- A beszélgetést elején Salman Rushdie elárulta, hogy követi a magyar irodalmat, az írók közül Nádas, Konrád és Esterházy nevét említette.
- Szülőhazáját, Indiát olyan országként jellemezte, amely folyamatosan igénybe veszi ember érzékeit, az erkölcsi érzékét is. Beszélt arról is, hogy szerinte India jó példa a toleranciára, az egyes terrorcselekmények pedig nem eredményeznek tömeges kitörést.
- Szerinte mindannyiunkra hat a világ kultúrája - elég csak az ételekre, ruhákra, filmekre gondolni -, így valamennyien multikulturalizmusban élünk, de ezt a szót gyakran úgy fordítják le, hogy az egyfajta kulturális relativizmust jelentsen (ahogy fogalmazott: megengedjük az embereknek, hogy borzalmasan viselkedjenek, mert az a kultúrájuk). Rushdie szerint ez az, ami ellen Hirsi Ali is tüntet, és egyetért vele (Hirsi Ali szomáliai származású holland politikus és aktivista, az iszlám vallás egyik legjelentősebb kortárs kritikusa, aki a halálos fenyegetések miatt rendőri védelem alatt él - a szerk.). Rushdie szerint kell lennie egyfajta értékrendnek, és el kell mondani, ha dolgok nem működnek, még akkor is, ha különböző válláshoz tartoznak emberek (ide sorolta a nőkkel szembeni bánásmódot az iszlámban, ahogy a homoszexuálisokkal vagy a zsidókkal szembeni bánásmódot is).
- Saját magáról elmondta, hogy szintén bevándorló, hiszen 14 évesen érkezett Európába. Szerinte Angliában a bevándorlók nagy többsége nem akarja az életét primitív, visszás értékek alapján élni, ezek az emberek az új civilizáció részének érzik magukat. Azt ugyanakkor elismerte, hogy léteznek kis, izolált közösségek, és sok munkát kell végezni, hogy az emberek ne hozzanak létre ilyen gettókat.
- Szerinte a kulturális keveredésből mindannyian profitálunk, hiszen az gazdagít minket, szélesíti a látókörünket.„A könyveim is ennek a kulturális keveredésnek az eredményeitől szólnak” - tette hozzá. Azt mondta, kicsit fél, amikor az emberek kulturális tisztaságról kezdenek beszélni, hiszen ha Európa történelmét megnézzük, akkor a kulturális tisztaság a végső megoldást, az etnikai tisztogatást jelenti:
„Én a kulturális tisztátalanságot szeretem”.
- Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a terrorcselekmények miatt sokan félnek, és ez tragédia az olyan emberek számára, mint ő, aki hisz a többszínű világ gazdagságában. Nem kérdés, hogy van ennek a világnak árnyoldala: szembe kell néznünk ezzel, ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy a bevándorlók többsége pontosan úgy gondolkodik a sötét oldalról, mint mi.
- A rejtőzködés éveit felidézve azt mondta, hogy a félelem olyan, mint egy diktátor. Ha valaki fél, akkor nem tud semmi mást csinálni – csak félni. Így aztán egy bizonyos ponton túl az embernek választania kell, hogy az élete fennmaradó részét egy sarokban, remegve tölti, vagy képes betenni ezt az érzést egy kis dobozba, hogy tovább élje az életét – szerinte végül mindannyian ezt tesszük. Itt Friderikusz rákérdezett, hogy vajon ezt hívják-e halált megvető bátorságnak. Mire Rushdie azt válaszolta:
„Nem tudom, lehet, hogy hülyeségnek hívják.”
- Ha a bujkálás időszakában félős vagy dühös könyveket írt volna, az művészként őt tette volna tönkre. Az élményei nyilván befolyással voltak a könyveire, de ugyanaz az író maradt, mint volt, és erre nagyon büszke. Azaz ugyanúgy mondja el a történeit, mint a fatva előtt.
- A legnagyobb gondot a fatva kimondása utáni időszakban az jelentette számára, hogy nem tudták, milyen jellegű támadásra lehet számítani, és szerinte mindig az a legfélelmetesebb, amikor az ember nem tudja, mire számíthat. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy ha az ember visszavág és harcol, akkor már nem érzi magát áldozatnak.
- A 2007-es interjúban azt mondta, hogy a fatvára már csak akkor gondol, ha az újságírók rákérdeznek, és a napi életében - fogalmazott akkor - már nyolc éve nem gondol rá.
- A könyvei közül Az éjfél gyermekeire nagyon büszke, hiszen az megváltoztatta íróként az életét.
- Beszélgettek kicsit az írásról is. Rushdie azt mondta, megpróbálja mindig azokat a dolgokat leírni, amiket még nem írt meg, próbálja nem ismételni magát. Általában az ötletek régóta a fejében vannak, mielőtt kiírja őket magából.
- Nem szereti azt, amikor nem ír, hiszen ez a munkája. Minden írónak vannak jobb és rosszabb korszakai, a regény egy hosszú projekt, és az embernek folyamatosan kényszerítenie kell magát, hogy dolgozzon, még azokon a napokon is, amikor nem jön könnyen az írás. A regény olyan, mint amikor maratont fut az ember – hosszútávfutás (ugyanígy nyilatkozott a Könyvesnek pár éve Orhan Pamuk Nobel-díjas író).
A teljes interjút itt tudjátok végignézni:
