ennyi barátot megemlítettek. A férfiaknál fordított volt a mintázat, de kisebb valószínűséggel, hogy a barát férfi volta a hálózatban elfoglalt helyének függvényében csökkenne. Nőknél annak valószínűsége, hogy a nő barátja nő lesz, 50%-nál alacsonyabb, vagyis véletlen szintre a 110. barátnál esett le; míg a férfiaknál annak valószínűsége, hogy a másik férfi, csak a 300. barátnál ment 50% alá.
Ennek egyik oka az lehet, hogy a nőknek több közös érdeklődésük van más nőkkel, mint más férfiakkal, és viszont, s így könnyebben fenntartható a társalgás és kevesebb az olyan kínos szünet, amikor a felek megpróbálják kitalálni, hogy mit is mondjanak. Egy másik magyarázat az lehet, hogy a vegyes nemű társalgások gyakran párkereséssé válnak, és a nők különösen úgy érzik, hogy ehelyett inkább olyan helyzetben kéne megmutatkozniuk, ahol elengedhetik magukat. Az is lehet persze, hogy a férfiak és a nők természetes társalgási stílusa annyira eltérő, hogy a vegyes nemű társalgás túl stresszes. Ilyen helyzetekben a férfiak dominálják a beszédet, a nők pedig halkabb hangjukon egyre nehezebbnek találják, hogy beszuszakoljanak pár szót. Ezek a költségek megérhetik az árukat, ha van egy rejtett szerelmi érdek, például párszerzés, a nők viszont úgy nem fizetik meg az árat, amikor nincs szó párkeresésről.
