Helena Bonham Carter lett egy londoni könyvtár első női elnöke

ro | 2022. november 22. |

Helena Bonham Carter az első női elnöke annak a 181 éves londoni magánkönyvtárnak, amelynek alapító tagjai között Charles Dickens is megtalálható. A színésznő 1986 óta tagja a London Librarynek, és mostantól ő a könyvtár 14. elnöke - Sir Tim Rice dalszövegírótól vette át a stafétabotot. Helena Bonham Carter azt mondta, hogy nincs a könyvtárhoz fogható hely, és ez az intézmény már több mint 180 éve inspirálja és támogatja az írókat, akik közül többen valamilyen módon hatással voltak az ő pályafutására is.

A színésznő 1985-ben például a Szoba kilátással című filmben játszotta Lucy Honeychurch-öt (a film a könyvtár korábbi alelnökének, E.M. Forsternek a regényén alapul), 2012-ben pedig az egyik alapító tag, Charles Dickens Szép remények című adaptációjában vállalt szerepelt, ő volt Miss Havisham. A nézők legutóbb az Enola Holmes második részében láthatták - a Netflix-filmek lazán kapcsolódnak a könyvtár egykori tagjának, Arthur Conan Doyle-nek a klasszikusához, hiszen a címszereplő a híres nyomozó, Sherlock kishúga, Helena Bonham Carter pedig az anyát, Eudoria Holmes alakítja.

Forrás: BBC

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Eladják az egyetlen Shakespeare-portrét, amit állítólag még életében festettek róla

A képet hitelesíti a dátum, a művész aláírása, valamint az is, hogy a festő Robert Peake közeli kapcsolatban volt a drámaíróval.

...

Kisebb vagyonért kelt el Bob Dylan szerelmes leveleinek gyűjteménye egy bostoni aukción

Bob Dylan tizenhat évesen abban reménykedett, hogy egy nap majd egymillió eladott lemeze lesz. A Nobel-díjas zenész-költő 1957-től két éven keresztül levelezett középiskolás szerelmével, a gyűjteményt pénteken egy bostoni árverésen 670 000 dollárért értékesítettek - közölte a PR Aukciósház.

...

Virginia Woolf kevésbé ismert oldalát mutatja meg egy új szobor

Egész alakos bronzszobrot kapott Virginia Woolf az angliai Richmondban. Laury Dizengremel a sztereotípiákkal szembemenve boldognak ábrázolta a Mrs. Dalloway szerzőjét.

A hét könyve
Kritika
Amikor a szorongás rád rúgja az ajtót, és magadra hagy
„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

Garam-Nagy Kata hisz benne, hogy a punkság, a lázadás és a szexuális szabadság nem válik semmivé a gyerekszüléstől. Interjú.

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Hogyan érkezett meg az irodalomba Grecsó Krisztián? És melyik a legjobb könyve?

Szerzőink

Takács Dalma
Takács Dalma

„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

Takács Dalma
Takács Dalma

Nem a természet mellett, hanem a természet részeként kellene léteznünk – Michaletzky Luca: Zöld lélekkel

Hírek
...

Nyáry Krisztián: Az AI nem tud megírni egy jó krimit

...

Lackfi János új válogatáskötettel ünnepli az 55. születésnapját

...

Magyarul is érkezik Fredrik Backman legújabb bestsellere

...

Megérkezett a Heated Rivalry hetero verziója

...

Bödőcs Tibor ajánlja a Sátántangót: A történet rosszul kezdődik, és szörnyen végződik

...

Netflix-sorozatként éled újra az Édentől keletre – kijött az első előzetes