Cecilie Enger új könyve két fiatal nő egymásra találásának története a tizenkilencedik század végi Norvégiában, ahol a tenger felől már egy modernebb kor szele fúj, de még minden mozdulatlan, ódon és merev – főképpen a társadalom íratlan szabályai. Bertha félénk, zárkózott, a világra kíváncsian rácsodálkozó nagylány, Hanna öntudatos, komoly és főképp titokzatos személyiség. Berthát elbűvöli ez a határozottság, a büszkén viselt férfizakó és -kalap, de leginkább az a korábban elképzelhetetlen lehetőség, hogy egy nő ne a férje oldalán, gyermekeket szülve teljesítse be életét, hanem önállóan döntsön a sorsáról. Hogy más legyen, és másképp éljen. Vajon eltűri-e a férfiak dominálta társadalom az elzárt, északi bányászvárosban két nő merészségét, akik nemcsak közös hajózási vállalkozásba kezdenek, de a hagyományos nemi szerepekre és a több évszázados szokásokra is nemet mondanak? Vajon sikeresek lehetnek-e egy olyan területen, amelynek addig nők a közelébe sem mehettek? A regény két valós történelmi alak felkavaróan szép kapcsolatát beszéli el, háttérben az északi táj sejtelmes hangulatával és sajátos világával.
"Cecilie Enger hősnői szabályszegők és úttörők voltak, de a fehér térképre ők festették fel az első jelet" - írtuk korábban a könyvről, amelynek szerzője az őszi Margó vendége volt (beszámolónk a bemutatóról ITT olvasható).
Cecilie Enger: A fehér térkép (részlet)
A következő hetekben többször találkoztak munka után és vasárnaponként.
Hanna nem volt olyan beszédes, mint a koncert utáni estén, de ő volt az, aki programokat javasolt, és akinek tervei voltak. Bertha számára váratlan és szórakoztató délutánokká váltak ezek az alkalmak. Hanna vetette fel, hogy derítsék ki, hová vezet a Franseparken leghosszabb hómentes ösvénye, aztán egy alkalommal úgy vélte, feltétlenül meg kell vizsgálniuk, mennyire ízletes a legolcsóbb fogás a Brasserietben, egy hűvös, február végi vasárnapon pedig az igazgatói rezidencia mögötti pályán kugliztak. Rajtuk kívül senki más nem játszott a pazar, hosszú pályán az év ilyen korai szakaszában. Hanna arcáról eltűnt a véraláfutás és a duzzanat, akárcsak az attól való félelem, hogy újra összefut az erőszakos svéddel.
Olykor együtt kávéztak Bertha szobájában. Ilyenkor megesett, hogy Hanna megkérdezte Berthát, mit gondol például Johan Sverdrup új minisztériumáról és a szociálliberális szellemiségű Venstre pártról, amelyre elmondása szerint ő maga is szavazott volna, ha teheti.
Bertha nem volt biztos abban, mit gondol, és hogy miként vélekedjen az országban zajló jelentős változásokról, az idő nagy részében mégis ő beszélt többet kettejük közül. Mesélt a csavargóról, aki folyton a bolt padlójára köpte a dohányt, egy új, egzotikus, levendulaillatú francia szappanról, Jostein Olsenről, aki, amikor az ideje engedte, a komiszkenyeres ládán üldögélt, és az Amerikában élő bátyjáról, Torgerről, aki egy haugalandi lányt vett feleségül, és született egy Tordis nevű kislánya.
Bertha úgy gondolta, hogy barátok lettek.
Egy szombaton teát ittak a Brasserietben, és a jövővel kapcsolatos álmaikról beszélgettek, Hanna egészen fellelkesült, csaknem annyira, mint amikor a kapitánykabátról mesélt.
– Lehetne egy… egy boltom – mondta.
– Egy saját, olyan, ahol nem csak eladó vagy?
– Igen – bólintott Hanna. – Vagy vezethetnék egyet.
– Boltot akarsz vezetni? Miért?
