Patti Smith 10 évig írta a memoárját, idén ősszel megjelenik

Patti Smith ősszel megjelenő memoárja egy tartalmas áttekintést ígér az énekesnő életművéről a gyerekkortól napjainkig. Az amerikai kiadója szerint ez lesz az eddigi legfontosabb munkája.

sza | 2025. április 11. |

Patti Smith amerikai énekesnek idén ősszel memoárja jelenik meg angolul Bread of Angels (kb: Az angyalok kenyere) címmel. A könyv állítólag átfogóan mutatja majd be a művész gyerekkorát, zenei sikereit, valamint a nyilvánosságtól való visszavonulását. A kiadója szerint ez az eddigi „legintimebb és legkiemelkedőbb alkotása”.

Tíz évig tartott megírni ezt a könyvet, miközben egy egész élet szépségével és bánatával kellett megküzdenem”

– mondta Smith a könyvről.

Továbbá megjegyezte, hogy bizakodik abban, az emberek jól fogadják majd. A Bread of Angels Amerikában november 4-én jelenik meg, ami egybeesik az előadó első albumának (Horses) 50. évfordulóját ünneplő turnéjával. Ezenfelül a dátum azért is nagyon fontos számára, mert egyszerre Robert Mapplethorpe, egy meghatározó barátjának a születésnapja, és a korábbi férje, Fred Smith halálának évfordulója.

Az énekesnek már korábban jelent meg egy hasonló jellegű írása Kölykök címmel, az viszont elsősorban az 1960-as, 1970-es évek New York-i művészvilágra koncentrált, főként a kapcsolatukra Robert Mapplethorpe fotóssal, és a művészetük kibontakozására. A kötet jó kritikai és olvasói visszhangra alált, elnyerte a National Book Awardot, és mi is beválogattuk a 2010-es évek meghatározó kötetei közé.  

PAtti Smith
Kölykök
Ford. Illés Róbert, Totth Benedek, Turi Tímea, Magvető Kiadó, 2022, 376 oldal.

A Bread of the Angels magyar kiadásáról egyelőre még nincs hír. 

Smith és az irodalom

Bár sokan a zene miatt ismerik, valójában Smith az irodalomban is igen jártas és aktív. Legutóbb Krasznahorkai László Herscht 007769 című kötetének New York-i bemutatóján énekelt, és egyébként a szerzővel igen jó kapcsolatot ápolnak, Krasznahorkai már könyvet is adott neki. Korábban szavalt már Ady-t és Pilinszky-t is Budapesten, amikor pedig nem élőben van jelen, akkor sokszor az Instagrammon olvas fel különböző szerzők műveiből, mint például Virginia Woolf.

(Guardian)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Patti Smith üzent a magyaroknak: “A hatalom a népé”

Az ellenzék kampánydalához egy saját számát adta kölcsön.

...

Költészet és punk Budapesten: ezért nagy dolog, hogy Patti Smith fellép nálunk

Az amerikai énekes-dalszerző nemcsak a könnyűzene történetének egyik legfontosabb női előadója, hanem író, költő, képzőművész is, aki fellép a társadalmi igazságtalanságok és problémák ellen is. És nem mellesleg Krasznahorkai László barátja, aki Kosztolányit is olvas.

...

Patti Smith Kosztolányit olvas

Olvasott már Krasznahorkait is, viszont most egy másik magyar könyv van soron - Patti Smith az Instagramon mutatta meg, mit olvas éppen.

Hírek
...

Frankenstein a Vígszínházban: extrém díszletet kapott a darab

...

Jókai Mór sci-fi regényét most bárki elolvashatja

...

Könyvet ír a Heated Rivalry sztárja

...

Ilyen volt Radnóti Miklósékkal jelmezbálba menni

...

10 év után is aktuális: új kiadásban Szöllősi Mátyás Margó-díjas novellái

...

Mit jelent gondozni egy demenciával élő beteget? Jön Bruce Willis feleségének könyve!

SZÓRAKOZÁS
...

Üvöltő szelek: adaptációnak értelmezhetetlen, önálló filmnek magával ragadó

Kritika az év egyik legjobban várt filmjéről.

...

Így folytatódik a Bridgerton 4. évada a regény szerint

Összefoglaltuk, hogyan folytatódik a történet az eredeti regény szerint. 

...

Újra nekifutnak Stephen King novellájának – végre készülhet belőle egy jó adaptáció?

Mutatjuk, ezúttal melyik regényt készül adaptálni a Bilincsben rendezője.

A hét könyve
Kritika
Frankenstein élőhalott menyasszonyával Freud sem boldogul
„Fotókat és videókat fogok mutatni önnek. Nem fognak tetszeni” – amikor Gisèle Pelicot megtudta, mit művelt vele a férje

„Fotókat és videókat fogok mutatni önnek. Nem fognak tetszeni” – amikor Gisèle Pelicot megtudta, mit művelt vele a férje

Az utóbbi évtizedek egyik legfelkavaróbb nemierőszak-esetéről mesél Gisèle Pelicot a memoárjában.