Mundruczó új filmje három generáció traumáival szembesít

Mundruczó új filmje három generáció traumáival szembesít

Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be. Könyvek hírek mellé.

ro | 2021. július 12. |

Vasárnap este mutatták be Cannes-ban Mundruczó Kornél új filmjét. A Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében a világpremier előtt Thierry Frémaux művészeti igazgató kiemelte, hogy Mundruczó Kornél megszokott vendége a fesztiválnak, és 2014-ben ugyanezen a helyen mutatták be Fehér isten című filmjét, amely megnyerte a második legfontosabb versenyszekció, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) fődíját.

Heather Dune Macadam
999 fogoly
Ford.: Kenyeres Anna, HVG Könyvek, 2020, 383 oldal
-

A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, amellyel a rendező hetedik alkalommal szerepel a cannes-i fesztivál hivatalos programjában. Könyvek hírek mellé rovatunkban mindig az aktuális eseményekhez ajánlunk könyvet, Mundruczó filmje esetében pedig egy holokauszt témájú könyvet hoztunk, a tavaly megjelent 999 fogoly című kötetet, amely az első auschwitzi női transzport történetét dolgozta fel.

Transzgenerációs történetek
HVG Könyvek, 2021, 212 oldal
-

A Mundruczó-film kezdetén az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamrájának takarítói egy csecsemőt találnak, majd a már megöregedett túlélő budapesti lakásában a közte és lánya között játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lány és az unoka berlini életében követhetjük, milyen nehéz egy családnak a saját múltjával megbékélnie. A traumák átörökítésén túl az egyszerre költői és szürreális film a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ az ellentmondásokkal teli Berlinben, de - ellentétben Mundruczó korábbi filmjeivel - pozitív kicsengésű, reménytelien zárul.

A transzgenerációs hatásokkal egyre több könyv foglalkozik itthon is: ezek közül talán a legismertebb Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című kötete (a szerzővel korábban ITT interjúztunk), de tavaly jelent meg a Transzgenerációs történetek című könyv is, amely azt kutatja, hogyan hatnak az életünkre a felmenőink egyéni és családi veszteségei.

Orvos-Tóth Noémi
Örökölt sors
Kulcslyuk Kiadó, 2018, 288 oldal
-

A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél új filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt Németországban forgatta, a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon két évvel ezelőtt bemutatott azonos című színházi előadása alapján. A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción - az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) - átívelő hatásáról szól.

A filmet a tervek szerint Magyarországon ősszel mutatják be.

Forrás: MTI

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Enyedi Ildikó legújabb filmjét beválogatták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába 

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták A feleségem története című filmet, írják a produkció sajtóközleményében. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.  A feleségem története filmje mellett a Cannes-i versenyprogramba került Mundruczó Kornél Evolúció című filmje is.

...

Mundruczó Kornél: Megpróbálom fenntartani a saját függetlenségemet

...

Mit tudtak az emberek a holokausztról tíz évvel a világháború után?

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért