Murakami az előszót azzal vezette fel, hogy a legtöbb ember először elvégzi az iskolát, aztán munkába áll, majd kis idő elteltével megházasodik. Ő maga is úgy tervezte, hogy ezt a mintát fogja követni, de az élet végül máshogy hozta. Először házasodott meg, azután kezdett el dolgozni, végül pedig valahogyan sikerült lediplomáznia. Vagyis pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, mint ami normálisnak számított.
Mivel gyűlölte a gondolatot, hogy egy cégnek dolgozzon, úgy döntött, hogy megnyitja a saját kis helyét, ahol meg lehet inni egy kávét, ahol szól a jazz és lehet enni-inni. Ez egy egyszerű és jó ötletnek tűnt, azt hitte, egész nap lazíthat majd és jó zenéket fog hallgatni. A probléma csak az volt, hogy mivel az egyetem alatt házasodtak össze a feleségével, pénzük nem volt. Éppen ezért az első három évben a feleségével együtt rabszolgamód dolgoztak, több munkát is elvállaltak, csak hogy minél többet tudjanak spórolni. Végül kölcsönkértek a barátoktól és a családtól, összetették az összes pénzt, majd megnyitottak egy picike kávézót Tokióban. Ekkor 1974-et írtak, akkoriban sokan cselekedtek hasonlóan, akiknek volt egy kis pénzük és nem akartak integrálódni a céges világba.
Később elhozta a szüleitől a zongoráját és így már élő zenét is tudtak szolgáltatni. A negyedben, ahol a kávézó volt, sok fiatal jazz-zenész volt, aki kis összegekért is szívesen játszott. Bár szerették a helyet, állandó anyagi gondokkal küzdöttek és sokaknak tartoztak. Egyik alkalommal például csak azért tudták kifizetni a havi részletet a banknak, mert az utcán pénzt találtak. Összességében azonban így is jól érezték magukat, sok érdekes emberrel találkoztak és jó zenéket hallgattak. A húszas évei úgy teltek el, hogy kemény fizikai munkát végzett és törlesztette a tartozásait. Később a kávézónak el kellett költöznie, a fenntartása pedig egyre nehezebbé vált.
Murakami visszanézve úgy látja, akkoriban nagyon keményen dolgozott. Másokhoz képest nagyon kevés alkalma volt arra, hogy megélje a gondtalan fiatalságot. Ha kicsi szabadideje mégis akadt, akkor olvasott. A zene és a könyvek a legnehezebb időkben is mindennapi örömöt jelentettek a számára. A húszas évei végére aztán a Sendagaya jazzbár helyzete stabilizálódott és kicsit fellélegezhettek.
Murakami Haruki nevét legutóbb az Oscar-jelölésekkel kapcsolatban lehetett hallani, hiszen a Hamaguchi Ryūsuke rendezte Drive My Car négy jelölést kapott - nem mellesleg pedig a japán író egik novelláján alapul. A Far Out Magazine legutóbb viszont a japán szerző kedvenc könyveiről cikkezett.
Tovább olvasokElső szövege, a Hallgasd a szél dalát! egy rövidebb történet volt, inkább novella, mint regény, a rövid terjedelem ellenére azonban hónapokba telt megírnia. Murakami szerint a probléma egyik része volt csak a kevés idő, a nagyobb bajt inkább az jelentette, hogy fogalma sem volt, hogyan kell regényt írni. Nagyon sokféle könyvet olvasott abban az időben, kezdve a 19. századi orosz regényektől egészen az amerikai detetktívtörténetekig, de a kortárs japán irodalmat nem igazán vizsgálta meg behatóbban. Éppen ezért nem igazán tudta, hogyan lehetne japán nyelven regényt írni.
Az első hónapokban éppen ezért csak írta, ami jött, kísérletezett a stílussal, visszaolvasva azonban messze nem volt elégedett az eredménnyel, kissé unalmasnak találta. Visszagondolva azokra az időkre, úgy találja, hogy természetes, hogy nem sikerült elsőre regényt írnia, igazából a lehetetlennel próbálkozott. Azt mondogatta magának abban az időben, hogy nem kell mindenképp valami szofisztikáltat írni, el kell engedni mindent, amit a regényről és az irodalomról addig gondolt, és csak szabadon le kell írnia az érzéseit és gondolatait, ahogyan jönnek. Mindezt azonban könnyebb volt mondani, mint megcsinálni.
Október elején megnyílt a tokiói Murakami Könyvtár az író személyes archívumát, lemezgyűjteményét és kéziratait is megnézhetik a látogatók.
Tovább olvasokVégül megszabadult a kéziratától és előszedte a szekrényből az írógépet, majd kísérletképpen megpróbálta, milyen angolul írni. Mivel akkoriban még viszonylag kicsi volt a szókészlete, csak rövid, egyszerű mondatokban tudott fogalmazni, így a komplex gondolatainak nem tudott teret engedni. Küzdött azzal, hogy miként fejezze ki magát, de ez arra is jó volt, hogy megszabaduljon minden feleslegtől. Lépésről lépésre aztán elkezdett kialakulni egy jellegzetes stílus. Ráébredt arra, hogy kevesebb szóval is ki tudja fejezni magát, ha jól kombinálja őket. Később arra jött rá, hogy a magyar származású Agota Kristof is hasonlóan dolgozott. Az író, aki az 1956-os forradalom idején Svájcba menekült, kénytelen volt megtanulni franciául. Mivel idegen nyelven kellett írnia, kifejlesztett egy saját nyelvet és stílust, amelyet rövid mondatok és erős ritmus jellemzett.
Murakami végül úgy döntött, megpróbálja lefordítani az angolul írt szövegét japánra, vagy ahogy ő fogalmazott, inkább transzplantálta azt. Ezzel egy új stílus született, ami az ő saját egyedi stílusa lett.
Te meddig tudnál úgy élni, mint Murakami Haruki?
Tovább olvasokEgy évvel később, amikor épp betöltötte a harmincat, felhívták a Gunzo irodalmi magazintól, és közölték vele, hogy a Hallgasd a szél dalát! esélyes egy új díjra, a rövidlistások közé került. Addigra ő már el is feledkezett a kéziratról, nem emlékezett rá, hogy beküldte. Sőt valójában az egyetlen, eredeti példányát küldte el a folyóiratnak, szóval, ha nem választják ki, lehet, hogy eltűnt volna örökre a szöveg, ő pedig nem is írt volna soha többé. Ez a hívás azonban megváltoztatott mindent, mert hirtelen felismerte, hogy meg fogja nyerni a díjat és író lesz belőle. Biztos volt benne.
Később megírta a Flipper, 1973-at, amely ennek a történetnek a folytatása volt. A jazzbár még megvolt akkoriban, ezért éjszakánként a konyhaasztalnál dolgozott. Ez az oka annak, hogy ezt a két írást magában csak konyhaasztal-regénynek hívja. A megjelenésük után pedig elhatározta, hogy teljesállású író lesz. Ekkor fogott bele a Birkakergető vad kaland című regénybe, amit már úgy tartott számon, mint írói pályájának a kezdetét.
Forrás: Lithub
