Murakami Haruki: Nem vágyom oroszlánvadászatra, az élet önmagában épp elég kaland

• Amikor ír, Murakami teljesen elmerül a regény világában, ám ha befejezte, visszatér a hétköznapi életéhez: vasal, metrózik és betér a használtlemez boltokba. Nem volt még olyan élménye, hogy ne tudott volna elszakadni a fiktív valóságától - házas emberként a dolgok ennél bonyolultabbak, teszi hozzá.
• Soha nem élte át, milyen az inspiráció, csak leírja, ami eszébe jut.

• Sokszor ír külföldön, és arra a kérdésre, hogy hol a legjobb írni, egy görögországi emléket elevenített fel. Egy szigeten volt, az ablakából pedig éppen egy juhnyájra látott rá, és egész nap, írás közben nézte őket, állítása szerint bátorították. Nem mintha aztán a regényben egyetlen birka is megjelent volna, ekkor született ugyanis a Norvég erdő.
• Különösebben sokat nem jelent neki, hogy japán szerzőnek tartják. Azért ír japánul, mert így a legkönnyebb neki, és azért szeret Japánban lenni, 

mert ott vannak azok a jó kis hajdinatésztás helyek.

• Szinte egyáltalán nem érdeklik az új dolgok, mert életében senki sem énekelt úgy, mint Billie Holliday, és nem játszott úgy a szaxofonon, mint Stan Getz. Ha választhatna, hogy a múltba vagy a jövőbe léphet át, visszamenne meghallgatni Glenn Gould utolsó koncertjét vagy Clifford Brownt. És szívesen megnézné Charlie Parkert is.
• Az új könyvében arról ír, hogy gyakran varázslatra is szükség van az íráshoz. Arra a kérdésre, hol talál a világunkban varázslatra, felsorolt pár dolgot: a szezonnyitó baseballmeccsen a játékosok makulátlanul fehér ruhája; az első hideg sör egy maraton után; a még sistergő, olajban kisült osztriga; az étkezőkocsi a vonaton; a keményített, fehér terítő; egyetlen szál vörös rózsa az asztalon.

Murakamival autózunk a gyászban három órán át

A négy Oscar-díjra jelölt Vezess helyettem hosszú és motorhanggal teli, nem környezetbarát film, ami hasonlóan lassú és meditatív, mint a Forma-1. Háromórás gyászmunka Ványa bácsi narrációjával. 

Tovább olvasok

• A legnagyobb félelme, hogy a halála után csak a semmi várja.
• Csak azt csinálja, ami érdekli, olyat pedig soha, ami nem. Alapvető célja az életben, hogy neki tetsző könyveket olvasson, zenét hallgasson, játsszon a macskáival, kvázi-tisztességes vörösborokat igyon, élőben nézhesse tévén a baseballt, évente lefusson egy maratont és néha utazzon. Nem vágyik oroszlánvadászatra, szerinte az élet önmagában épp elég kaland.
• Amikor a jazzbárját üzemeltette, egy életre eleget beszélgetett emberekkel. Amikor bezárta, úgy érezte, soha többé nem akar beszélgetni. Ebben az a vicces, hogy a vendégei visszatekintve azt mondják, elég szűkszavú volt.

• Szerinte a túl jóravaló emberek nem tudnak regényt írni.

• A legjobb tanács, amit valaha kapott, az az, hogy ha másról akar beszélni, mint a többiek, akkor más nyelvet kell erre használnia. Nem tudta pontosan felidézni, de szerinte ez egy F. Scott Fitzgeraldnak tulajdonított gondolat.
• Senkinek sem beszél az új ötleteiről, hanem magában gondolkodik rajtuk sokáig.

• Fiatalon nagyon szeretett volna egy hardboiled krimit írni, de mivel eleve nehezen boldogul a cselekményekkel, soha nem került rá sor. Szerinte a felénél összezavarodna.
• A festmények vásárlása az egyetlen extra dolog az életében. Számára ez nem a birtoklásról szól, inkább arról, hogy ezzel rá lettek bízva. A fiatalabb japán művészek munkáiból válogat.
• Rettenetes tériszonya van.
• A legboldogabb a maraton célvonalában szokott lenni, amikor tudja, hogy nem kell tovább futnia.