– Boltot akarsz vezetni? – Hanna halkan utánozta, de közben furcsán, összeszorított szájjal mosolygott, ami grimaszfélére emlékeztetett. – Hogy is fogalmazzam meg?
Szavakat keresett, hogy leírjon valamit, ami egyszerre izgalmas és valójában teljesen hétköznapi,
de azután megeredt a nyelve, és úgy tűnt, mintha legalább annyira magának adna magyarázatot, mint Berthának. Arról, hogy miért érdekesebb egy üzletet belülről megélni, mint kívülről, vásárlóként érkezni, még akkor is, ha soha nem lesz annyi pénze, hogy megengedhesse magának.
Azt mondta, a vevők néhány másodperc alatti felmérése és megértése egyedülálló képesség. Miért lépett be az üzlethelyiségbe, milyen érdeklődési körei, igényei vannak? Vajon a lelkesedés vagy a minőség által meggyőzhető? Beszélt az üzlet megkötése előtti intenzív pillanatokról, s bár játéknak nevezte, ugyanakkor ez az egész jóval komolyabb dolog, mivel a fizetésről és a túlélésről szól.
– És bármi legyen is az eredmény, mindig lesz valami, amit utána megkérdezel magadtól. Pontosan mi volt az oka annak, hogy éppen ezt a terméket adtad el? Vagy éppenséggel nem adtad el. Ez az izgalom, újra és újra. Minden áldott nap. És a verseny a többi vállalkozással. Aki ügyes és nem herdálja el a bevételeit, az minden hónapban azt tapasztalja, hogy az elszámolás egy kicsivel jobb az előzőnél – fejtegette.
Bertha érezte, ahogy szétárad benne az öröm, miközben a csészét szorongatva hallgatta. Hannának nem volt több iskolája, mint neki, mégis önálló gondolatokkal bírt az értékesítéssel, a versennyel és a számvitellel kapcsolatban. Úgy vélte, képes lenne felelősen működtetni egy egész üzletet!
– Erik Jacobsen, aki a haugesundi textilházat vezeti, egyszer azt mondta, hogy nem a hering, hanem a kereskedelem belső égésű motorja, az mozgatja és viszi előre a dolgokat.
– Egy ruha- és méteráruboltról álmodozol?
Hanna levette vékony, kopott bőrkesztyűjét, egyesével húzta le az ujjairól, és az asztalterítőre fektette, mintha egy pár kéz volna.
– Igen – felelte. – Egy egészen konkrét ruha- és méteráruboltot képzelek el. A polcokon cipők és kesztyűk, zoknik, kalapok. Az állványok ruháktól és kabátoktól roskadoznak.
Bertha azelőtt soha nem álmodozott ilyesmiről.
Soha eszébe sem jutott, hogy bármit is vezethetne. A boltokat férfiak üzemeltették. Nem mindig jómódú vagy sikeres üzletemberek – megesett, hogy bolttulajdonosok csődbe mentek és eltűntek –, de mégis férfiak voltak. Bertha fejében egy üzlettulajdonos egy barázdált arcú, tapasztalt szemű, ápolt szakállú férfi volt, aki, amikor nem a papírmunkán és egyéb terveken dolgozott, kalapot és magas gallért viselt, és éppen egy üzleti találkozóra igyekezett egy széles kőlépcsős házba.
– Mi a baj? – kérdezte Hanna.
– Ezt hogy érted?
– Ilyen arcot vágsz. – Hanna a homlokát ráncolta. – Mintha legalábbis azt közöltem volna, hogy örömházat akarok üzemeltetni. Vagy egy kocsmát.
Nevettek.
Amikor Bertha megkérdezte tőle, hogy mi lesz a jövőbeli vállalkozásával, amikor férjhez megy, Hanna olyasmit válaszolt, ami meglehetősen összezavarta.
– Az nem fog megtörténni – felelte. – Te is tudod.
Ez volt az első olyan kijelentése, amely alapján Bertha úgy érezte, Hanna szerint több mindent fog fel vele kapcsolatban, mint valójában.
– Igen – válaszolta Bertha.
