Octavia E. Butlerről nevezték el a Mars-leszállóhelyet

Octavia E. Butlerről nevezték el a Mars-leszállóhelyet

A sci-fi egyik úttörőjének tartott Octavia E. Butlerről nevezték el azt a helyet, ahol a Perseverance leszállt a Marson.

ro | 2021. március 08. |

A Hugo- és Nebula-díjas Octavia E. Butlerről nevezte el a NASA a Perseverance marsjáró landolási helyét a Marson. A leszállóhelyet a nyitóképen egy csillag jelöli. A marsjáró küldetése, hogy az élet nyomait kutassa a vörös bolygón.

Katie Stack Morgan, a misszó egyik vezető munkatársa emlékeztetett rá, hogy Butler hősei elkötelezettséget és találékonyságot testesítenek meg, ez pedig tökéletesen illik a marsjáró küldetéséhez, és fő témájához, a kihívások legyőzéséhez. Szerinte Butler rengeteg embert inspirált az űrkutatásban, és azon túl - beleértve olyanokat, akik általában alulreprezentáltak ezen a területen. Az, hogy Butler művei ugyanolyan relevánsak napjainkban, mint a megírásuk idején (ha nem még inkább), Octavia E. Butler zsenialitását és időtlenségét bizonyítja - tette még hozzá a vezető tudós.

-

"A 2006-ban elhunyt Butler a 70-es években tört be az akkor főként fehér férfiak által dominált zsánerbe, hogy ott aztán műveivel az összes nagyobb sci-fi díjat elnyerje, majd 1995-ben első sci-fi szerzőként részesüljön a „Zseni-díjnak” becézett McArthur-ösztöndíjban. Butler vitathatatlanul úttörő volt, ráadásul olyan írók tartják őt példaképüknek, mint a zsinórban harmadszor is Hugo-díjat nyerő N. K. Jemisin vagy a Pulitzer-díjas Junot Díaz. Munkásságából az afrofuturizmus is sokat merített (ebből a művészeti irányzatból szökkent szárba például a Marvel-féle Fekete Párduc is), a születésének 71. évfordulójáról a Google is megemlékezett, Trump pedig minden bizonnyal tőle vette a Make America Great Again-szlogent" - írtuk korábban a szerzőről.

Forrás: NASA, Space

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az anyaméh kolonizálása a cél Octavia E. Butler sci-fi klasszikusában

...

Magányos marsi robinzonád tudományos háttérrel

...

Bradburyről nevezték el a marsjáró leszállóhelyét

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

...

„Sokszor muszáj kordában tartani a szárnyalást” – Harag Anita író és Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező beszélgetése

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Olvass!
...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

...

Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába!

Részletet mutatunk.

Hírek
...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

...

Horrorfilm készült az Üvöltő szelekből

...

Világklasszis zseni vagy kitaszított különc? – Monodráma készült Faludy György életéről

...

Bognár Péter az Esterházy Irodalmi Díj győztese 2026-ban!